JobAngel Az álláskeresők védangyala

Új rovat - Sorsok

amikor az angyalkodás is kevés...

2015. július 08. 17:03
16 hozzászólás

Mottó:” A sors erősebb az embernél, de az ember több a sorsnál.”

/Németh László/

----

A "Sorsok" rovat nem feltétlenül rossz vagy nehéz sorsokat, de tanulságos eseteket fog bemutatni.

Néha megkérdezitek, tudok-e biztosan segíteni. Nos, biztosat sosem ígérhetek. Legjobb tudásommal segítek, de az sokszor az állásinterjúig elég, annál tovább nincs lehetőségem. Ha van, akkor segítek tovább is. Ha nincs, próbálom megtalálni, honnan kaphat segítséget az illető.

Ám az alábbi eset például pont olyan, hogy hiába segítettem állást találni az illető hölgynek, hiába biztosítok neki ingyen lakhatást, önmagában ez még nem sokat segített. Hiába fordultunk közösen vele minden olyan helyre, ahol segítséget kaphatna, nem kapott. Itt elfogyott a karitatív tudományom.

Van tehát egy hölgyismerősöm, az öröklött, üresen álló vidéki házamban lakik. Ági 34 éves, három tini gyereke van, a legnagyobb lány 16 évesen teherbeesett, a gyermek június elején megszületett, ő a szintén 16 éves apuka családjához költözött a babával, mert csak így kaphat GYESt, ha külön háztartásban él. Ági egy szociális otthonban dolgozva segédnővér-takarítói pozícióban keres 38 ezer forintot közfoglalkoztatottként, plusz családi pótlék, de a lányka terhes lévén nem járt iskolába, így megvonták azt is. Érthetetlen okokból a másik két gyerekre sem kap, mert „újra vizsgálják a folyósítást”. A MÁK-al levelezünk, de abból nem lesz pénz… A 3 gyermeke után járna neki gyerektartás, de a volt férje nem fizeti, többszázezer forintos tartozását végrehajtó „kezeli”. Értsd, évek óta nem tett semmit. Mivel Ági továbbra is gyámja és eltartója a lánynak és babának, elvileg a nagyobbik lány után továbbra is járna családi pótlék. De ugye nem járt iskolába, a szabály az szabály…

Tehát ottmaradt 2 gyerekkel, 38 ezer forint fizetéssel. Ebből kell megélniük egy hónapban: ételre, rezsire, ruházkodásra ennyi jut hármukra. Minden segítséget megpróbáltunk: önkormányzati képviselőnek írtunk, sajnálja, de nem tud segíteni, városi alapítvány is sajnálja, nincs forrása. Családsegítő szolgálat nemet mondott, szintén forráshiányra hivatkozva. Önkormányzat nem érti, mit panaszkodik, hát kapott munkát, nem? Most tartunk ott, hogy már a gyámügy is foglalkozik velük (az iskolába nem járás és a baba kapcsán is), és aggódunk, mikor jut eszükbe, hogy elvegyék a gyerekeit, mert néha szó szerint nem futja kenyérre. Vállalna különmunkát, bejárónőként, vagy háztartási segítségként akár, de az egy elég szegény vidék, ilyesmire nincs igény.

Naszóval, itt a vége a tudományomnak. Állása van, erre vagyok "hitelesítve" Jobangelként, magánemberként is megtettem, ami tőlem telt. Ezért most hozzátok fordulok, mert hátha van olyan olvasóm, aki tud segíteni. Sokan keveset is összerakva talán megmenthetjük. Ezért adományt szeretnék kérni a nevében, a tudtával Tőletek.

Aki úgy gondolja, szívesen segít az egyébként becsületesen dolgozó, csupaszív, de rossz helyre született hölgyön, válaszoljon nekem privát üzenetben, megadom a hölgy bankszámlaszámát, akár elérhetőségét is.

Ha bárki bármivel tudna/szeretne segíteni, kérem, keressen meg, megbeszéljük a részleteket.

 

--------

UPDATE 2015.07.09: ma reggel kikapcsolták az áramot nála.... Leghamarabb hétfőn válhatna védett fogyasztóvá, ha kifizet 17 ezer forint visszakötési díjat + 18400 Ft egyhavi törlesztést. Az áramszámlát az EDF Démász nevű szolgáltató a régi lakcímére küldte úgy, hogy a mostan címére vonatkozó bérleti szerződést birtokolták, - magam küldtem el nekik - csak nem vitték fel a rendszerükbe, bocsi... Melyben szerepel természetesen, hogy az én házamban laknak.

