JobAngel Az álláskeresők védangyala

A legnagyobb projektem mostanában: BKK e-jegy rendszer

2017. július 24. 06:00
32 hozzászólás

sad.jpgAz állásinterjúk legkínosabb mondata lesz ez most egy-két évig. Legalábbis eddig úgy fest, nehéz lesz ezt alulmúlni.

A történetben engem a specialitásom okán azok a munkavállalók érdekelnek leginkább, akik ebben részt vettek. A termékről minden rosszat el lehet mondani, ez tagadhatatlan. De egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy akik ezt „terméket” összehozták, egytől-egyig kutyaütők. Sőt. Valószínűleg igen jó szakemberek, akikre rá merték bízni a komoly feladatot, és akikből a szervezetek, szabályok, policy-k mégis ezt bírták kihozni. Vagy az, hogy mindezek hiába vannak, inkább akadályozó és így megkerülendő tényezőkké váltak.

Kiakadtam régebben egy HR-vezető kiszólásán, hogy „jön a fiatal, és nem is tudja, miért lenne ő jó nekünk” – ebből a BKK-s történetből az látható, hogy a cégek pláne nem tudják, mire lenne jó nekik egy jó szakember – ezért megengedhetik maguknak, hogy nem hagyják dolgozni őket szakmai tudásuk szerint, mert más érdekeket kell kiszolgálni.

E projekt kapcsán eszembe jutott a referenciaellenőrzés kérdése is. Egy tapasztalt munkavállalót a referenciái is, a projektjei is jellemeznek, amikben részt vett. Akik ebben részt vettek, most nem gondolják, hogy ez fog a „career highlights” önéletrajz-fejezetükben szerepelni. Pedig, aki ezek után állást keres közülük, nagyon érdekes ember lehet fejvadászoknak, az jó szakembereket kereső szakmai vezetőknek. Ők majd tudni akarják, hol is lett ez a projekt elrontva, ő mit látott közelről, belülről. Amennyire az üzleti titoktartási kötelezettségei engedik, még majd mesélhet is róla állásinterjúkon. És nem is biztos, hogy csak azért fogják behívni, hogy kíváncsiskodjanak, lehet, hogy tényleg lesz egy jó ajánlatuk. Tehát, így ismeretlenül is üzenem: fel a fejjel, nem történt katasztrófa a karrieredben! És ha most arra gondolsz, hogy letagadod, hogy valaha is ezen, az érintett cégeknél dolgoztál, ne tedd! Tudni fogja rólad minden szakmai vezető, hogy egyedül árral szemben nem úszhattál volna.

Sőt, ha fejvadász lennék, most nekilátnék ezeket a fejlesztőket megmenteni. Direkt levadásznám őket és kiajánlanám ügyfeleknek. Aki ekkora buktát közelről látott, attól van mit tanulni.

Van tapasztalatom abban, hogy IT projekteket generáljak ügyfeleknél, így átérzem a résztvevők helyzetét ebből a szempontból is. Nyilván minden, amit itt leírok a saját sejtésem, és semmilyen belső információm nincs, a helyzetet nem ismerem, csak átérzem.

