Álláskeresés Linkedinen
Ahogy megjelentek a közösségi oldalak az álláskeresésben, egy komoly elváráshalmaz is kialakult a HR-es szakmában az álláskeresők közösségi jelenlétével kapcsolatban. Ezek a követelmények ugyan megszülettek, de nem kommunikálták őket, pont úgy jártunk, mint az önéletrajzírással: igények ugyan vannak, de sehol sem közlik őket. Most ilyen „titkolt” elvárásokról is mesélek.
Kis kitérő: Facebook
Kevésbé jelentős álláskeresési szempontból, de egyes munkáltatók előszeretettel ellenőrzik itt a jelölteket. Hogy ez jó vagy sem, arról lehet vitatkozni, de megváltoztatni nem lehet. Inkább alkalmazkodjunk. Pl. Nagy felháborodást keltett szerte a neten az a HR-es(?) vélemény, hogy akinek nincs Facebook profilja, azt be sem hívja állásinterjúra. Ezen az arrogáns hozzáálláson – mely remélem, hogy csak városi legenda –könnyű segíteni: készítsünk egy FB profilt. Aki nem szeretne rajta napi szinten jelen lenni, az tegye fel azt a fényképét, amit az önéletrajzra, írja be a legmagasabb elvégzett iskoláját, tegyen minden mást titkossá a publikum számára, és többet rá se kell néznie az oldalra. Így már van FB-profilja, ha valakinek tényleg ez kell, megkapta.
Linkedin - álláskeresés a gyakorlatban
A Linkedin álláskeresésre is optimalizált közösségi oldal, itt már kifejezetten szeretnénk, ha nézegetnék a profilunkat leendő munkáltatók, mivel csak szakmai jelenlétre alkalmas. Azt hittem sokáig, hogy jól bánok vele, szerintem jó profilt írtam, jöttek is állásmegkeresések, de akkoriban pont nem kerestem állást. Nyugodt voltam, ez működni fog egyszer élesben is, ha kell. Jónak gondoltam mindaddig, míg meg nem talált egy amerikai multi által megbízott fejvadász évekkel ezelőtt, érdekes álláslehetőséggel. Ahogy elkezdtem vele a jelentkezésen dolgozni, már láttam, hogy jónak gondolt profilom csak a minimális szintet ütött meg az ő mércéjével, de legalább megtalált vele, úgyhogy mégsem volt olyan rossz. A kontraszt az esetlen magyar valóság és az USA-beli bevett gyakorlat között brutális volt. Toborzóm felhívott, beszélgettünk a profilom alapján az eddigi munkáimról, majd kért tőlem egy önéletrajzot mailben. Meglátván azt, már adta is az utasításokat, hová mit írjak, sőt gyűjtsek be az ismerőseimtől minimum 3 db ajánlást, mert náluk az az előírás, hogy lennie kell. Alant a vele való közös munkáról írtam, ami valószínűleg sok, csak rá jellemző egyedi működési elemet tartalmaz. Toborzók figyelmébe is ajánlanám, mit meg lehet tenni egy jelöltért, ha tényleg segíteni akarunk (és ha tényleg ki akarjuk helyezni az ügyfelünkhöz).
A Linkedinen a toborzók csak a szakmai profilt és a földrajzi régiót nézik először, kereső segítségével válogatják le a szóbajöhető embereket. Az ő recruiter cégüknél is ez volt a fő kiválasztási mód. Ezért elvárás, hogy a szakmai profilban legyen benne minden, amit a jelölt tud, de nem önéletrajzszerűen kell feladatokat felsorolni, hanem elvégzett feladatok, projektek, pozíciók, termékek, eredmények mentén, mert ők így határozzák meg a kulcsszavaikat a kereséskor. A projektek legyenek felsorolva, évszámozva. Ha megfelelőnek látszik, felkeresik, kérnek önéletrajzot. Ha az is jó, már ők is nagyon akarják a jelöltet, menedzselik az egész álláskeresési folyamatát. Bevett gyakorlat volt náluk, hogy a jelölttel együtt kialakítják a LinkedIn profilt az adott állásra. Az én toborzóm is törekedett rá, hogy minden olyan elem benne legyen, ami az álláshoz kell, szegény, nem győzött kérdezni, hogy kiszedje belőlem a részleteket. Már kész profillal akart bemutatni az ügyfelének. E-mailben múltbeli munkáltatóimról kért tőlem egy-egy kétsoros leírást, a távozások okát is le kellett írnom, és nem titkolta, ezt is át fogja adni az ügyfelének. Kért 2 referenciaszemélyt is, róluk is írnom kellett: melyik cégnél, mikor, mennyi ideig dolgoztam velük együtt, miért pont őket választottam.
