A második álláskereső suli is jól sikerült, ezúton küldöm köszönetem a Jól-Lét Alapítványnak és a résztvevőknek.

A jólsikerültség alatt azt is értem, hogy őszintén el merték mondani a résztvevők az álláskeresési problémáikat – és nők lévén – ez többnyire a címbeli kérdés körül forgott. Nőként magam is sokszor belefutottam ebbe az állásinterjú-kérdésbe, egyre inkább abban a bizonyos korban benne járó, önérzetes nőként pedig többnyire olyan választ adtam, hogy sosem lett belőle állás. Nem tanácsolom bárkinek, hogy véget vessen a beszélgetésnek a kérdés hallatán azonnal, mert akkor nem lesz állás belőle. Nemzetközi szinten is arról cikkeznek erről a kérdésről, hogy ha lehet, ne konfrontálódj, és mindenhol a téma szakmai mederbe terelését tartják a jó megoldásnak. Van pár taktika, amivel talán még visszafordítható az interjúztató igénye az intim döntéseinkben kutakodásra. Íme:

Szakmai érvek a magánélet helyett

A kérdésre válaszul elmondhatod, hogy ezen most nem gondolkodsz, az állástalálásra koncentrálsz, azért is örülsz, hogy itt lehetsz, mert nagyon értesz ehhez a szakterülethez, és hű, de lelkes vagy. Érvelj magad mellett szakmai vonalon, esetleg azzal, hogy közel laksz, ha tényleg, lám, neked ez minden szempontból az ideális hely lenne, és ők is jól járnának veled. Ezeket a témákat fejtegesd jó hosszan, hátha talál valami rákérdeznivalót benne az interjúztató, és elterelődik a szó a gyerekkérdésről.

Ha nem enged, és tovább erősködik, akkor te se engedj. Továbbra is mondd, hogy te most ezen nem gondolkodsz, és adhatsz neki újabb témát, pl. "Gondolom, azért kérdezi ezt, hogy a hosszútávú terveimről tájékozódjon, és úgy gondolom, hogy hosszútávon is el tudnám látni ezt a feladatot, mert..." és vissza szakmai érvekre.

Őrizd meg a méltóságod!

Ha ez sem jön be, akkor már „csak” a méltóságodért kell küzdened, látható, hogy ebből úgysem lesz állás. Tehát, mondd meg kerekperec, hogy ez nem az a téma, amiről állásinterjún beszélni szeretnél. Mert ha válaszolsz valahogy, és őszintén előadod a terveidet - x fő gyereket akarok, nem akarok gyereket, egyedül akarok élni, leszbikus vagyok, csak a párommal akarok élni stb. - akkor sem biztos, hogy megkapod az állást, hogy „betaláltál” az interjúztató elvárásaiba. Volt már a „praxisomban” olyan, aki arról számolt be, hogy azt mondta, egyáltalán nem akar gyereket. Az interjúztató felállt, hogy ő így nem tárgyal állásról, egy nő akarjon gyereket! Na, nem mintha lehetnének ilyen jellegű elvárásai bárkinek is egy idegen nővel szemben. És gondolom, ha azt mondta volna, hogy pl. 2 gyereket akar 6 éven belül, akkor azért nem veszi fel...És ne higgyük, hogy csak férfi interjúztatók tesznek fel ilyen témában kérdéseket, sőt. Egy másik történet szerint 4 középkorú nő faggatta egyszer a jelöltet gyermekvállalási terveiről, aki udvariasan hárított. Később felhívták, hogy nem őt választották, mert "nem volt elég nyitott".

Esetleg lehet pimaszkodni, de csak akkor, ha sokadjára sem tudtad visszaterelni a szót a szakmai témára a magánéletedről, és feladtad magadban ezt az állást:

-------------------

- Mikorra tervezi a gyerekvállalást?

- Miután úgy tűnik, szakmailag megfelelő vagyok az eddigi beszélgetésünk alapján, pontosan milyen választ kell adnom, hogy megkapjam ezt az állást?

-------------------

Ehhez hasonló választ ki is próbáltam, és azért tudom, hogy sikeres lehetett volna, mert „ezüstérmes” lettem. De a kérdező értetlen (bamba) nézése ma is nevetésre késztet :) Erre végre elkezdett arról beszélni, mik az elképzelései az új kollégával kapcsolatban: hogy álljon mindig készen a sürgős feladatokra, ami kicsit túlmutatott a 8 órás munkavégzésen - így újabb negatívumokat árult el. Nyilván azért így válaszoltam, mert a kérdésfelvetésből látszott: itt nekem nem terem babér, de legalább tárgyalástechnikai gyakorlatnak jó lesz. Nem tévedtem, természetesen az aranyérmet, azaz az állást egy férfiember vitte el. Nem kétlem, hogy szakmailag megfelelt ő is, de hát mégiscsak férfi, ami biztosan sokkal jobb. Vagy annak tűnt, hiszen pár hónap múlva mégis engem hívtak, és el kellett gondolkodnom, hogyan is tárgyalnék állásról ilyen helyzetben, ezek után. Hogy mire jutottam, itt írtam meg.

Nem lehet gyereked? Semmi köze hozzá!

Csábító lenne azt válaszolni, hogy nem lehet gyereked, hátha ezzel lezárható a téma. De erre semmi szükség! Ha ez igaz, akkor semmi köze hozzá, nem gondolhatjuk, hogy a saját vagy párod egészségügyi problémái bárkire is tartozna rajtatok és az orvosaitokon kívül. Ha mindez nem igaz, akkor meg miért érzed azt, hogy hazudnod kellene a legbensőbb magánügyedről? Beszélned sem kell róla, ha nem akarsz. Tehát ezt se válaszd semmiképp. Egészségügyi állapotod témakörébe belemenni egy vadidegennel állásinterjún pont annyira megalázó, mint a gyerekvállalási tervekbe.

Ahol ez a kérdés felmerül állásinterjún, az a cég milyenségét erősen jellemzi. Mindegy, hogyan tálalja a kérdést, azzal a magánéletedben vájkál, amit nem kell megengedned. Ha már állás nem lesz az interjúból, legalább emelt fővel, méltóságodat, önérzetedet megőrizve távozz.