A key account manager, aki tapasztalt kolléga lehet, letárgyalta az ügyféllel, tekintve, hogy nagy ügyfél, állami ügyfél, nyomás is lehetett, hogy el kell adni a fejlesztést. A műszaki elvárások egyeztetése is hosszadalmas, a szerződéskötés és persze annak műszaki és jogi tartalmának egyeztetése ekkora cégek között amúgy is lassú folyamat, de erre még súlyosbító tényezőként jöhetett az általános szabadságolás is, amikor néhány aláírást sem egyszerű beszerezni. Érezhette, hogy ebből baj lesz, de neki küzdeni kellett. Mert target van, mert kell az ügyfél, mert ez az ügyfél kell. A fejlesztéstől a sok egyeztetés időt vehetett el. Aztán persze a projekt műszaki-technikai megvalósítói, maguk a kódot írók, a fejlesztési vezető, a projekt menedzser, a minőségbiztosításért felelősök, a teszterek, a jóváhagyók, az alvállalkozók, mind-mind láthatták, hogy ebből baj lesz. Ennyi idő alatt ezt jól nem lehet megcsinálni. Ott spóroltak az idővel, ahol tudtak. Egy alapjaiban gyenge rendszert próbáltak valahogy BKV-sá faragni. Kis iróniával azt is mondhatnám, hogy sikerült, hiszen a "termék" színvonala passzol a BKV-éhoz (bocs).  Valószínűleg sokan szóltak is, hogy baj lesz, de mint látjuk, hiába. A multikban a „can-do” attitűd olyan elvárás, ami néha a józan ész rovására megy. Íme. Közben elképzelem az előbb heti, majd másnaponta, majd minden reggel tartott meetingeket, ahol beszámoltak, mi nem megy, mi nem jó, hogyan nem lehet, hogyan nem szabad és le lettek hurrogva, meg kell csinálni, pont. Aki a legjobban hurrogott, ment utána a maga főnökéhez, előadta, hol a probléma, miért nem lehet megcsinálni, és az ő főnöke is lehurrogta őt. Majd hazament, idegesen, nem aludt, és másnap újra bement, szenvedni tovább, mint a projekt összes többi résztvevője. Mondom, mindezt csak képzelem, de tapasztalattal alátámasztva.

Mi mást tehettek volna mindazok, akik ebben részt vettek, minthogy engednek a nyomásnak, és megpróbálják mégis megcsinálni, amit kell? Az adott fejlesztő cégtől felállni sem olyan jó ötlet, ha CV-ben szép karriert akarunk mutatni. A megrendelői oldalon valószínűleg hasonló folyamatok játszódtak le emberekben, és a munka közben, de akik ott dolgoznak – talán évtizedek óta – szintén nem könnyen állhatnak fel. Hangsúlyozom, mindez csak tipp, megérzés, empátia, „én az ő helyükben” gondolatok.

Nyilván ha ezek megtörténtek, és az emberek, akik részt vettek ebben, valójában munkahelyi nyomás és céges elvárások alatt vergődtek is, nem jó indok arra, hogy ilyen minőségű munkát adjon ki bárki a kezéből. Nincs mentség a rossz munkára. De ugye azt sem lehet pontosan megmondani, ki volt az a „bárki”. Mert sokan dolgoztak rajta, sok jóváhagyás kellett mindehhez, és mégis ez lett.

A cégek részéről ezzel nem is ért véget a probléma. Ha van egy rosszul sikerült termékünk, visszahívjuk, elnézést kérünk, mint az autógyárak, vagy svéd bútoráruház szokta. De itt még ez sem történt meg, ha már a projekt el lett rontva, legalább a kommunikáció lehetett volna profi. Az sem volt az. Ők is hivatkozhatnak persze a hirtelen érkezett problémára, annak szerteágazó vonalaira, a politikai érintettségre, a népharagra. Az ő önéletrajzaikat is nehéz lesz megírni.

Nehéz, de nem reménytelen. Abban a „szerencsés” helyzetben vannak a résztvevők, akár a fejlesztés, akár a kommunikáció oldaláról, hogy soktényezős ez a történet. Mindenki elmondhatja majd, anélkül, hogy csúsztatna: ő csak egy kis fogaskerék volt a nagy rendszerben.

Milyen tanulságokat látok?