--------

UPDATE 2015.07.20.: a lelkes segítőknek köszönhetően Ági túl van a krízisen. Pénzadományokkal, ruhaneműkkel, babacuccokkal segítettek olvasóim, ezúton is nagyon köszönjük mindenkinek! A tárgyi adományok nagy halmot tettek ki, amit most hétvégén el is vittem neki, és lesz még egy ugyanilyen "szállítmány":

imag2532.jpg

A nyilvánosság hatására megmozdultak a hatóságok, segítő szervek is, kapott segélyt az önkormányzati krízisalapból, védett fogyasztóként segít a villanyszámla fizetésében is az önkormányzat.

Olyan segítség is érkezett, amire nem is számítottunk: mind a végrehajtós mizériában, mind a családi pótlék körüli bürokráciában felajánlottak segítséget olyanok, akik ismerik ezeket az eljárásokat. Remélhetőleg itt is sikerrel járunk hamarosan.

A fő probléma, a szegénység és az alulfizetettség nem oldódott meg, azért még küzdenünk kell, hogy szakirányú végzettségének (szociális gondozó és ápoló) megfelelő munkát találjon.... De ez már Jobangel-i profil, dolgozunk rajta.

 

UPDATE 20151124: tegnap hívott Ági, hogy a közmunkás státuszból határozatlan idejű közalkalmazottá vált! Értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátását biztosító intézményben dolgozik, szociális gondozóként, merthogy ez lenne az eredeti végzettsége, még ha OKJ-s is... A próbaidő 4 hónap, de tekintve, hogy eddig is hasonló területen dolgozott, valószínűleg sikerülni fog. A rendes munkavállalói státusz magasabb fizetéssel és végre némi biztonsággal jár: anyagilag és a munka frontján is.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr967610748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.07.09. 12:17:35

Szomorú és sajnos tipikus történet..

eMJe 2015.07.09. 12:47:00

Menjen bíróságra panasznapra. MAx fél évre visszamenőleg követelheti az elmaradt gyerektartásokat, az állam megelőlegezi neki (egy összegben), és majd ők behajtják az apán. Hogy hogyan, az már az ő dolguk. Aztán ha továbbra sem fizet, akkor továbbra is előlegezi az állam (persze apukát megkérdik előtte).

Adományt sajnos nem tudok küldeni, lévén pár hete munkanélküli lettem én is. Várom is a válaszod a levelemre tűkön ülve :)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.07.09. 12:50:22

@eMJe: ezen már túl vagyunk, de köszi az ötletet. Tekintve, hogy az apának van egy örökségből 1/6 rész ingatlanja (Békésben!), a hivatalos eljárás az, hogy a végrehajtó megpróbálja ezt elárverezni (ki vesz egyhatod ingatlant?), és ha az árverés nem sikerül nem tudom milyen kritériumok mellett, akkor a végrehajtó kiállít egy igazolást, és ezzel lehet kérnie az állami megelőlegezést. Ezt a folyamatot nem tudjuk keresztülverni...

A leveled biztos megvan, most 10 sorbanállóm van, dolgozom ezerrel, közben Áginak próbálok valami segítséget keríteni. Lsd. update

eMJe 2015.07.09. 13:15:41

@jobangel: Ez elég érdekes. Vagy történt az elmúlt 1-2 évben változás (amit kétlek), vagy az államnál elcsesztek valamit. Kérdezés nélkül előlegeznek (kellene), és utólag hajtják be. A lényeg, bíróságon keresztül kell. Bíróság tárgyalás nélkül megítéli.

kezenfogva.hu/Adatbazis/ellatasok/71.html

Ezt most gugliztam ki gyorsan. Úgy gondolom, hogy az a feltétel, hogy nem lehet behajtani, teljesül (bár anélkül is megítélik). Gondolom az egy vőre eső jövedelem is a béka hátsója alatt van. Amitől én tartottam a bejegyzés olvasásakor is, hogy jogerős bírósági végzés is van a gyerektartásról? Erre utalást sem láttam, csak hogy járna gyerektartás, de az igazságérzetből is lehet írni :)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.07.09. 13:45:52

@eMJe: Köszi! Van bírósági végzés, a végrehajtó az alapján "dolgozik".

