JobAngel Az álláskeresők védangyala

Hogyan pályázz életed első vezetői állására?

2019. április 03. 12:00
23 hozzászólás

rockclimbing.pngAhogy az önéletrajzot, úgy a motivációs levelet is újra kell gondolnunk 2019-ben. A munkaerőhiány, a szakemberhiány valóban nyújt némi pozitív változást a korábbi álláskeresői helyzethez képest, de ezt túlértékelni nem szabad. Az a fajta legyintés, hogy „ó, most könnyen találok új állást, mert mindenhol a munkaerőhiányról cikkeznek” nem fog működni. A jó szakemberek, vezetők nagyon hiányoznak a piacon, ezért a cégek nyitottabbá váltak, és olyan emberből is lehet vezető, aki eddig még nem volt az. Megszűnt az abszurd helyzet, hogy vezetői pozícióra szinte csak vezetői pozícióból lehetett pályázni, így mindenki beleragadt abba a pozícióba, amiben volt. Megjelent emellett egy furcsaság is az álláshirdetésekben: vezetőket keresnek 1-3-5 év tapasztalattal, ami kb. pont ezt a nyitottságot jelenti – vagy persze jelenthet sima kamuzást is, amikor egy betanított adminisztrátori pozíciót is „leader” néven futtatnak, csak jelentkezzen már valaki végre.

Itt az ideje tehát feljebblépni.

Az is egy kihívás, hogyan írj úgy „vezetői” önéletrajzot, hogy még nem voltál vezető, de az még megmutatható egy önéletrajzban könnyen, hogy jó vezető lennél. A kompetenciák, az eredmények számokban (a titoktartási kötelezettségeket betartva), pár „how-to” bemutatása, amiket alkalmaztál a munkádban, megmutatják a szakmai alkalmasságot. Bemutathatod az emberi-vezetői hozzáállásodat is, de hogyan érvelsz, ha még sosem voltál vezető? Mire alapozod, hogy ilyen lennél vezetőnek? Erre kell a motivációs levél, hogy meg is tudd azt mutatni, miért is lennél te vezető (értem én, hogy több pénzért, nagyobb céges autóért, de valami szakmai ambícióért is biztosan). És miért gondolod, hogy jó vezető lennél? Egyáltalán azonosak-e a „jó vezető” kritériumai a te fejedben és a cég szempontjai szerint?

Hogy ez működjön, érdemes némi kutatómunkát végezni, vagy ha ez nem lehetséges (közvetítő cég hirdet), akkor is átgondolni az alábbiakat:

Ki fogja olvasni ezt a levelet?

Toborzó cégnél egy HR-es affinitású ember, akinek jó eséllyel vannak a szakmádhoz kapcsolódó tapasztalatai, pl. toborzott már hasonló szakmájú vezetőket.

Ha céghez küldöd, akkor valószínűleg a leendő főnököd, a cég egyik-másik azonos szintű vezetője, mint a nyitott pozíció, és még egy HR-es is. De itt inkább az előbbieknek írjuk a levelet, a HR-es majd kérdez, ha nem kapott meg valamilyen infót a levélben.

Hogyan tudod ezeket az embereket megszólítani, meggyőzni?

Egy vezető legyen képben. Azaz, jó, ha van szakmai tudásod, tapasztalatod, némi gyakorlatod akár alkalomszerű vezetői munkában, de ez kevés. Ismerned kell azt a céget, akihez épp pályázol: a piaci helyzetet, a cégkultúrát, a versenytársakat, a termékeiket, az iparági fejlődési trendjeit. Megint előjön, hogy mit kezdj a közvetítős hirdetéssel: valami infót csak megadott a cégről az álláshirdetésben, annyiból kell dolgozni, amennyi van.

Mire jó ez?

Arra, hogy megmutasd, mennyire jó lennél abban a szerepben, amit hirdetnek. De persze megpróbálhatod úgy is, hogy beküldesz valami letöltött sablonból negyedóra alatt összetákolt önéletrajzot, meg egy kétsoros levelet, hogy „mellékelem” hátha jó lesz. De ahol ez a jó, az gyanús. Szokott ez is működni, ezért van sok alkalmatlan vezető sok helyen…

Szűrni is jól lehet ezzel a fajta precíz levéllel: Ha te ezzel a levéllel tényleg magadat adod, ők meg csak trendiskedtek a honlapjukon, és egy szó sem igaz a valóságban mindabból, ami szerint te passzolnál, akkor nem te leszel az emberük. Ez persze azt jelenti, hogy nem kapod meg az állást náluk, de így még mindig jobban jártál, mintha megkapod, és belebuksz. Az első vezetői állásodba belebukni elég fájdalmas lenne.

