JobAngel Az álláskeresők védangyala

Karriercélok az önéletrajzban

2014. március 25. 09:00
32 hozzászólás

creative-resumes.jpgEz egy olyan fejezete a CV-nek, amit mindig kínok közt hoz össze a jelölt, mert annyira életidegennek tűnik.
A legtöbb esetben a leírt karriercél valahogy így fest:

Egy olyan állást szeretnék betölteni, ahol az eddig szerzett szakmai illetve személyes tapasztalataimat kamatoztathatom, képességeimet továbbfejleszthetem.”

Vagy:

"Célom, hogy megbecsült tagjává válhassak egy jó kollektívának..."

Ezekkel néha a CV összegzését ill. a motivációs levél utolsó fejezetét töltik ki a jelöltek. Most azt nézzük meg, ez így miért nem jó, és hogyan lehet jól megírni.

Mi a hiba ebben?

1. Erőltetett: az látszik belőle, hogy jelöltünk meg akar felelni valami olyan elvárásnak, ami sosem létezett a valóságban, tehát írt egy ilyen fejezetet. Az elvárás valójában csak az amerikai karrierkönyvekben létezik, ott írtak ilyen sablonokat, amik magyarra fordítva még szerencsétlenebbül hatnak, de angolul is fájdalmasan idétlenek. Ráadásul jelöltünk nem igazán mer saját szavaival saját célokat megfogalmazni, vagy legalábbis nem meri ezeket közölni mással. Vagy esetleg nem is érdekli az egész, és ezt bennefelejtette egy sablonból.

2. Semmitmondó: Általában a személyes adatok után írják ezeket a jelöltek a CV-be, amikor a CV-t olvasó még nem jutott oda a CV olvasásában, hogy tudja, milyen eddig megszerzett szakmai tapasztalatai vannak, milyen tudása van jelöltünknek. Honnan tudná, hogy az általuk kínált állás olyan, amilyet jelöltünk keres? Ha már itt tartunk, milyen az az olyan? Mit jelent a „kamatoztatás” jelöltünknek? Milyen képességeit akarja fejleszteni? Ha egy gondolkodó ember olvassa ezt, csak kérdéseket, bizonytalanságot generál.

3. Rossz az "iránya": Arról szól, hogy a jelöltnek miért lenne jó dolgozni valahol, miközben arról kellene szólnia, hogy az olvasó miért járna jól az ő alkalmazásával.

4. Nem őszinte: lássuk be, nehéz elhinni, hogy valakinek az a célja, hogy a mi kollektívánkban legyen hatékony, ha egy hete még azt sem tudta, hogy létezik a cég, a kollektíva. Nem, biztosan nem célja senkinek, hogy fiatalos csapatunk megbecsült tagja legyen, mert sosem látott emberek megbecsüléséért senki sem tűz ki célokat. A CV-t olvasók többsége pont úgy érzi, hogy mindez kamu, ahogy már az írója is érezte. A cél egyértelmű, olyan állást akarsz, ami passzol hozzád, tehát azt kell leírni, hogy milyen szakemberként, milyen tapasztalattal, milyen tudással szeretnél dolgozni.

Hogyan csináljuk jól?

Az alapvető célja ennek a pár sornak, hogy megadjuk, mi, jelöltként mit tudunk nyújtani a cégnek, milyen munkákban képzeljük el magunkat. Ha ez jól le van írva, hasznos fejezet lesz, több okból is:

- Ha teljesen különböznek a jelölt és a kitűzött pozíció céljai, akkor nem rabolják egymás idejét fölöslegesen.