Nem várok jó dolgokat, de mint tudjuk a pesszimista csak egy tájékozott optimista... Miközben ezt átgondolom így szombat este, épp hallgatom az egyik fejes újabb nyilatkozatát, hogy ennek majd házon belül meglesznek a következményei. El is borzadok rögtön, megintcsak sejtem, mit jelent ez. Majd jön az anyavállalattól egy független ( = fogalmatlan, magyar helyzetben tájékozatlan) auditor drága óradíjért, amit majd rávernek a projekt költséghelyére, és jól kikutatja, mi volt a baj, javasol változtatást abban a policy-ben, ami valószínűleg most is totál életidegen, tehát válságban csak megkerülni lehet. A sok kis fogaskerék egyike sem lesz majd igazán hibás, néhányat mégis kirúgnak, a többiek nem kapnak projektbónuszt. De én úgy látom, semmi garancia nincs arra, hogy a jövőben ne történjen ilyesmi. Amíg a szakmai igényesség helyett másfajta elvárásoknak kell megfelelni, addig mindig ez lesz. És persze felelős sem lesz, hiszen azok a másfajta elvárások teljesítve lettek: van rendszer? Lehetett bérletet rendelni kezdetektől? Na ugye, megy ez. :/

 

----------------------

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

----------------------

picture1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr4212681327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.24. 11:59:14

Aki a Tré-Systems állami projektjeit mondja referenciának, azt ugyanúgy kell kezelni, mintha az állami szférában dolgozott volna...

Akcept 2017.07.24. 13:53:07

Erre nincs mentség. Se a programozásra, se a kommunikációra. Aki ebben részt vett, mélyen hallgassa el.

Sőt! Van egy tippem: nem is igazi programozók csinálták, csak műkedvelő, de hozzá nem értő programozópalánták. Váltsanak pályát, + gondolják át a felelősség fogalmát. És ez a vezetőkre is érvényes...

Muad\\\'Dib 2017.07.24. 14:04:40

@Akcept: @Online Távmunkás:
Bár erre a projektre a világon semmi rálátásom nincs, de szvsz simán megeshet, hogy nem a programozók sárosak abban ami történt.

Serrin 2017.07.24. 14:14:23

@Muad\\\'Dib: Azért van a szint, amihez nem adnám a nevem és ez bővan alatta van.

Muad\\\'Dib 2017.07.24. 14:16:55

@Serrin:
Tényleg nem tudom, mert semmi rálátásom nincs. De más projektekben már hallottam ismerőstől (teljesen más projekt, más nagy cégnél), hogy megcsináltattak velük valamit, mondván dobják össze, hogy tudjanak demózni, meg tesztelni, aztán hiába tiltakoztak a tesztre összedobott kódot kiadták élesben, merthogy nincs már idő.

Serrin 2017.07.24. 14:22:47

@Muad\\\'Dib: Az lehet, de ha kikerül, akkor is tagadnám minden szinten. Ez egy szégyen, még demónak is. (Pl.: szerveroldali validáció, ami annyira alap, hogy egy nagyon buta vérpistike is tud róla.)

trhd 2017.07.24. 14:35:49

Ez az egész "fejleszés" olyan amatőr, amit nemcsak egy tanult programozó, de még egy hobbista programozó SEM vét, illetve nem szabad vétenie. Aki ebben részt vett, az HAGYJA EL A PÁLYÁT és menjen kapálni, mert pont az ilyen KONTÁROK miatt megy a szakmai színvonal meredeken lefelé.

Az meg csak hab a tortán, hogy a jó programozók folyamatosan hagyják el Mo-t, nem pusztán a fizetések miatt, hanem pont az ilyen kontárjellegű vállalati IT szféra miatt is. Hasonlóan az orvosokhoz is, akik esetében sem csak a fizetés dönt az elköltözés mellett, hanem a rossz munkakörnyezet.

alfacharlybravo 2017.07.24. 14:44:24

@Akcept: Mert ugye legyen fiatal olcsó munkaerő és szuper profi. Ez most nem jött össze. Kollégám panaszkodott, hogy nem győzi a munkát felvettek mellé kettő fiatal Linux szakértőt, csak éppen az alap commandokat sem ismerték.