 

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr10014736157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balfredo Alfredo 2019.04.03. 20:02:29

@Jobangel: 'Egyáltalán azonosak-e a „jó vezető” kritériumai a te fejedben és a cég szempontjai szerint?'
Egyáltalán mik a "jó vezető" kritériumai? Vannak ilyen kritériumok. cégtől függetlenül? Vagy nincs is jó vezető, mint ahogy jó cv sincs?

Amúgy megint eljátszod azt, hogy a más topikokban felmerülő kínos kérdések megválaszolása helyett egy újabb témát indítasz.

FlybyWire 2019.04.03. 21:57:31

Ehh.... nem.
Középvezető lettem az új cégemnél (7 számjegyű bruttó, magas bónusz, szuper cégautó), úgy, hogy nem vezetői pozícióból pályáztam.
Nem volt kísérőlevél. Semmilyen vezetői képességről nem volt szó még csak említés szintjén sem.
Hogy miért engem választottak? Mert szakmailag én voltam a témában, és - fontos!- a kapcsolódó területeken is a legerősebb jelölt. Ok, voltam valamikor régen team leader, de ez max egy picit segíthetett az elején. A fejesekkel való interjún csak a szakma, a józan ész és persze a kommunikáció minősége (mindegyik amerikai volt) számított.
Mindig is sejtettem, hogy amcsi cég lesz a nyerő egyszer: pont annyira rühellik a bullshitelést, mint én. Életem legjobb interjúja volt, rengeteg okból.

FlybyWire 2019.04.03. 21:59:42

Ja igen: annyit tudtam a cégről amennyit a saját oldaluk és a Wikipédia elárultak. Nagyon keveset. Pont nem érdekelte őket.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2019.04.03. 22:35:14

@Balfredo Alfredo: Milyen kínos témák, hol?
Jó CV az, ami bejuttat az állásinterjúra. Az én fogalmain szerint pedig jó vezető az, aki sikeres és akit dicsérnek a beosztottjai a háta mögött. Hogy hogyan lesz valaki ilyen, arra több út is lehet. Mint ahogy többféle CV is lehet jó.

Mester.Tamás 2019.04.03. 22:59:59

Egyszerű a válasz: sehogy. Én azt szoktam mondani, hogy a kb. teamleadernél magasabb posztra a legritkább esetben keresnek az utcáról embert, és még ritkább, hogy felvennének egy nulla tapasztalatú embert. Vagy ha mégis, ott már k*rva nagy gáz van, ha nincs belülről káder: válságmenedzselés, stróman vagy annyira sz*r a cég, hogy a többiek is inkább kifele nézelődnek.

A másik vörös posztó a motivációs levél: minek? kinek? Úgysem olvassa el senki, számos olyan interjún volt részem, ahol a céges CV adatbankban kellett volna kismillió rovatot kitöltenem (taleo, ha valakinek mond valamit), majd láttam a HR-est bejönni a kinyomtatott eredeti CV-mel és abból kérdezgetett. Akkor meg minek ez az adminisztráció? Ugyanez a véleményem erről is. Az egy szadista, aki ilyeneket írattat, mert úgysem fogja soha senki elolvasni, mert úgyis mindenki csak fényezi magát benne (ugyan ki írná bele, hogy nekem teljesen mindegy 150 kohászt vagy személyi bankárt kell vezetnem, de a céges kocsi jöl jönne). Az meg egy mazochista, aki ezt megírja és szánalmas, ha komolyan is veszi.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2019.04.04. 08:15:05

@Mester.Tamás: És persze minek eszünk, úgyis csak megéhezünk :)

Zabalint 2019.04.04. 08:29:56

@FlybyWire:
"Mindig is sejtettem, hogy amcsi cég lesz a nyerő egyszer: pont annyira rühellik a bullshitelést, mint én. "

Húha, eddig egyetlen amerikai cégnél dolgoztam, na ott aztán volt bullshit rendesen, sőt láthatóan a vezetőktől kimondottan elvárás volt, hogy képesek legyenek rá. A mi beosztotti szintünkön, meg a közvetlem felettesünkkel való kapcsolatunkban persze ez nem jelent meg, a fentiek bullshitjeinek végighallgatása meg olyan volt, mint mikor a szocializmusban vagy egy egyházi iskolában hallgatnál végig egy kommunista vagy keresztény beszédet.

babona 2019.04.04. 10:08:12

@jobangel: Valahol a többiek is hiányolják a kevésbé speciális témát, látom a kommentekből. Hasznos téma, elismerem, de ez pont nem egy egyszerű, kétoldalas eset. Pár könyv elolvasása, önbizalomépítés (igen, akinek megvan hozzá az megint szerteágazó téma...) esetleg szakember igénybevétele (elbeszélgetés pszichológusokkal, jah igen ilyen is van: vezetéspszichológia; esetleg tréning egyéni preferenciától függően) sokat segíthet akár a felvételi folyamatban. Ehhez képest az önéletrajz aprócska szelet, és itt nem is biztos hogy jó beugró kell, inkább más dolgok.