- A pályaelhagyók önéletrajzában ez a legfontosabb pont. Ha valaki könyvelő, pedagógus, stb. és most egy teljesen más területre pályázik, ebben a részben is kell érvelnie maga mellett. Pl. egy matematikatanár nyugodtan beírhatja, hogy tud bánni az emberekkel és képes racionálisan szemlélni az egyes helyzeteket, így üzleti elemzőnek nemcsak a frissen szerzett ezirányú végzettsége folytán lesz jó. Vagy a másik pedagógus, aki avonos-oriflames többéves ismerete miatt azt gondolta, alkalmas lesz kozmetikai bolt eladójának. Ha ezt leírják, el is hiszik nekik, hitelesek lesznek. Ugyanígy bármely pályaelhagyó meg tudja indokolni itt, miért gondolja, hogy belőle egy teljesen más területen is hatékony munkavállaló lehet. De pályaelhagyónak sem kell lenni, bármilyen álláskereső el tudja itt mondani, miért gondolja, hogy menne neki az adott feladat.

Összefoglaló vagy karriercél?

Az összefoglaló (Summary, Highlights, Personal Statement, Professional Summary, Profile, Professional Profile, Qualification Summary, Objective), egyre inkább terjed, én is bőszen javaslom mindenkinek mostmár, pedig régebben nem hittem benne, mert csak a fent idézetthez hasonló, suta mondatocskákat láttam, így úgy tűnt, nem jó eszköz. Jól használva viszont lehet hatékony, ezért változott a véleményem, néhány jelöltnek csak itt van lehetősége elmondani azt a CV-ben, amit egyébként a motivációs levélben kifejtett, de hátha azt nem olvassák el. Ebben a CV-fejezetben leírhatjuk, hogy X év ilyenolyan tapasztalattal, kiemelkedő angol/német/spanyol stb. nyelvtudással, prezentációs készséggel stb. rendelkezünk. Ezt lehet szövegesen max. 4-5 sorban vagy vázlatpontosan is írni. Vagy mindkettőt használni, mint az általam is javasolt egyik önéletrajz-sablonban itt.

A karriercél leírása még abból a korból maradt szokás, mikor elvárásnak hitték (sosem volt az) a fejlődési ambíciókat, a cég iránti feltétlen lojalitást, az „életem és vérem a cégé” hozzáállást. Mostanra reálisan gondolkodó cégek és jelöltek pontosan tudják, hogy ez képmutatás, ilyen nincs, értelmezhetetlen mind a jelölt, mind a munkáltató oldaláról. A fent idézett hibás mondatoknál még durvább is létezik: mikor a jelölt azt írja, hogy az „Önök cégénél szeretnék ilyenolyan állást betölteni”. Ez tényleg nehezen hihető a legtöbb esetben.
Így a „karriercél”, „célkitűzéseim” vagy egyéb fejezetcím helyett maradnék az egyszerű összefoglalónál, akár cím nélkül, amit főbb képességeinkkel indíthatunk, és azzal zárhatunk, hogy az épp megpályázott állásra miért mi vagyunk alkalmasak. Érintettem már sokat itt a blogon a „vezető vagy szakértő” dilemmát. Az összefoglalóban pl. lehet közölni, hogy melyiket választotta a jelölt. De lehet arról is írni, hogy eddig ugyan asszisztens volt, mégis miért lenne mostantól jó csoportvezető.

Egy jó összefoglaló vázlata

Általában 3 különböző dolgot kell ennek a 4-5 sornak tartalmazni, azzal a szemlélettel megközelítve, hogy az épp megpályázott állásban mi lehet fontos:

1.    ki vagy te?
Pályakezdő írhatja, hogy „ilyenolyan szakon kitűnő eredménnyel végeztem az egyetemen”, vagy egy gyakorló szakember írhatja, hogy „10 éve ebbenmegabban a témában ilyenolyan vezetői beosztásokban dolgoztam”.

2.    mit tettél le eddig az asztalra?
Ha volt valami kiemelkedő siker, azt mindenképpen szerepeltetni kell itt. Ha egy jó kapcsolatrendszert építettél fel, írhatod, hogy az elmúlt x évben x szintű vezetőkkel tárgyaltál stb. Olyan siker legyen, ami passzol az álláshoz.