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.07.09. 18:15:09

A 34 éves nagymama szerintem nem munkakeresési, hanem családtervezési és általában életviteli problémákkal küzd...

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.07.09. 18:31:21

@Online Távmunkás: lehet, de nem az ítélkezés a feladatom. Életvitellel nincs gondja, rendesen dolgozik, bejelentett munkája van, ha kell halottat öltöztet, ha kell ápol stb. ha kapná a tartásdíjat nem is lenne ilyen nehéz helyzetben (816 ezer forint eddig a hiány...) 38 ezerből meg nem futja arra, h fogamzásgátlót vegyen a lánynak, de még óvszerre sem. Az abortusz meg nem fért bele az életvitelébe, ez is érthető.

eMJe 2015.07.09. 21:44:27

@jobangel: Akkor nem értem. Bíróságnak meg kellett volna adnia az "előleget", az nem a behajtástól függ. Valamit nagyon elcsesztek.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.07.09. 21:48:02

@eMJe: Mi sem értjük... Most találtam olyan embert, aki szintén végrehajtóként dolgozik, és ránéz az ügyre szakértői szemmel.

Sátán meg a Jocó 2015.07.13. 16:14:42

OK, akkor most már mindent tudunk arról, hogy a Gonosz Világ hogy tett keresztbe.

Szerény kérdésem az lenne, hogy mik voltak azok a lépések, amiket ő tett meg helyzete rendezésének érdekében?
Hogyan rendszabályozta meg pénzügyeit, milyen támogatások után érdeklődött, hogyan optimalizálta a vásárlásait, hogyan képezte magát tovább, stb.

Különösképpen érdekes kérdés abban a korban, mikor megbízható(!!!!) bejárónőt és bébiszittert keresgélvén a kéz alatt, csendben cserélt telefonszámokon érdeklődve már a harmadik hölgy mondja, hogy sajnálja, de betelt a naptára... Vagy említhetném azt a másikat, aki gyerekrajzok után varr figurákat és évente 2órát(!!!) tartja nyitva a FB-oldalát, mert azalatt egész évre betelik rendelésekkel.

Szóval - mindannyiunk okulására- jöhetnek tételesen a fenti kérdésre a válaszok:

1.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.07.13. 16:42:15

@Sátán meg a Jocó: A "nincs" fogalmát nem érti, aki nem élte át (én igen, arról a vidékről származom).

Lépések: a tartásdíj elmaradásakor elindította az eljárást, van bírósági végzése, végrehajtás alatt van. Ezért nem adnak kenyeret a közértben, de ezt lehet tenni hivatalosan. Nemhivatalos útra törékeny, 45 kilós asszonyka nem tévedhet.

Támogatások: posztban benne vannak, miket próbáltunk, mindenhonnan elhajtottak (engem is, nemcsak őt)

Bejárónőre, bébiszitterre nincs igény egy olyan vidéken, ahol minden családban van 2-3 munkanélküli. Van, aki vigyáz a gyerekre, és a bejárónő még a "gazdagoknak" sem elérhető. Gazdag alatt orvost, ügyvédet kell érteni. A politikus is kétszobás panelban lakik.

Gyerekrajzok után figurákat varrni, az jó dolog, ahhoz pl. kell varrógép, de ha kézzel varrja is, akkor is legalább alapanyag, eszközök. 38 ezerből nincs rá keret.

Továbbképzés: munkanélküliként OKJ-s szociális ápoló képesítést szerzett, ezzel a szoc. otthonban alkalmazzák, de közmunkásként, mert nincs headcountja a szoc. otthonnak. Más továbbképzésre nincs lehetőség, mert pénz kell hozzá, az meg nincs. A munkaügyi központ ezt támogatta, ezért ezt végezte el.

38 ezer forintból nem optimalizálod a vásárlásaidat. Kifizeted a rezsit, ami marad, abból veszel kenyeret meg párizsit. Ez a "pénzügyek megrendszabályozása" a Nincs Világában.

Lépések, amiket megtett: hatósági ügyintézés a tartásdíj behajtására, ez másfél év, és még csak végrehajtási határozata van, így mennek a dolgok. Továbbképzésen részvétel, nem finnyáskodott, bevállalta az első melót, ami szembejött. Kiegészítésként a szoc. otthonban elhunytak kezelésében segít, 2000 Ft/ alkalom. Ez a "különmunka". Ha nem hal meg senki, nincs bevétel. Segítséget kért, mert ezt is fel kell érni ésszel, hogy van amikor nem lehet másképp. Állást keresünk, úgy, ahogy ott kell (tehát nem önéletrajzokat küldözgetünk, mert az ott hülyeség).

