JobAngel Az álláskeresők védangyala

Milyen a sikeres álláskeresés?

2012. április 02. 10:00
2 hozzászólás

2012-03-31_00001.jpg

Ha már az előző posztomban úgy lehordtam a sikertelen álláskeresőkön nyerészkedni óhajtó „terméket”, most egy kicsit írnék arról, mikor is számít egy álláskeresés sikeresnek.

Nem, nem akkor, ha állást találsz. Az kevés.

Az álláskeresés alapvető célja nem állást találni, hanem olyan állást találni, ami megfelel neked. Azaz akkor sikeres az álláskeresésed, ha ezt elérted. Elégedett vagy, tudsz tervezni, van jövőd.
Tudni kell azonban, hogy az álláskeresés folyamat, amit nemcsak a végén, hanem közben is lehet értékelni. Ezerszer hallom, olvasom, hogy „elküldtem 10-100-1000 önéletrajzot, és vissza sem jeleztek!” Ez az egyértelmű sikertelenség.
Ettől sem kell kétségbeesni, „csak” rá kell jönni, mi az oka, és változtatni rajta. Elég egyértelműnek tűnik, hogy ha a pályázati anyagod nem vált ki a munkáltatókból érdeklődést, akkor az az anyag nem jó. Máris jön az újabb mondás, „megnézettem hozzáértőkkel, azt mondták, hogy jó”, „az én CV-m biztosan jó, HR-es vagyok”. És még meg is sértődik az illető. Pedig az eredmény ugye nem igazolja, hogy jó, még akkor sem, ha egy HR-világbajnok adott is rá aranyérmet. Azaz ne higgy másnak, csak az eredményeknek. Ha egy széria (20-30 db) önéletrajzból egy sem hoz választ, akkor az az önéletrajz nem jó, változtatni kell rajta. Gyakorlati tapasztalat: állásbörzére indult a maga önéletrajzával két diploma előtt álló fiúcska. Ugyanazt, ugyanott, ugyanakkor tanulták. Osztogatták az önéletrajzukat a standoknál. Egyikük több visszahívást kapott, a másik egyet sem. Igen, az önéletrajzuk megírásában ekkora különbség volt. Következő állásbörzére az előzőleg sikertelen fiúcska is kijavította a magáét: beleírta, milyen rendszereket, milyen programnyelveket tanult, mit tud az adatbázisokról, miből írja a szakdogáját. És már jöttek is a visszahívások. Nahát, megintcsak igaz, hogy az önéletrajznak azt kell tartalmaznia, amit tudsz, nem azt, ami hiányzik („még nincs diplomám” – idézet a hibás CV-ből).
Az ennél kevésbé egyértelmű sikertelenségtípus az, mikor valaki az első állásinterjú után esik ki a játszmából. Érdekes okai lehetnek ennek is. Legelemibb, hogy nem volt szimpatikus, van ilyen, nem kell ezzel foglalkozni. Ha sokadjára is kiesik, akkor viszont valami nem stimmel. Azt, hogy mi hibádzik, nyilván nem fogom tudni megmondani, hiszen CV-t küldhet nekem bárki, állásinterjút nehezen tudok értékelni. Ezesetben viszont az interjúztatót érdemes megkérdezni. Például úgy, hogy felhívod, megkérdezed, lesz-e folytatás, és ha azt mondja, hogy nem, akkor megkérdezed, mi ennek az oka. És utána nem hisztizel, csak megköszönöd a lehetőséget! Mert ez a következő, ahol el lehet rontani: ha megmondják, hogy vékonyka volt a nyelvtudásod, nem elég határozott a fellépésed stb. akkor arra nem az a választ, hogy „rohadj meg” (amit egyszer én kaptam). Ezeken változtatni kell, lehetőleg gyorsan.
A legfájdalmasabb kudarc, mikor valaki a végén bukik el, amikor már nincs több kör. Ilyenkor is ugyanaz marad a módszer: a közléskor kérdezz rá, miért nem feleltél meg.
Sajnos, nincs más módja annak, hogy megtudd, miben kell fejlődnöd. Viszont ahhoz, hogy megtudd, mennyire vagy jó az álláspiacon, CV-t kell küldeni, mérni a válaszok számát. Interjúra kell járni, mérni az eredményeit. Azaz, nincs olyan, hogy elküldesz 10-20 önéletrajzot, és nem jön választ, de te csak küldözgeted ugyanazt, ugyanúgy tovább, és csak vársz, hogy változzon valami, mert magától nem fog. (És attól sem fog, ha előző posztomban ekézett csodatermékeket vásárolsz!)
Az álláskeresés sikerességének számomra legfőbb kritériuma, hogy elégedett legyek. Ez általában a próbaidőben kiderül, és ha valaha is nem lettem volna elégedett, simán éltem volna a próbaidő adta kilépési lehetőséggel. Mert a rosszban bennemaradni, csodát várni nem szabad. A rossz CV, a rossz állásinterjús szereplés változtatható, és ettől az eredményeid is változni fognak. Ha tudod, hogy mit akarsz (és nem csak azt, hogy mit nem), akkor előbb-utóbb olyan állást fogsz találni, amilyenre vágysz.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr804352563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyvbirodalom · http://konyvbirodalom.blog.hu/ 2012.04.07. 19:31:27