3.    mit akarsz?
Ide jöhetnek a céljaid, karrierterved stb. „10 éves vezetői tapasztalataimat felhasználva a jövőben is ilyenolyan pozícióban eztmegazt a tevékenységet végezném szívesen, mert…” - és nem kamatoztatni akarsz, ugye?

Formai követelmények

Nem lehet több 4-5 sornál. Használj 1,15-ös sortávolságot a jobb olvashatóság kedvéért. Lehet vázlatpontos is, ezesetben 6-8 sor is lehet, de csak akkor, ha tényleg ennyi fontos dolgot kell kiemelni az álláshirdetéshez.

Tartalmi követelmények

Ne definiáld magad "svájcibicskaként", azaz ne írj bele, hogy ezt is tudom, meg azt is, meg amazt is. Csak olyat, ami a hirdetés alapján a munkáltatónak kell. Kerüld a hosszas leírásokat, halmozott mellékneveket! Maradj a tárgynál! Pl. Lehet, hogy németül is jól beszélsz az angol mellett, de ha az angolt kérték a hirdetésben, itt csak azzal foglalkozz. Majd a CV „Nyelvtudás” fejezetében leírod a többi tudásod. Egyes szám első személyben írd!

Mégis mit írjak?

Ha végképp semmi ötleted sincs, akkor sincs veszve semmi: nem tudod, mit akarsz igazán? Nem baj, ha általánosan nem tudod megfogalmazni, de ha meglátsz egy hirdetést, és úgy érzed, jelentkezni akarsz rá, akkor tudod, miért érzed úgy. Mert ezt szeretnéd csinálni, mert ezt már csináltad stb. Azt kell leírni, amit akkor éreztél, mikor eldöntötted, hogy erre jelentkezel.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Végezetül ajánlanám ezt a zseniális infografikát, amit a téma kutatása közben találtam (rákattintva teljes, olvasható méretében megtekinthető):

Fulbright-Personal-Statement-kicsi.jpg

A kép forrása: http://www.phdfriend.com/fulbright-personal-statement-letter/ ) A hozzátartozó cikküket is ajánlom szeretettel, tanulságos, hogy ők hogyan gondolkodnak erről!

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr605605947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.25. 09:06:52

Az önéletrajz a szépirodalom része. Annak egy misztikus alfejezete.

A végletek sosem jók. "Életemet adom az Önök cégéért" és "Szeretnék munkát szimulálni Önöknél sok pénzt keresve" egyaránt nem jó. A legjobb valami jólfésült hazugság, frappánsan előadva.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 12:09:53

@maxval a gondolkodó birca: Nem, a hazugság a legrosszabb, abból csak pofáraesés, sírás lehet. Már csak azért sem érdemes hazudni, mert akkor nem azt az állást találod meg, ami passzol, és akár már próbaidőben vége lehet.

Bachelor9 2014.03.25. 12:51:56

@maxval a gondolkodó birca: ez, es a cikk is jo. Mind jo. Sajnos a legnehezebb olyan kivansagoknak eleget tenni, amelyek nem tisztak es egyertelmuek. Raadasul, ha a keres ugy hangzik, mint NE tegyunk, akkor arra koncentral az ember zsigerbol, hogy mit NE tegyen - mert ez volt a keres. Ha az embereknek megmutatnak, mi a helyes, s ezt a helyenvalo felhivassal/keressel is nyomatekositanak, akkor jo valasz is gyakrabban erkezne.
Mindenhol csak azt latni, hogy ezt ne,azt ne, azt pedig barhogy,de ne ugy.
"How do you do a Don't?"

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.25. 17:35:07

A motivációs levélnek és a karriercéloknak ugyanaz a célja: meg kell mutatnod, hogy miben vagy jobb az átlagnál, ez miért jó a cégnek és fordítva is, miben különbözik a pozíció az átlagtól és miért lesz neked ez a legjobb. Persze ezt elég nehéz egy noname kkv esetén megfogalmazni.

@jobangel: Alig van olyan álláskereső, aki nem hazudik, szóval nem mindig sírás a vége...