Az a 800 ezer forint hiány, amit a tartásdíjjal nem kapott meg, eredményezte ezt a helyzetet 1 év alatt. Akinek az éves bevétele egyébként 700.000 forint, annak ez rengeteg pénz.

Utolsó lépéseként segítséget kért a nyilvánosságtól, mert más lehetősége már nincs.

----------

A segítségkérés eredményeképpen többen ruhaneműt adományoztak, ezeket a héten esténként szedem össze az adományozóktól, hétvégén viszem le neki. Pénzadományok is érkeztek, ez is nagy segítség, hálásan köszönjük.

Laptop7712 2015.08.31. 17:42:32

Értem. De mégsem értem. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül a megoldás egyszerű. Irány ki a városból, vidékre. Jelentkezni egy település polgármesterénél, hogy OKJ-s szociális ápoló, és szívesen a faluba költözne 2 gyerekkel. Odaköltözik, elkezd dolgozni, és műveli a kertet, és tart tyúkot, meg malacot. A két gyerek meg iskolába jár. Mi ebben a furcsa? Az ország vidéki többsége ilyen szinten él, mivel úgy gondolkodik, hogy magad uram, ha szolgád nincsen.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.08.31. 17:46:48

@Laptop7712: a költözés pénzbe kerül. A lakhatás nálam ingyen van, máshol nem. Az "elkezd dolgozni" se megy könnyen, falun nincsenek ám munkahelyek ezrével, onnan is a városba utaznak dolgozni.

Laptop7712 2015.08.31. 18:20:06

Elmondom, én mit tennék a helyében. Kiköltöznék tanyára, olyan helyre, amit 3 nő minimális segítséggel rendbe tud hozni, ha szükséges. Ilyen hely van ezrével, és kb. 10.000 – 15.000 Ft- ba kerül a lehetőség havonta. Marad 20.000 Ft havonta. Tyúkok, táp, és kezdetben kertművelés. Paradicsom, paprika, és minden termelése, ami a konyhára kell. Közben ültetni kell 3 gyümölcsfát.
Tavasszal kell kiköltözni, szépen tervezett módon. Vidéken nincs munkahely, de minek is? Kaja, fedél, tiszta víz, rendes lakhatási körülmények kellenek első körben, amiből el lehet indulni. Nagyon sok település felismerte ezt, és pár év alatt nagyon komoly fejlődési utat jártak be. Azt szoktam mondani, hogyha hozzáférsz olyan paradicsomhoz nyáron,.
Amit a szomszédod termelt – majdnem bio módon – akkor te vagy a legszerencsésebb ember a világon, mivel olyan van a birtokodban, mint keveseknek. Adj cserébe olyan kolbászt, amit te füstöltél a kert végében, és persze te vágtad a disznót.

A megélhetés lehetősége adott, csak használni kell ezt a történetet. Ha nem ért ahhoz, hogy hogyan kell tyúkot tartani, meg kertet művelni, befőzni. vannak a neten olyan körök, akik segítenek ebben neki. Rá fog jönni arra, hogy az élete érték, hasznos, és az ilyen élet eléggé szabaddá tesz. Azért küzdeni, meg rettegni, hogy kijön-e a 38.000 Ft-ból, nincs értelme, és még egy jót enni sem tud. Az elején nem fog minden olyan egyszerűen menni, de nem kell feladni, gyakorlat teszi a mestert.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2015.08.31. 18:56:18

@Laptop7712: Az egyik gyerek fiú :)
Egyébként az ilyen tanácsok addig tűnnek tökjónak, amíg meg nem próbálod gyakorlatban alkalmazni. Mert onnantól nem működnek. Nem lehet tanyát rendbehozni 0 Ft-ból, nem lehet 10-15 ezerért tanyát bérelni. És ez pont 10-15 ezerrel lenne több, mint amit most fizet a lakhatásért. Paradicsom, paprika oké, miből veszed meg a vetőmagot? Hogyan fűtesz rá a szobában, mire palántává neveled? A csirkét sem ingyen adják, a tápot sem. Mondjuk azért nem szólom le a tanácsaidat, mert látom, hogy lelkes vagy, és nem szívesen ábrándítalak ki. De mivel én ott nőttem fel, ismerem a terepet, tudom, mi működik, és mi nem. A vadromantikus tanyázás csak addig menne, amíg be nem kell fizetni a gyereknek a suliban a tankönyvet, de ha azt ingyen is kapja, kell neki minimum ruha, táska, világítás, amikor a leckét írja. Bizony, áram sincs ingyen, igen lehetne napenergiával is, komoly beruházással. Szerencsés ember, aki nem érti, hogy 0 Ft-ért nem kaphat semmit. A tanyákat nem véletlenül hagyták el az emberek, és költöztek a városba.