Egyetértek: az állásKERESÉS terméke a megfelelő állás TALÁLÁSA. :-)

Én azt tapasztaltam, hogy nem feltétlenül a cv a rossz, hanem valami idiótaságot ír a jelentkező levélbe (vagy semmit) és ezáltal lehet, hogy meg sem nyitják a cv-t.

Meg aztán, átnézte egy profi HR-es, aki mérnökökkel foglalkozik, és lehet, hogy jónak találta. Viszont, ha az illető vendéglátós és ilyen munkákra akar jelentkezni, akkor lehet, hogy ez a HR-es nem tud neki megfelelő tanácsot adni, mert nem az ő szakterülete. Egészen más egy mérnöki (például) szakterület, mint egy hétköznapibb vendéglátós.

Nagyon jó ötletnek tartom utólag kérdezősködni. Egyszer én egy ilyet idő előtt megtettem. Vagyis az első körös állásinterjúban megkérdeztem, hogy ha esetleg nem sikerülne most az állás, akkor érdemes lehet-e az adott céghez (más telephelyeikre) jelentkeznem. Mondták, persze, elmondták a részleteket. Aztán viccelődtek is velem, hogy ilyen rémképeim vannak, hogy nem vesznek fel? :) Ezen jót nevettünk. Másnap felvettek. :)

Lehet, hogy látták rajtam, hogy valóban akarok abban a céghálózatban dolgozni. Fene tudja, de mindenesetre jó ötletnek tartom.

10-20 önéletrajz esetében még nem feltétlenól van baj a cv-vel. De attól is függ, hogy mennyire kemény szakmai pozícióról van szó és mennyi a jelentkező. Ha valaki ötszázadik adminisztrátor egy érettségivel, akkor számíthat rá, hogy akár 30 jelentkezés is elmúlik, mire lesz egy interjúidőpont.

Amit még én jónak látok, ezt egy HR-es blogjában olvastam, hogy érdemes minden jelentkező E-mailben egy rövid motivációs levél jellegű pár mondatot írni, kiemelve azt, amilyet munkavállalót keresnek. Pl. ha min. 1 éves tapit várnak és egy nem dohányzót, akkor én ezeket írnám bele. Nyilván, ha ezek igazak rám. Ez nekem sikeres volt. Nem úgy, mint az "ezúton jelentkezem a meghirdetett állásra" közhely.

Jó a blog amúgy, köszönöm! :)

felhasználási feltételek (törölt) 2012.04.11. 08:20:15

Egy olyan ember, akinek nincs semmi felmutatni valója, hogy tud kitűnni a többi CV közül? :) Én a tipikus 500. adminisztrátor, ügyintéző körbe tartozom, rengeteg állásra pályáztam, és volt össz-vissz 3-4 interjúm. Nem hiszem, hogy annyira rossz lennék, csak vannak nálam jobbak :)
süti beállítások módosítása