JobAngel Az álláskeresők védangyala

Ebben a történetben a munkáltatót ismerem, így inkább az ő szempontjai érvényesülnek. Tanulság azért van.

Alkatrész-értékesítésre kerestek embert, az állást minimális követelményekkel hirdették meg, lévén nagyon speciális tudásra van szükség, pont ilyet nem nyújtanak sulikban, majd ők kitanítják az újoncot.

Minimum középfokú végzettség volt a kikötés, lévén a vevőkkel tudni kell beszélni, ill. időnként nehéz fizikai munkát is kell végezni, ezt is vállalnia kell a jelöltnek. Érdekes kiválasztás kerekedett ebből.

A jelentkezők egy része hasonló területen szerzett felsőfokú végzettséget, de úgy döntöttek, őket is meghallgatják, a felsőfokú végzettség nehogymár kizáró ok legyen. Ha úgy gondolják, hogy felsőfokúval ez nem derogál nekik, külön szimpatikus.

E jelöltkék azzal kezdték, hogy hajlandóak vállalni a nehéz fizikai munkát is, tudják ők, hogy túlképzettek, de majd előrelépnének néhány év után, nem tarthat ez örökké. Mellényúltak, a cég szervezeti ábrája lapos, 3 szintje van: beosztottak, vezetők és tulajdonosok. Most beosztott kell, nem karrierista, később, ha majd vezető kell, más követelmények lesznek. Nem mellesleg, a cégnél beosztottnak lenni sem rossz, kiemelkedő fizetés, bánásmód, de valóban kemény munka várta volna őket.

Voltak felsőfokú, de teljesen más területen végzett jelöltek, gondolták, hátha az akarat hajtja őket, miért is ne beszélnének velük. Tévedtek, ők szerencselovagok voltak. Két jelölt igazán mély nyomokat hagyott szegény kiválasztókban. Egyikük azt hitte, hogy igazi „jófej”, pedagógusként végzett, de sohasem tanított. Hanem! Bejárta a kontinenst, volt hajléktalan utcazenész, cirkuszos, ő aztán bírja! Dumálni kell a vevőkkel? Az is megy ám! Kösz, nem. Volt, aki még messziről sem látott termékeket, nem is igazán érdekli, mert más megoldást hozott. Jól el tudta volna képzelni magát az adminisztrációban – ami itt alig van – a többiek meg szerinte munkaátszervezéssel megoldhatták volna a hiányzó munkaerőkapacitást. Kösz, nem dolgozni nem akaró megmondóember kell, hanem munkáskéz.

A középfokú végzettségűek közül többen alkalmatlannak bizonyultak a vevőkkel való kommunikációra, vagy éppen a tanulékonyságuk, megfelelő hozzáállásuk hibádzott, a munkáltatón pedig eluralkodott a kétségbeesés. Volt még egy jelölt, aki az önéletrajza alapján teljesen alkalmatlannak tűnt a feladatra, sosem foglalkozott hasonló dolgokkal, de még vevőkkel sem. Mindegy, egy órán már nem múlik semmi, hallgassák meg őt is. Behívták, a jelölt pedig elmondta, hogy elrontotta a pályaválasztását, utálja a jelenlegi szakmáját, sohasem akarta csinálni, de a szülői nyomás, ugye. Valójában nagyon érdekli a szerelés, a gépek, és ha lehetőséget kapna, akkor nagyon boldog lenne, és a későbbiekben szeretne ide releváns végzettséget szerezni. (Íme egy jó válasz az állásinterjúk kötelező kérdésére, a „miért akar nálunk dolgozni?” kérdéskörben.) Nem vagyok híve a próbamunkának, most mégis ez volt a megoldás. A fiatalember 1 napot töltött a cégnél, nem is igazán munkát végzett, inkább csak figyelte, mit kellene majd tennie. Jövő hónap elején kezd, felvették, úgy ítélték meg, valós lehetőség van benne, kockáztatnak vele. Én szorítok mindkét félnek, hogy beváljon.

Utóbbi fiatalemberrel kapcsolatban érdemes elmondani, hogy inkább szerencséje volt, semmint tudatossága az álláskeresésében. Amit az interjún elmondott, azt leírhatta volna egy motlevélben is, mert fontos volt. Hiszen csak azért került be állásinterjúra, mert nem volt jobb ötletük a kiválasztóknak. Ha tudatosabb, talán hamarabb talált volna állást.