♔batyu♔ 2014.03.25. 18:36:37

Használj 12 illetve ezek többszörösét (aláírásnál 36) sortávolságot és akkor a hr-esnek, ha nem valami amatőr, lejön neki, hogy értesz a Word-höz.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 19:39:50

@Online Távmunkás: meredek az ilyen általanosítás, ezért nem szeretem. A jelölt addig hazudik, amíg azt hiszi, ez áll érdekében. Normális cég már az álláshirdetésben tud olyan szövegezést összehozni, amiből az látszik, hogy nem érdemes hazudni. Meg egyébként sem érdemes, mert ciki, mikor kiderül, és nem tesz jót a karriernek.

igi1 2014.03.25. 21:10:23

Mit akarok?

Egy BEJELENTETT állást szeretnék, szabadsággal, szabadnapokkal, nem három műszakkal, SZERZŐDÉST, rendszeresen, időben érkező havi fizetést, és egyéb juttatásokat is!

Miért járnál jól velem?

Nem pofázok bele semmibe, ami nem az én dolgom, nem rám tartozik, csendben dolgozok, és megcsinálom, amit rám tukmálnak, mindent.

Nem őszinte: Fönök szeretnék lenni, lehetőleg egyből, mindenkit letojok nagy ívbe, ha egyszer megkaptam, amit akarok, és minimum 500.000-es fizetést, ti meg azért léteztek, hogy engem felvegyetek, és megadjátok amit kérek, ennyi.

Semmitmondó: hét kéne az állás meg nem is, de mivel anyámék és a rokonság nyaggat, mégiscsak ímmel-ámmal állásinterjúkra járogatok. Jó lenne a cégnél dolgozni, de ha akadna jobb álláslehetőség, azonnal lelépnék, meg hát nem ezért gürcöltem az iskolapadba, hogy a ti nyomorúságos cégeteknél tengessem a napom értékes perceit, szóval nem kell a szöveg, ha kell ember, úgyis felvesztek valakit, mer az állásinterjútokkal kitörölhetitek magatoknak, ha egyszer úgyis a rokonságból már megvan a megfelelő jelöltetek.

Hogy mit tettem le az asztalra eddig, a kutyát se érdekli, mert akkor már lett volna protekciósan helyem nálatok, szóval hagyjuk a kamu dumát, ott a lista az eddigi helyeimről, van szemüvegetek, nem!?

Karriercélom:
Lehetőleg, amint adódik, elhúzni külföldre (ugye van ilyen nálatok!?)és ott családot alapítani lehetőleg külföldi állampolgárságú pasival.

Ha lehet, nem gürizni ki a belem halálra nálatok (van családom is)
tanulni meg max. azt, ami majd ahhoz kell, hogy lelépjek külföldre.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 21:12:40

@igi1: Most ironizálsz, de szerinted hányan vannak, akik komolyan így gondolják? A Z generációra már külön tanácsadási módszereket dolgoznak ki, mert látszik, hogy baj lesz velük.

igi1 2014.03.25. 21:23:15

@jobangel: én nem ironizálok, csak a mai valóságot írom le, amit a munkaadó és a munkakereső is nagyon jól tud

De mindkét fél terel, kamuzik, meg adja a süket dumát, holott mindegyik fél tudja, mit vár el a másiktól, és hogy az állásinterjúval is mi a valós helyzet.

A munkaadó se mondja azt:

Emberek, kamu álláshirdetést adok fel, mert el kell vele számolni, ne tiplizzetek már annyit, ne fizessetek feleslegesen 3000 ft-ot azért, hogy ledaráljuk az önéletrajzotokat, mert ezt a munkát akárki meg tudná csinálni, és már meg is van a megfelelő ember, céges kapcsolatokkal, titeket meg csak hülyítünk. Szóval feleslegesen hazudtok, nem is értjük, minek fárasszátok magatokat, láthatjátok, hogy irreális követelések miért is vannak úgy a világon. Nem véletlenül keresünk szuperembert, 0 fizetési igénnyel, ha egyszer már megvan az illető az állásra.