Amikor az anyagomat összeállította, megosztotta velem: 15 oldal, belemásolva a motivációs levelem, az önéletrajzom (mondom, hogy .docban kell küldeni ezeket!), háttérinfók az eddigi munkahelyeimről, az ő saját adatlapjuk, mindenféle szakmai kérdésekkel, amiket csak úgy bedobott néha egy-egy beszélgetés alkalmával. Nem egy adatlapot lökött elém, hogy töltsem ki, hanem kikérdezett, úgy, hogy nem is éreztem, hogy épp vizsgáztat! A vele való több mint 20 db, egyenként kb. félórás telefonbeszélgetés, melynek időpontjait mindig előre egyeztettük (és mindig betartotta a határidőket!), a kb. 50 db e-mailváltás a két és fél hónapos közös munka megmutatta, milyen az, amikor egy toborzó hozzáadott értéket jelent a jelöltnek is az álláskeresésben. Pont ebben az időszakban egy családi tragédia is ért, de ezt is kezelte. (Pl. A 3. sikeres interjú után ne dobjam be a törölközőt, mert az nem lesz jó. Temetés után másnap csak ne legyen telefonos állásinterjú angol nyelven, mert az sem lesz jó.)
Később, a vele való kommunikáción túl összesen 7 db állásinterjú és a referenciák részletes kikérdezése után enyém lett az állás, szép időszakot töltöttem ott. (Igen, erre az 1 pozícióra interjúztattak összesen 7-en, türelmes embert kerestek, na :) )
-----------------
Azt is jó tudni, hogy a saját ingyenes accountunk egyes elemeit hiába rejtjük el a számunkra ismeretlenek elől, a recruiter account ennek ellenére is a teljes profil megtekintését biztosítja. Ha a neved alapján rádkeresnek, mindent látni fognak, amit magadról a Linkedinen megadtál, mert ez is jár a recruiter accountnak. A képre kattintva ez is megtekinthető olvasható méretben. Benne a LinkedIn ajánlatával, hogy recruiter accounttal megnézhetem az általam személyesen nem ismert illető teljes profilját.
----------------------
Lehet ijesztő is a tény, hogy némi pénzért mindent láthat bárki a Linkedin profilunkon, de ijedezés helyett érdemesebb ehhez alkalmazkodni, és olyan információkat megadni magunkról, amik segítik az álláskeresésünket. Ha tudjuk, mit vár a másik oldal, ki tudjuk szolgálni az információigényüket. Persze az is sokat segítene, hogyha a HR-es oldal pontosan kommunikálná, mit is szeretne, nem az álláskeresőknek kellene felkutatni pl. recruiter account funkciók átböngészésével…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
OftF 2013.03.04. 16:12:49
15-ből 1 volt értelmes, a többi szinte semmi információt nem volt hajlandó elárulni. Melyik cég, milyen pozíció, várható feladatok stb... Hát akkor minek menjek oda?
Állam-vizsga 2013.03.04. 16:40:52
Az itthoni közvetítők tényleg nem úgy működnek, mint pl. egy amerikai. Össze lehet hasonlítani pl. egy magyar álláshírdetést egy amerikaival. A magyarban szinte semmi nincs benne. Az amerikaiban egy csomó minden. Azt én is rühellem amikor nem mondják meg hogy melyik cég, bár néhány esetben lehetséges hogy nem mondhatják meg. A magyar közvetítők 5 perc alatt összevágnak egy hírdetést, sallang dumával aztán a végére a juttatásokhoz odaírják hogy versenyképes fizetés. Ettől megyek a falra, akkor inkább ne írjon semmit. Az amerikai álláshírdetések kb. felében be is írják az !éves! fizetést, nem taktikáznak feleslegesen, mint nálunk. Szóval van mit fejlődni.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.04. 17:08:22
Bár nem keresek állást ott fent vagyok, mert egy régi kolléga címét kerestem (és hát más közösségi oldalon ő nem volt fent).
Szóval egy recruiter évente felkeres, hogy aktualizáljam a skilleket, projekteket meg miegymást. Elég spéci területen vagyok. Annak ellenére, hogy nem keresek állást, azt megengedtem neki, hogy a "portfóliójába" betegyen (hogy ez neki mér' jó, nem tudom...)
mirx 2013.03.04. 17:20:16
egoizm999 2013.03.04. 17:24:44
Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.03.04. 17:50:13
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.04. 18:43:27
Kivancsi 2013.03.04. 19:46:30
az europai es angolrol van na most amit itt leirtak az koszono viszonyban nincs a kontinenssel...
egy igazi jo kis O vilagi ugynoknek eszeagaban nincs ennyit dolgozni a penzeert
szeretnenek kurva gyorsan kurva sokat keresni lehetoleg zero munkaval es koltseggel
az anyjukat eladnak a napidijam 10-30%-ert szemuk se rebbene csak csorrenjen be a szozso
na ez az europai link id vagy egyeb recruit munkamoral
tiszta magyaros :):)
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.04. 20:02:27
cnt 2013.03.04. 20:42:30
Egyébként amit írtál, az tényleg áll, kevésbé udvariasak.