Zabalint 2019.04.04. 11:25:58

Korábbi főnökeimet, ismerőseimet nézve nagyon-nagyom ritka eset, hogy valakit utcáról vettek fel vezetőnek, olyanról meg még sosem hallottam, ahol az illető korábban máshol ne lett volna vezető, és így került be egyből vezetőként. Sokkal gyakoribb, hogy bentről neveznek ki valakit, de azért meghirdetik külsősöknek is, akiknek nyilván semmi esélyük.

Egyébként eleve extrém kockázatos olyat felvenni, aki a cégbeli viszonyokat nem ismeri, és vezetői tapasztalata nem volt korábban. Az egyik a kettő közül szerintem is minimum szükséges.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2019.04.04. 13:17:52

@babona: Amiket írtál, ez mind jó, és kell. És ha van, akkor lehet pályázni vezetői állásokra. Majd ott ül a fullra képzett vezetői ambíciókkal bíró álláskereső, és nem jut semmire a CV-jével. Portfóliót még nem tud írni, ahhoz kell 10+ évnyi tapasztalat, amiről írhat. A beosztotti CV már nem jó, mert nem akar beosztott lenni. Ha csak a sokmindenre hivatkozik, amit felsoroltál, az meg olyan, mintha azt írná, hogy tökjól tud úszni, megtanulta könyvből.

babona 2019.04.04. 13:22:56

@jobangel: OKé, meggyőztél :) Engem nem is kell, nyilván megíratom a sajátom vkivel ha kell :). Az meg véletlenül sem jutott eszembe hogy 'csak' beleírom az esetleg felsorolt "képzéseket", ahhoz nagy körültekintés és a célpont cég/ember mélységes megismerése kell. Egy rosszul megválasztott hivatkozás egyből bukta lehet.

FlybyWire 2019.04.04. 18:03:18

@Zabalint: hülyék mindenhol vannak. Az Arány nem mindegy. 3 amcsi, 2 német, egy francia és egy magyar multinál való munka alapján a cégnél levő idióta vezetők aránya ugyanebben a sorrendben nő. A szarrágásé is egyébként.

FlybyWire 2019.04.04. 18:05:57

@Mester.Tamás: “Én azt szoktam mondani, hogy a kb. teamleadernél magasabb posztra a legritkább esetben keresnek az utcáról embert”
2015 előtt más is ezt mondta. Ma már nem igaz. De egyébként korábban is könnyű volt cégek között felfelé lépdelni, csak akkor jellemzőbb volt az azonos szinten váltok, pár év után feljebb lépek, megint azonos szinten váltok című nóta. Ma már ez sem kell.

Balfredo Alfredo 2019.04.04. 20:12:50

@jobangel: "Jó CV az, ami bejuttat az állásinterjúra."
Ebben egyetértünk. Mindössze az a baj, hogy az ördög a részletekben van. Az egyik ember azt mondja, hogy ezt és ezt tedd bele a cv-be, akkor bejutsz. A másik meg ugyanezen dolgokról azt állítja, hogy ha benne vannak a cv-ben, akkor azt garantáltan félredobják. Erről vitatkozunk e blogban hónapok és évek óta :-(

"Az én fogalmain szerint pedig jó vezető az, aki sikeres és akit dicsérnek a beosztottjai a háta mögött."
A munkáltatók is osztják ezt a nézetedet? :-D
A legtöbb munkáltató azért létezik, hogy profitot termeljen a tulajdonosoknak, ha tetszik a részvényeseknek.
Ilyen szemszögből nézve a jó vezető az, aki a munkáltatójának minél magasabb profitot termel. Lehet, hogy a magas profit termelése a sikeresség szinonimája?
Az, hogy a beosztottak mit mondanak a vezetőről a háta mögött, a tulajdonosok számára indifferens mindaddig, amíg megvan az elvárt profit.
Az, hogy a beosztottak dícsérjék a háta mögött, egyes vezetők számára szempont. Más vezetők (a főnök meg a kápó típusúak) nem törődnek ilyesmivel. Nekik elég, ha a saját fizetésük megvan. Ha ezért a fizetésért profitot kell termelni, akkor profitot termelnek. Bármilyen áron.
A beosztott akkor dícséri a vezetőjét, ha az a beosztott számára kedvező módon jár el. Ami a beosztott számára kedvező, az többnyire a minél magasabb profit követelményét sérti.