xtlight 2017.07.24. 14:57:43

Hasonló projekteken dolgoztam az utóbbi öt és fél évben. A beosztottak, a középvezetők, a szakértők, a megrendelők, és a felhasználók is mind tudták, hogy szar az egész, a kezdetektől. Hogy egyenesen cél kimutatni, hogy minden szar, amit csinálunk, az sosem volt kimondva, és így mindenkit vitt a lendület. Egyesével megnézve a legtöbben tényleg jót akartak, a számukra egyénileg szabott kereteken belül valóban odatették magukat, de hiába emeltek szót a menedzsment hibáival kapcsolatban. Páran hitegették magukat, hogy majd "ezután" jobb lesz. Mindig majd ezután. Sosem volt cél, hogy jó legyen a template, vagy jó legyen egy adott implementáció. A vállalhatatlanul optimista roadmap teljesítése meg az aktuális elkapkodott go-live dátum mindig felülírt minden minőségi megfontolást. Most vége lett, és mindenki hibás, csak a menedzsment nem. Ők viszik majd tovább a következő corporate programot, és azt is el fogják b@szni, ahogy az ezt megelőzőt is ők b@szták el. Számukra nincs következmény.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.24. 15:04:26

@xtlight:

"Számukra nincs következmény."

Előbb-utóbb mindenki számára van következmény, csak az nem mindegy, hogy ennek az árát ki fizeti. Itt nálunk továbbra is a nép fizeti, mint a rendszerváltás előtt. Szóval mit is váltottunk, és mire?

rot weisses Partybus 2017.07.24. 15:46:07

A sztori sokkal egyszerübb. Adott egy ügyfél, ahol a közép-felsö vezetök már elöre tudják, hogy kivel akarják a projektet megcsináltatni, és hogy kinek mennyi pénzt kell visszaadni. Azonban ez csak úgy lehetséges, ha ténylegesen a saját kutya cége is fogja azt kivitelezni, legalábbis a pénztöl a lehetö legnagyobb rész ott fog végül megjelenni.
És itt jön a gond: tendert kell kiírni, ahol ugye mindenki el tud indulni, és elég nehéz elfogadhatóan megindokolni, hogy miért a nevenincs bt-t bízták meg már megint, és miért is kerül 180k huf-ba egy fejlesztöi munkanap egy ilyen kis cégnél... Mit lehet itt most tenni? Kérdezzük meg barátunkat - nevezük mondjuk Bandinak -, akinek komoly sales-es tapasztalata van már más, egyéb, vidéki közlekedési cégekkel is, hogyan lehet ezt a trükköt úgy kivitelezni, hogy mindenki megkeresse a maga pecsenyéjére valót. Jöjjön már ide, és ugyan találjon már ki valamit, hogyan lehetne ezt a pénzt ügyesen átjátszani a nevenincs bt-nek, és valami olyasmit szállítani, amivel le is fednék a kiírást.
