Most nem megoldást, vagy tanácsot kínálok, hanem problémákat, kérdéseket. Mivel nem tudom a válaszokat, inkább csak gondolatébresztőnek szánom eme bejegyzést. Kíváncsi vagyok, másnak milyen ötletei, válaszai, megoldásai támadnak ezt olvasván.

Egyfelől már megy a siránkozás, hogy megemelték az érettségi követelményeket. Borzalom, a végén még egy kicsit tanulni kell az érettségiért. Ezért minden empátiámat bevetve sem tudom sajnálni szegény diákokat. A tanárokat sem, csakmert így hatékonyabban kell tanítaniuk.

Másfelől mindenféle fórumokon, blogbejegyzések kommentjeiben megy a sirám, hogy a fizikai munkának nincs becsülete, meg, hogy mezőgazdaságból kellene élni, de mindenki diplomás akar lenni, és könyvtár-ruhatár szakokat emlegetnek, hihetetlen rosszindulattal. Divat lett a diplomások szidása. De ezzel egyidőben mégsem vált divattá a fizikai munka megbecsülése.

Érdekes ellentmondások jönnek ki ebből a két felvetésből.

Az egyik ellentmondás, hogy ha „mindenki diplomás akar lenni”, akkor miért is sírunk az egyébként elhanyagolható mértékben megemelt érettségi követelményeken. (Nálam 80% lenne a megfelelési küszöb, nem 25%, jobban jártak, hogy nincs rá döntési jogköröm...) Diplomássághoz igenis tudás kell, alacsony követelmények mellett az nem lesz. Vagy mégsem akar diplomás lenni mindenki? Vagy csak azok nem, akik nem akarják megugrani az érettségi alacsonyra tett lécét sem? Az emelt követelmények fölötti kétségbeesésből azonban levezethető a vágy, hogy alacsony szintű tudással is érettségit szeretnének. Miért, ha annak sincs becsülete? És ha akarunk neki némi presztízst adni, akkor miért kell egyből tiltakozni?

A másik ellentmondás, hogy a kétkezi munkát, mezőgazdaságot mindenki helyes és kívánatos iránynak tartja, de valahogy senki sem szeretne mezőgazdaságból élni – legalábbis nem látok ilyen törekvéseket, főleg nem hozzászólásokat, amiben ezt szeretnék –, méginkább nem szeretné a gyerekét senki asztalosnak, traktorosnak adni, inkább küldené külföldi egyetemre. Ami dicséretes, de akkor ne szidjuk a diplomásságot, nincs azzal semmi baj.

Így viszont felmerül a kérdés, tudjuk-e egyáltalán, mit akarunk? És azt tudjuk-e, hogy amit akarunk, mivel jár? Vagy csak puffogtatjuk a közhelyeket, amikről azt hisszük, másoknak szimpatikus?

És akkor a további dilemmák:

Szerintem jó lenne, ha sok diplomás lenne, mert bennük ott a lehetőség, hogy innovációkkal, fejlesztések megvalósításával, kutatásokkal növeljék a GDP-t, hogy fejlődjön a világ és az ország az ő munkájuk által. Vagy éppen csak segítenek más embereken, akik sorsa rosszabbul alakult, mint az övéké (pl. a könyvtár-ruhatár szakosok, ugye) Többnyire átlag fölötti keresettel rendelkeznek, azaz sok járulékot fizetnek az államkasszába. Csakhogy a reménybeli innovátorok elvándorolnak, mert ezeket a lehetőségeket nem látják az országban, az ország meg nem látja a járulékokat a kasszában. Majd egy másik ország... Talán ennek bekövetkezte ellen kezdett valamilyen ismeretlen erő a „kétkezi munka” félresiklott kampányolásába? Ha nem beszél nyelveket, nem lesz diplomája, az érettségije ad egy általános műveltséghez képesti 25%-os tudásszintet, talán ittmarad kétkezi munkásként? A humán szakosok pedig nem találnak végzettségük szerinti munkát, ezért vállalnak alacsonyabb képzettséget igénylőt, és nem töltik az államkasszát, mint diplomás.