Összeségében tehát az sem mindegy, ki minősíti a vezetőt "jó"-nak, mivel midenki mást ért alatta.

Zabalint 2019.04.04. 22:06:16

@FlybyWire:
Egyetértek, de te konkrétan a bullshitelésről beszéltél, ez a fajta hülyeség szerintem leginkább az amerikaiakra jellemző. Nem mondtam, hogy hülyék lennének az amerikai vezetők, ez inkább szerintem a kultúra része, ami elvárás náluk, hogy tudjanak beszélni a semmiről jól hangzó dolgokat. A németekre például nem jellemző, se ott sokkal nagyobb hülyeségek vannak.

bz249 2019.04.05. 09:23:25

@Mester.Tamás: "Az egy szadista, aki ilyeneket írattat, mert úgysem fogja soha senki elolvasni, mert úgyis mindenki csak fényezi magát benne (ugyan ki írná bele, hogy nekem teljesen mindegy 150 kohászt vagy személyi bankárt kell vezetnem, de a céges kocsi jöl jönne). Az meg egy mazochista, aki ezt megírja és szánalmas, ha komolyan is veszi. "

Mi van, ha azt a kepesseget mertek fel vele, hogy megcsinalod-e? Egy baromi olcso szuro, mert nekik utana nem kell foglalkozni vele. Aki vegigpotyogi a kismillio izet az kelloen motivalt. ;)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2019.04.05. 11:56:14

@bz249: Plánesőt, ha van egy felület, ahol lehet magunkat dicsérni, miért is ne tennénk? Legalább látszik, hogy van önbecsülésünk, önbizalmunk. Ami alap lenne minden vezetői munkánál, hogy ne frusztrált, hatalommániás, kisstílű emberkék legyenek a vezetők.

babona 2019.04.05. 13:41:57

@bz249: Szerintem a motivációs levél az "add el (a terméket) magad nekem", míg a CV az "elég- jó lesz-e nekünk (avagy mennyit kell még képezni)". Ha nem így tekintenek rá, akkor tényleg felesleges fontoskodás.

Zabalint 2019.04.05. 15:03:43

@jobangel:
"Ami alap lenne minden vezetői munkánál, hogy ne frusztrált, hatalommániás, kisstílű emberkék legyenek a vezetők."

Na épp az ilyenek tudják csak igazán dícsérni magukat.

Balfredo Alfredo 2019.04.06. 17:51:56

@jobangel: "Milyen kínos témák, hol?"

Állításod március 28-kán: "Nem várom el, hogy hazudjon."
Kapcsolódó állítás még aznap: "Ezzel sem oldottad fel az ellentmondást. Azt mondod, hogy ne írjon olyat, hogy csak azért akar dolgozni, mert kell a pénz, ugyanakkor nem akarsz tudomást venni arról, hogy a munkavállalók többsége ilyen, helyette azzal terelsz, hogy azt tanácsolod mindenkinek, hogy ne legyen ilyen."
Nem válaszoltál, viszont új témát nyitottál április 3-kán.

Állításod március 28-kán: "Ezért aztán ezeket nem is írjuk egy jól összerakott CV-be."
Kapcsolódó kérdés még aznap: 'Milyen a "jól összerakott" cv?'
Nem válaszoltál, viszont új témát nyitottál április 3-kán.

Állításod március 26-kán: "A sport, hobbi csak arra jó, hogy megkülönböztesse az illetőt a többi jelentkezőtől."
Kapcsolódó kérdés másnap: "De ha nem kiválasztási szempont, akkor mi helye van a cv-ben?"
Nem válaszoltál, viszont új témát nyitottál még 26-kán.

Állításod március 19-kén: "A HR nem egyenlő a toborzással."
Kapcsolódó állítás még aznap: "Igen, csak amit leírsz, az épp az adminisztratív oldala, te meg arról írsz, hogy ne szorítsák adminisztratív szerepbe a HR-t."
Nem válaszoltál, viszont új témát nyitottál aznap.

Állításod február 23-kán: "Csak erős idegzetűeknek ajánlom a következő cikket, ami alapján sajnos joggal gondoljuk, hogy még mindig sok a hülye ezen a területen:"
Kapcsolódó állítás még aznap: "Ha majd nem lesznek gondok a 45 (sőt 40) felettiek elhelyezkedésével, akkor sírhatnak jogosan a HR-esek. Addig meg csak bénák. "
Nem válaszoltál, viszont új témát nyitottál 26-kán.