Ekkor Bandi fogja magát, és összeül az egyik fejlesztési terület vezetöjével - nevezzük öt meg most épp Tominak -, és Bandi meg Tomi jól kitalálják, hogy majd ök jól megfövállalkozzák a nevenincs bt-t, fölé raknak egy projekt managert, meg esetleg egy tanácsadót/elemzöt, és elviszik névleg mondjuk 7% felárért az egész bulit, a nevenincs bt meg majd jól bealvállalkozza az egészet, és majd ök lefejlesztenek mindent az ár-7%-ért. (Aztán a nevenincs bt hogyan költi el a pénzt, az már nem az ö ügyük...) Így Bandi és Tomi meg is keresik a kis cégecskét (akiket persze már elöre informált a hivatalos tulajdonos felett uralmat gyakorló valós tulajdonos, aki amúgy jó eséllyel hivatalosana megrendelö informatikai vezetésének a tagja), elö is adják nekik az egészet, majd felajánlják, hogy (ha szükséges) akár meg is finanszírozzák a nagy cégen keresztül (ahol ök alkalmazásban állnak) a nevenincs bt fejlesztési költségeit, ezzel felajánlva és további 2-5%-ban beárazva a nem hivatalosan a piacon "Tréfi Informatikai Bank"-nak csúfolt informatikai nagyvállalat szinte korlátlan pénzügyi forrásait. Miután megegyeztek, Bandi már csattog is vissza a megrendelöhöz a jó hírrel: kész a koncepció! A Nagy cég miatt elfogadott a magas ár, a tender feltételei között lehetnek nagy bankgaranciák mint igények, lehetnek nagy referenciakövetelmények, stb..., ami majd jól ki is zárja az összes többi pályázót.
Aztán természetesen a tender megjelenik, a pályázati anyag megíródik, a tender megnyeretik, a pénz a zsebekbe visszacsorgatódik, és a végén ott áll a nevenincs bt fejlesztési csapata, hogy 100 gombból nekik megmaradt 7, abból kell a projektet összelapátolni. "De nem érdekes! Csak legyen valami! Már le van zsírozva, senki nem fog problémázni!" - kapják meg a fönökeiktöl, amikor ezt szóvá teszik. Aztán meg is teszik, amit lehet ennyi eröforrásból, jó eséllyel túlóráznak is (amit senki nem fizet ki nekik), annyi gyakornokot szednek össze, amennyi csak lehetséges, és valahogy, valami összeáll. A folytatást meg már elöre borítékolható... De a lényeg: a megrendelö a megbízást kiadta, az eredmény le lett szállítva, a pénz ki lett fizetve, a zsebek meg lettek tömve (mind megrendelöi, med nagyvállalati, mind alvállalkozói oldalon), a pénzek vissza lettek csorgatva, a nagyvállalati terv számok teljesítve lettek, a bónuszok fel lettek véve. Erre jön egy "kis köcsög" és elkezd pattogni... "Jelentsük fel a picsába! Majd a megrendelö elintézi, ha öt zavarja! Ök találták ki a projektet, ök találták ki a nevenincs bt-t is! Egyék meg amit föztek!" Persze a tervszámokból már ekkor tények lettek, a bónuszok már el lettek költve, a megtömött zsebek már újra üresek lettek... A felelös meg az a hülye kapufa, megint...