Jó lenne-e, ha sok kétkezi munkásunk lenne? Most esetleg jónak tűnik az ötlet, bár erről nem vagyok meggyőződve. Azért nem, mert a mostani 18 éves kőművessegédben meglátom a 65 éves nyugdíjkorhatárig dolgozó kőművest. Jobban mondva nem látom, mert a nálam dolgozó 35 éves is gerincssérvvel küzd, nem valószínű, hogy 65 évesen még malterosvödröt tud majd cipelni. Vagy éppen a fodrászomon gondolkodom, aki nem lapátolt még sódert, mégis fontolgatja, hogy feladja az ipart, mert már nem bír egyhelyben állni egész napokat ízületi, keringési problémák miatt (45 éves nő), és a munkája során használt vegyszerek sem tesznek jót az asztmájának. Viszont „klasszikus” kétkezi munkásként se érettségije, se nyelvtudása, se ötlete arra, mit fog csinálni nyugdíjkorhatárig, ha már fodrász nem tud lenni. Minél több „kétkezi munkást” nevelünk, annál több ilyen ember lesz. Mert a legtöbb fizikai munkával az a baj, hogy idős emberek nem képesek elvégezni, annak természete miatt, márpedig a magas nyugdíjkorhatár, korlátozott képzettség ezt követelné meg. Inkább el tudok képzelni egy 65 éves aktív jogászt, közgazdászt, mérnököt (orvost inkább nem!) mint egy 65 éves aktív asztalost, ácsot, kőművest. Kérdés, hogy mit kezdünk majd a „kiöregedett” 40-45 éves fizikai munkában megrokkantakkal? Van-e erre valamilyen terve valakinek? Vagy csak olyan trendi a kétkezi munkához hajtani a népet, leszólni a diplomát, és nem is gondolják komolyan azok sem, akik ezt hangoztatják? Akik ezt a trendet népszerűsítik, gondoltak-e már minderre?

A mezőgazdaságról egész közeli tapasztalatom van, és tény, hogy abból bizonyos körülmények közt meg lehet élni (10 hektárnyi földtulajdon alatt biztos nem, 1 hektár termőföld pedig kb. 1 millió forint manapság). De amikor a mezőgazdaság felvirágzásáról álmodoznak emberek, akkor ezt a munkanélküliség alternatívájaként kínálják. Kérdés: látott-e valaki gazdag mezőgazdasági alkalmazottat? Traktorost, tehénfejőt (na jó, fejőgépkezelőt), takarmányozót, gépszerelőt, kisállattenyésztőt, baromfigondozót, tojáskeltetőt (keltetőgépkezelőt, na) fuvarost? És olyat, aki szépen eléldegél ebből? Mert én nem, pedig olyan vidéken élek, ahol látnom kellett volna, ha lenne ilyen. Igazságos lenne, ha lenne, de nincs.

Ezek után hogyan terveznek a kétkezi munkának, mezőgazdaságnak megbecsülést teremteni mindazok, akik ezzel keltenek hangulatot? Mi a megoldás erre? Halovány ötletem az lenne, hogy fizessük meg érdemei szerint ezeket a munkákat, a gyakorlatban nem sok hajlandóságot látok erre a munkáltatók részéről. Becsüljük meg ezt a munkát, de vajon hány cégtulajdonos köszönte meg a takarítónak, hogy kitakarította az irodáját? (Rajtam kívül, bár én meg cégtulaj nem vagyok). És ezzel még nem oldottuk meg a nyugdíjkorhatár kontra munkaképes kor problémáját. Ki látja a megfejtést? Utópisztikus ötletek is jöhetnek, általam biztosan nem lesz belőle törvénytervezet :)