Laptop7712 2015.08.31. 20:37:46

@jobangel:
Látom ismered a terepet, de azt is látom, hogy hiába laktál ott, már nem képezte az életed részét a gazdálkodás. Ha te magad is gazdálkodtál volna, akkor te magad tudnál tanácsot adni arra nézve, hogy mit hogyan kellene csinálni
Köszi, nem kell kiábrándítani, én élem azt, amiről beszélek, és sokakat segítek ahhoz, hogy egyre jobban érezze magát a vidéki életben. A tyúkoknak meg kell teremteni az életfeltételeket, nem minden a táp, ezt mindenki tudja, akinek valaha volt tyúkja, és le is vágta levesnek. Az ilyen dolgokat minden „paraszt gyereknek” tudnia kellett úgy 10 évesen. Én is megtanultam, és ez a fajta tudás, meg hozzáállás az élethez nagyon jól jött az egyetemen, hidd el.

Nekem olyan emberek a példaképeim, akik 10-25 éve eladták a családi ladát, és megvették az első anyakocákat, hogy beállítsák az ólakba. Ma ezek a gyerekek – azok gyerekei, és netán unokái -a legjobb terepjárókon járják a határt, és almás gépen írják az e-mailt, meg traktort lízingelnek a gyereknek, de nem mehetnek vele az iskolába sajnos.
Aki talpon maradt az elmúlt 25 éveben, az tud valamit arról, hogy mi is az, hogy vidéki élet, meg mit jelent az, hogy 0 Ft, és sorolhatnám.
Most ők fogják majd adni a feltörekvő vidéki értelmiség gerincét.

Az egyetemen dolgoztunk, és saját magunk kerestünk meg azt a pénzt, amiből megéltünk. Aki így élt, az tudja azt, hogy mire jó egy doboz májkrém.

Amúgy meg nézz utána ha kedved van, hogy mit rakott össze Géczy Gábor magfizikus Magfalván.
Ő akadémikusból lett „paraszt”. Ők a nulláról indultak, -ott tényleg nem volt semmi, csak a mező- és megcsinálták, nem is akárhogyan!

magtar.hu/magunkrol/magfalva-bemutatasa/

Amúgy meg mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell, persze kell hozzá egy kép-es-ség (legyen egy elképzelt képe róla, hogy mit akar csinálni), a többi megy magától. Pénz?? Nem lényeg, az akarat, és az elszántság tudás sokkal fontosabb.

Egyfelől tanyákat a tradicionális tudás hiányában hagyják el az emberek, mert képtelenek működtetni, másfelől ez volt a trendi, továbbá minden kormányzat igyekezett beszűkíteni a tanyasi létforma kereteit. Ez változóban van.

Magyarországon egy átlag tudással elméletileg egy ha területen -10.000 m2- 20- 95 tonna élelem termelhető átlag tanyasi viszonyok között manapság.

Ugye ezért van válságban az egész munkaerőpiac, mert aki hisz valamiben, az megcsinálja magának, -főleg vidéken- és sikerre viszi, vagy elmegy külföldre, és ott találja ki önmagát.

Ezért van a nagyon komolyan képzett munkaerőből minden szinten hiány itthon. Ezt mondom már több, mint 10 éve, hogy azok a cégek, akik képtelenek elfogadni azt, hogy a hazai munkaerőpiac is a világpiac szerves része, az simán tönkre fog menni, mivel képtelen megtartani a képzett munkaerőt.

A képzett gyakorlattal rendelkező mérnök (1, maximum 2 év), aki beszél pár nyelven, meg túl van a „beadok egy CV -t, és készülök az interjúra” korszakon.

Nekem egyre több szabadidőm van olyan dolgokra, amit igazán szeretek, és egyre lelkesebb vagyok.