A fenti irásban található nevek, szereplők, vállalatok, szervezetek, események, stb. a fantázia szülöttei. A valóságos személyekkel és eseményekkel való egyezés, csupán a véletlen műve.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.07.24. 15:46:40

@Muad\\\'Dib: de ha ez demóra kellett, akkor hardkódolok egy user-t pass-t és kész, nem tárolom db-ben sehogy. Az ui-ról kapott adatok helyett a db-ből lekérni az árat meg semmivel sem tart tovább leprogramozni (sőt hát maga a hívás már kell is hogy létezzen, hisz egyszer az ui-nak is oda lett adva), mint nem leprogramozni, tehát erre se mentség a "demóság". Ez egyszerűen tökéletes dilettantizmus, vagy egy középiskolások által írt megoldás, amit aztán minden érintett tudta nélkül/ellenőrzés nélkül/stb. nélkül élesbe toltak.

room_101 2017.07.24. 15:51:21

@látjátok feleim szümtükkel:
A "nép" még ennél is többet hajlandó dalolva fizetni, hogy még amit váltottak is a rendszerben, az is vissza legyen csinálva.

vanek ur 2017.07.24. 15:55:20

@Muad\\\'Dib: Hasonlóan gondolom. Úgy sejtem, viszonylag last minute szóltak a BKK-nak, hogy kellene valamit virítani a vizes vébére. Ebből jön az egyes számú probléma: rövid az idő.
Amiatt is szóltak a BKK-nak, hogy ennek márpedig a vizes vébére működnie kell, ha a fene fenét eszik is. Kettes számú probléma: time pressure, a kapokodás és a hibák melegágya.
A határidő miatt aztán az elindításról a döntés nem úgy született meg, hogy a "szakma" (azaz a programozók és a tesztelők) azt mondták: "kész, leteszteltük, hibamentes, mehet"; hanem a BKK vezetése (nyilván még magasabb szintől érkező nyomásra) azt mondta: "aki bújt, aki nem, mehet". Van különbség. Ismét csak van egy olyan érzésem, hogy ha megkérdezték a "szakmát", ott azt mondták, nem szabad ebben az állapotban a felhasználók elé kitenni. (De az sincs kizárva, hogy ilyen kérdés el se hangzott...)
Nemcsak az IT-biztonsági problémák utalnak erre, hanem a felhasználást értékelők tapasztalatai is:
- alap UX hibák;
- a bérlet másolhatósága (másolt bérlettel utaztak a metrón);
- a kitalált ellenőrzési mód (a személyi számát kell beírni);
- hogy a MÁV-nak és a Volánnak nem (vagy csak nagyon későn, elvégre többszáz embernek kell ott is megtanítani ezt az új dolgot) szóltak, így ott sem tudnak mit kezdeni ezekkel a bérletekkel.

room_101 2017.07.24. 16:03:09

@vanek ur:
Ilyenkor normális országban a dolgot erőltető vezetők elviszik a balhét is, azaz vagy lemondanak, vagy kirúgják őket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 16:14:15

Valószínűleg a vezető hibája: azt mondta, ne teszteljétek, sietni kell.

Ducasse 2017.07.24. 16:42:49

Ezt hívják szocialista munkamódszernek! Pontosan így dolgoztunk 40-éve is. A főnök mondta meg, hogy mikor mi jó és akkor is meg volt a megfelelő eredmény és most is meg van. Szakmailag igényes emberek akkor is igyekeztek minél előbb megszökni (sokkal nehezebb volt mint ma) és most is igyekeznek. Ami meg marad az tényleg csak ennyire képes!

Bambano 2017.07.24. 18:06:13

de, aki ezt a vackot kiadta a kezéből, az mind kutyaütő.
van egy szint, ami alá nem megy az ember semmiféle feltételek között sem.
van az a szint, amire nincs mentség.

ha ilyen szintet követelnek meg, tessék felállni. pláne manapság, amikor állítólag informatikus hiány van.

tanulság a jövőre nézve: legközelebb FEL KELL ÁLLNI, mert ekkora botrányhoz nem adja az ember a nevét. botrány pedig lesz, mert ezek a fránya számítógépek nem hajlandóak a pártközpont utasításai szerint működni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.07.24. 18:16:12

HR-es vagy és nem hozzáértő, ez magyarázza az alepvető tévedéseket. Nem egy gyenge rendszer szabtak át, hanem 0ról építkeztek. És olyan dolgok vannak elrontva amik esetben a rossz megoldás időigénye (egyedileg összetákolni valamit) hosszabb, mint akár saját meglévő jó libet használni.

M_R 2017.07.24. 18:38:17

Akármennyire kell sietni, arra hogy a username/password txt fájlban van nincs mentség. meg az Admin jelszavára sem..

Tipikus fideszes megoldás: nem baj hogy nem ért hozzá, de az unokaöcsém gyereke, meg amúgy nagyon penge a számítógépes játékokban, jó lesz ő vezető fejlesztőnek...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.24. 21:10:27

@jobangel: Nem írtam semmit a skillekről...

@Muad\\\'Dib: Azért vannak olyan cégek, ahova valamiért nem tolonganak a tehetséges és tisztességes jelentkezők. Pl. a Provident se csak a vezetők miatt élősködik a hátrányos helyzetűeken, benne vannak az alkalmazottak is a működésben. A Tré arról híres, hogy az OTP-hez hasonlóan a régi monopolhelyzete miatt sok a lakossági ügyfele a gyenge ár/érték arány ellenére és folyamatosan van valami állami bevételük.

@Akcept: Szerinted a call centeres tehetségek dobták össze?

