JobAngel Az álláskeresők védangyala

Álláskeresés válságban: könnyebb lesz, mint 2008-ban volt!

2020. április 01. 09:00
komment

corona.jpgA vírushelyzet meghozta a kedvezőtlen változást, van már magyarországi nagyváros, ahol naponta 60-70 új álláskereső jelenik meg a munkaügyi központban. Lehetséges, hogy ők olyan álláskeresők, akiknek még sosem kellett válságban állást keresni, így a bizonytalanságuk még nagyobb. Ez most másfajta „válság”, mint a 2008-as. Álláskeresői szempontból főleg, mert közben volt egy munkaerőhiányos időszak is, amit azelőtt még sosem tapasztaltunk. És persze több munkaerő nem lett, a strukturális munkaerőhiány sok helyen megmarad, és mellette felerősödik az egyébként is meglévő strukturális munkanélküliség. Jól behatárolható azon ágazatok köre, ahol megállt az élet, turizmus, szolgáltatóipar, építőipar és home office ide vagy oda, megsínyli az „irodás” világ is a keresletek visszaesését.

Röviden összefoglalva, ezek azok körülmények, amikhez alkalmazkodni kell.

A jó hír az, hogy 2008 óta sokminden változott a HR-es világ háza táján, és pozitív értelemben!

Ritkán pozitívkodok, sőt, kifejezetten elutasítom a hurráoptimista, „direkt jó, hogy eltörted a lábad, micsoda lehetőség” c. álmotivációs szösszeneteket. De realista hozzáállásból is vannak jó hírek:

  1. Online állástalálás

Ma is naponta látok HR-es posztokat, amikben arról cserélnek tapasztalatot komoly HR-es szakemberek, hogy ki milyen módszerekkel toboroz, interjúztat és léptet be a a cégbe(!) online módon kollégát. Képzeld el, amikor az új munkahelyen az első munkanapod máris home office. És hosszú ideig az is lesz.

  1. Home office

A HR-eseknek a hirtelen jött home office-szal lett egy plusz feladatuk: ahol eddig nem volt, meg kellett oldani a home officehoz tartozó teljesítményértékelést, kontrollokat (ez utóbbi az IT-nak is adott feladatokat). Ebben az a jó hír, hogy a szemlélet még a legvaskalaposabb tekintélyelvű vezetőnél is elindított egy szemléletváltást: kezdik érteni, hogy mégsem azt kell figyelni, hogy valaki „tisztességesen” leüli-e a munkaidőt a monitor előtt.

Miután ez a berendezkedés be fog válni – mert ahol nem, ott jön a csőd – a jövőben, a koronavírus utáni időkben is meg fog tudni maradni.

A leendő munkahelytől való földrajzi távolság, a magánéletedből eredő időbeosztás (pl. gyerekek ellátása) kevésbé lesznek fontosak: home office-ban csak a határidőre leszállított jó minőségű munka a fontos. Hogy ezt hajnal kettőkor, vagy este tízkor tudtad megcsinálni, nem számít. Akkor dolgozol, amikor alkalmas.

A csapatba illeszkedés is kevésbé probléma: ha emberek nincsenek összeterelve egy helyiségbe, akkor nem idegesíti egyiküket a másik csipszeszacskócsörgetése, a fejhallgatóból kiszivárgó zene neszei, a torokköszörülés, a diszkriminatív vagy hasonlóan elfogadhatatlan szólamai. Mindenki idegesítő szokásai megmaradnak a 4 fal között :)

A nehezebben beilleszkedők, szorongásos személyiségzavarral küzdők, asperger-szindrómások, magasan funkcionáló autisták, melankolikusok, mind kaphatnak lehetőséget. A csapat fogalma más értelmet nyer, de ez már egy külön poszt tárgya.

  1. Kompetencia alapú toborzás

A legritkább esetben látom azt, hogy „kell a papír”, ezen végre túl vagyunk. Ahol törvény előírja+közigazgatásban kell a papír, máshol már elég a tudás is :)

Ezzel álláskeresőként sok munkánk lesz, a kronologikus önéletrajzi forma felejtős lett... Majd megtanulunk kompentencia-alapon önéletrajzot írni (én már évekkel ezelőtt készítettem ilyen mintákat, ami akkor formabontó volt, most majd természetes lesz. Ingyenesen letölthetők itt. )

  1. Vezetőképzés

Hirtelen prioritássá vált a vezetők képzése: a képzett vezető képes távolról is motiválni, mentorálni, tudja a jelentések bekérésének módját, tud priorizálni. A mikromenedzselés felett eljárt az idő, ami jó hír lehet sokaknak.

A mikromenedzselő, szorongó és ettől zsarnok vezetők számára különösen nehéz idők jönnek. Úgy érzi majd, kicsúszott a kontroll a kezéből, nem tud mindenre odafigyelni, és ettől még inkább szorongani fog. Ha képzés és home office működéssel érkező sikerek mentén meglátja azt, hogy tud ez így is működni, talán megváltozik.

Hozzáteszem, szintén HR-esek között láttam olyan tanácskérő posztokat, ahol még a vaskalapos vezető meggyőzésére kellett érveket gyűjteni: miért is jó a home office. Mert az egyetlen út, hogy életben maradjon a cég…

  1. „Alternatív” foglalkoztatási formák

Szabadúszók, részmunkaidősök, megosztott munkakörben dolgozók, megváltozott munkaképességűek mind-mind új lehetőségeket találhatnak. A szemléletváltással kinyílik a világ, végre visszajuthatunk a józan észhez: a munkáltatók feladatok elvégzésére keresnek alkalmas embert, az emberek feladatokat keresnek, amiben jól tudnak teljesíteni, és amiért fizetnek…

  1. Munkaerőmegtartás

A munkanélküliség megnövekedésével első ránézésre ez nem is probléma, már miért is lenne gond megtartani a munkaerőt, jöhet majd a rosszemlékű mondás, hogy „százan állnak sorban az állásodért”.

Szerencsére tanultak sokan abból a világból, és rájöttek: A fluktuáció nem dicsőség, hanem veszteség, és a rémsztoris munkahely nem vonzó az employer branding (munkáltatói márka) óta. Rossz munkáltatóhoz csak az megy dolgozni, akinek nincs választása, és csak addig marad ott, amíg nem lesz választása. Az átjáróház-modell nem versenyképes ma már, a keménykezű vezető pedig nem félelmetes, hanem nevetséges.

A cégen belüli tudás igazi érték, meg kell tartani. Egyre inkább olvashatók vélemények, hogy a válság utáni újranyitás sikerének egyik kulcseleme, hogy mennyire lesznek hatékonyak a kollégák. Márpedig az lesz hatékony, aki ismeri a cég rendszereit, tudja, milyen ügyben kit kell felhívni, hová nyúljon, ha keres valamit.

És milyen fura, a válságnak még elmélyülni sem volt ideje (szerencsére), és máris a válság utáni sikereket akarják megalapozni cégek és vezetők. 2008-ban nem így gondolkodtak emberek, a technológia sem volt ennyire fejlett, így most reális esélyünk lehet egy rövid válságra, az elhúzódó, elmélyülő helyett.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes (jelen helyzetben csakis online, kamerás, élő konzultációs) segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

 # # #

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr3715579520
süti beállítások módosítása