Generálkomment még, hogy német területen a Xing jobban megy.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.04. 20:54:07
Az már más kérdés, hogy a LinkedIn-en is megjelentek a spammerek az álláskeresést segítő szuper videóikkal és CV-író tanácsaikkal...
zd 2013.03.04. 20:57:14
ehelyett, a huszonéves, óriási élettapasztalattal rendelkező HR-esek néhány kulcsszavat keresnek a CV-ben, és a rövid személyes interjú alapján úgy gondolják értik a jelöltet. egyetlen referenciaként megadott személyt sosem hívtak, leírt eredmény valódiságát nem nézik, stb.
azaz, ez még itthon nem egy komoly szakma (tisztelet a kivételnek), csak az számít hogy tudod eladni magad, hogyan s mit tudsz "behazudni".
ohhai 2013.03.04. 21:04:10
nyisziati 2013.03.04. 22:48:36
nyisziati 2013.03.04. 22:54:23
Void Bunkoid 2013.03.04. 23:14:02
A közösségi oldal attól közösségi oldal, hogy a felhasználói ismerik egymást, az oldalon együtt élnek, és ott alkotnak valami közöset.
Az, hogy amikor regisztrálok, és beírom a nehogymárkisasszonyi konzervfertőtlenítőt munkahelynek, és kidobja hogy még három olyan ember van az oldalon, aki velem egyidőben ott dolgozott, ismerem-e őket, na az még k*rvára nem közösség.
Csak a mi utcánkban lakunk vagy ötszázan, mégsem mind a haverom.
mirx 2013.03.05. 00:08:03
karosszékely 2013.03.05. 00:34:00
mirx 2013.03.05. 01:04:55
mirx 2013.03.05. 01:15:58
nyisziati 2013.03.05. 08:43:04
nyman 2013.03.05. 10:14:17
Anno, egy evtizede meg pl. Graftonnal gyakorlat volt, most mar ok is leszoktak rola.
Jo par evet meloztam kulfoldon, es az allaskeresesnel az egyik szuro az pont a ber volt. Azert tudja az ember, hogy mit er a huspiacon, es a tul alacsony es a tul magas fiizetesu poziciokat is ki tudja szurni.
A linkedinen keresztul eleg sok megkeresest szoktam kapni, volt par interju, es egy konkret ajanlat, meg valamikor 2007-bol. Persze a megkeresesek kozott van boven olyan, hogy nyissak kavezot, vagy legyek valamilyen tucattermek magyarorszagi ertekesitoje.
Amit a cikkiro feszeget az meg nem a linkedin profil hianyossaga, hanem inkabb az, hogy eltero igenyek vannak kulonbozo helyeken. Amikor Kanadaban voltam az az eletrajzom, amivel pl. Angliaban napok alatt mar valogattam a lehetosegek kozul szart se ert. De gyanitom ugyanazzal Nemetorszagban sem lehetne labdaba rugni.
levendulabandi 2013.03.10. 08:40:02
DE az igazi kedvenc, amikor semmit se tudok a cégről (csak annyit, hegy budapesti vállalat munkatársat keres), de már első körben bérigényt kér.Ha nem írsz be, már szórják is ki a CVdet. De könyörgöm: hány fős cég, milyen a mérlege, mi lenne a pontos munkakör, mekkora lenne a felelősségi köröm, mennyire elvárt a túlóra, van-e cafeteria és mennyi...ezer függvénye van a kért bérnek, közel van-e a lakásomhoz...
De nem baj, mert ilyenekre eleve nem pályázok, mert olcsójánost keresnek.
jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.03.10. 10:25:00
Ha pedig csak az 5 körben derült ki, milyen fizetésre számíthatsz, akkor te hibáztál. Esetleg, ha az elején megkérdezted volna, hogy amennyibe te minimum kerülsz, az az ő keretükbe belefér-e... Aztán a bérigényt lehet még útközben is módosítani, pl. ha meghallod a feladatkört, akkor nyugodtan mondhatod, hogy a beírt minimum igényedért ez nem fog menni, hanem... Vagy ha ezt csak napi 12 órában lehet megcsinálni, akkor nem annyi, hanem...
levendulabandi 2013.03.10. 11:26:28
Illegális és hányás ez az ország!