@trhd: Ha a jó programozók mind elhúztak külföldre, akkor miért pont egy unalmas állami projektre találnának jót?

vanek ur 2017.07.25. 08:58:52

@vanek ur: Úgy tűnik, a rövid idővel kapcsolatban igazam volt: 444.hu/2017/07/25/sajat-dolgozoin-tesztelte-a-t-systems-a-bkk-jegyertekesito-rendszeret
Kiemelném ezt a részt:
„Tovább erősítve a T-Systems piacvezető szerepét a közlekedési piacon, a BKK-tól lehetőséget kaptunk, hogy „rekord idő alatt (3 hónap) mi készíthessük el annak új Web-es bérletértékesítési rendszerét.”

Ehhez képest "Szakértők szerint egy ilyen méretű rendszer tesztjére hónapokat kellene szánni, így az élesítést megelőző kapkodásban gyakorlatilag kódolva volt a kudarc."

vanek ur 2017.07.25. 09:00:56

@room_101: Kulcsszó a "normális ország".
Itt az a kérdés, amire persze soha nem lesz meg a válasz, hogy honnan indult a lavina, ki mondta ki, hogy ennek márpedig 3 hónap alatt 0-ról letesztelve el kell készülnie, és a vizes vébé előtt el kell indulnia, akárhogy is áll.
Akárki is lesz a személyi következmény, az csak bűnbak lesz.

GABOR2 2017.07.25. 15:49:27

Orbánékat a eltúlzott digitális állam imádat buktathatja meg: ujtechkor.blog.hu/2016/08/15/kormanydontes_a_digitalis_allam_segitsegevel

IT Knight 2017.07.25. 22:10:36

Tanulsag: amikor felveszunk valakit, meg kell nezni, hany ev allami es versenyszfera tapasztalata van. Allami projekt akarhol = allami tapasztalat.

Relevans tapasztalat = (versenyszfera evek) - 2 x (allami evek)

Pl. ha 5 ev tapasztalatod van a Siemensnel es 2 ev a NAV-nal, akkor tulajdonkeppen 1 ev relevans szakmai tapasztalatod van (5-2x2)

Sulyosbito korulmeny, ha az allami tapasztalat a legfrissebb.

IT Knight 2017.07.25. 22:13:16

@jobangel: nem, ott csak leepulni lehet a koromreszelo aktatologato lajharok kozott. Vannak ezeken kivul meg partkatonak, az adott kormany oligarhainak talpnyaloi meg "bottom 10%" emberek, akik sehova mashova nem kellettek.

HellsAngel 2017.07.26. 06:20:22

Nem az a baj, hogy bukta ez a projekt, hanem hogy a szereplok totalis analfabetizmusrol tettek tanubizonysagot minden letezo teren. Ha ugy velekedunk, hogy a szaktudas az, ami a toket kesztermekke konvertalja, akkor szakmailag ez a projekt a nullanal is kevesebb. Ennel meg ellopni a penzt is jobb, hiszen ha valaki ellopja a penzt, abbol a penz gazdajan kivul baja senkinek nincs, mig itt ezek az arcok sikeresen megszerveztek tobb ezer ember szemelyes adatainak ellopasat. Azt szoktak mondani, hogy az eg ovjon a lelkes es tehetseges amatoroktol, de ilyet meg azok sem csinalnak, soha. Ez sotet dilettantizmus.

En nem mentenem fel a szereploket, hogy a rendszer aldozatai lettek, mivel a rendszer a szereplok osszessege, semmi tobb. A jo szakembernek ertenie kell a politikahoz is, kulonben konnyen hasonloan kellemetlen helyzetekben talalja magat: www.youtube.com/watch?v=lZhPi8z_aso

Bambano 2017.07.27. 15:07:27

nem akartam a következő poszt fórumját szétoffolni, ezért ide írok:
"- Szeretni fogsz motivációs levelet írni."
haha, JobAngelnek vicces napja van :)
süti beállítások módosítása