Állításod február 7-kén: "Na még az hiányozna, hogy legyen szabványos önéletrajz... Az ember sem szabványos, ezért kudarc a Europass, bár erőltetik rendesen."
Kapcsolódó állítás február 8-kán: "azért kudarc az europass, mert a hr-esek személyes sértésnek veszik, ezért kudarccá nyilvánítják. ha elfogadnák a szabványos önéletrajzot, akkor nem kellene minden állásra külön önéletrajzot faragni, és a méltóságos hr-es kislánykák saját hatalmaskodásukon esett csorbának ítélnék meg, hogy nem nekik, külön, személyesen, speciálisan írt cv-t kapnak. ezért üldözik."
Nem válaszoltál.

Ha ezek a témák valóban nem kínosak, akkor miért nem válaszolsz a neked címzett kérdésekre? Egy válaszban meg lehet győzni a hozzászólót, hogy tévedett, vagy be lehet ismerni, hogy te magad tévedtél, vagy azt, hogy a hr-es hibázott, esetleg kifejezetten bűnös, sőt akár fel lehet hívni a figyelmet arra, hogy a hr nem egy egzakt tudomány ugyanakkor emlékeztetni mindenkit arra, hogy a hr tevékenység nem sarlatánság. Egyszóval számos válaszlehetőség volna. Te azonban nem válaszolsz, hanem másik témát nyitsz. Ezzel azt a benyomást kelted, hogy nincs is válaszod, továbbá az új téma csak azért van, hogy hátha a fórumozók megfeledkeznek a nyitott pontokról.

bz249 2019.04.07. 23:07:58

@babona: szvsz ez egy teszt, itt van ez az akadaly az allas elott, hogy ra kell szannod 30-120 perc unalmas munkat az allas megszerzesere... vagyis ez nem a LinkedIn EasyApply, ahol ket klikkel elkuldod a sablononeletrajzodat, hanem tenyleges idot/energiat/munkat kell raszanni. Marad az, aki "komoly" jelentkezo.

Mint regen a fizika felveteli az orvosi karon, nem azert volt, mert annyira kellett, hanem azert, mert sok tanulast igenyelt es igy alkalmas volt a valogatasra.

HellsAngel 2019.04.09. 09:35:50

@Zabalint: Kicsit tavolabbrol indulva, az en anyukam, amikor sutemenyt sutott, mindig legalabb egy percig beszelt rola utana, hogy miert az a legszuperebb sutemeny a vilagon. Ugyanigy ha leulsz egy epkezlab etteremben beszelgetni a szakaccsal, valoszinuleg o is percekig tud rola beszelni, hogy miert igy a legkiralyabb elkesziteni. Szerintem ez egy jo gyakorlat, ha csinalsz valamit, gondold vegig par mondatban, miert ez a legkiralyabb a vilagon, es ha valaki rakerdez, akkor add is elo neki. Miert jo ez: eloszor is, ha az ido nagyobbik reszeben nem vagy lelkes az irant, amit csinalsz, akkor rossz helyen vagy. Ha mindig az jon ki, hogy "kenyszeritenek" meg "kell a penz" meg "nekem ez jutott", valamit rosszul csinalsz. Ugyanigy rossz jel, ha nem azt csinalod, ami szerinted a legjobb (miert nem?), az sem, ha bastya elvtarsak kozott elsz, akik legjobban a szerenyseget szeretik magukban. Aztan igy felvallalod a konfrontaciot. Ugy ertem, nagyon konnyu abban a hitben elni, hogy egy meg nem ertett zseni vagy, ha soha nem utkozol masokkal, es nagyon nehez atelni, amikor valakinek van egy sokkal jobb otlete. Marpedig ha nagyzolsz, biztos, hogy ki fognak javitani, sose fogod elfelejteni. Aztan ha menni akarsz elore, a lelkesedesedre biztos szukseged lesz, ha az elso barom, kozonyos, cinikus ember letori, annyit is ersz. Azt is meg kell tanulnod kihallani, ha nincs igazuk.

Azt en sem szeretem, amikor valaki kompenzal es csak fujja fel magat onfenyezessel, mint a beka, hogy ne deruljon ki rola, mennyire ures. De amint van valami targya, a "dicsekves" siman egy egyszeru technika es pozitiv gyakorlat a tudatossag fejlesztesere. Nincs benne semmi rossz.

babona 2019.04.09. 12:34:13

@bz249: Minden az. Csak nem minden teszt értelmes...