Meg hát ha olyan jó embert keresnénk, mint TE, így nagybetűvel, hát eleve olyat választanánk, aki ismeri az adott munkakört, tudja, hogy mit várunk el tőle, és nem kell betanítani sem. Nem is veszünk fel új embert úgy, hogy be kelljen tanítani, hát mit képzeltek ti, hogy erre költsön a cég, azért koptattátok az iskolapadot, és eleve olyan szakmát végeztetek, amit anyu/apu is, szóval nem kell a kamu, hogy mit tudtok és mit nem tudtok.

Igen, a durva, hogy mindkét fél tisztában van a valós itthoni helyzettel és gondolkodással, mégis mindkét fél kamuzik, pedig TUDJA, hogy a másik fél is kamuzik.

Nem mondja senki: Ember, építsd az iskolában a karrieredet, menjél el cégekhez minél többször addig, amíg tanulsz, hátha beválsz valahol, ne utána keressél már állást, miután megvan a diploma, hanem a diplomát válaszd úgy eleve, hogy az a mi munkakörünkhöz illeszkedjen, és ne fárassz már minket azzal, hogy mik a karriercéljaid, ha egyszer betanított embert keresünk eleve.

Amadeus62 2014.03.25. 21:25:23

Teljesen mindegy. Ha a munkáltató nem akarja felvenni a munkavállalót, akkor nem veszi fel. Tök mindegy, hogy mi az ürügy. Bármibe bele lehet kötni az önéletrajznál, hogy ez nem jó, az nem jó.
Ha meg fel akarja venni, mert szimpatikus, akkor meg mindegy az önéletrajz stílusa. Ennyi.

Amadeus62 2014.03.25. 21:27:46

@igi1:

Akinek nincs gyakorlata, vagy protekciója azt nem veszik fel, ennyi. Lehet az a diploma jeles is, ha sík hülye az illető a hozzá szabott munkaköréhez.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 21:27:47

@Amadeus62: Ha nem akarja felvenni, az azért van többnyire, mert a CV alapján nem kiáltott fel, hogy "őt akarom". Olyan CV kell, amivel ez megtörténik.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 21:45:14

@Amadeus62: Ez meg egyszerűen nem igaz, de még kifogásnak is gyenge.

Amadeus62 2014.03.25. 21:49:40

@jobangel:

De igaz. Sorry. Nézz szét az országban. Max fölveszi a cég, csak nem abba a pozícióba, ahova szólna a papírja, hanem beteszik valami alacsonyabb posztra.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.25. 22:09:19

@Amadeus62: Szétnézek, naponta, erről szól ez a blog. Jön a jelölt, hogy nincs remény. Kifaragjuk a CV-t, jelentkezünk pár állásra együtt, és hamarosan jön a remény is, az állásajánlat is. Véletlenül pont az álomállás, mert meg merte fogalmaz a saját elvárásait, elkezdett nem kifogásokat, hanem lehetőségeket keresni.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.03.26. 09:48:19

azt hiszem, hogy a karriercélom nem túl bonyolult
olyan munka, ami képességeimnek megfelel, de mégis kihívások elé tud állítani, valamint az se baj, ha a cég céljaival, irányvonalával egyet tudok érteni :)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.26. 10:32:24

@pingwin: ez mindenkinél így van, csak konkrétumok nélkül ez így kevés. Mik a képességeid, mit jelent neked a kihívás (ezt a szót azért kerüljük :) , milyen irányvonalakkal tudsz egyetérteni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.26. 10:51:26

@jobangel: A felmérések szerint az önéletrajzok igazságtartalma ritkán 100%. Persze Európában kisebbet szoktak hazudni, mint például Indiában, de a magyar munkavállalók a nyugati átlagnál hajlamosabbak a munkahelyek, dátumok és beosztások kreatív módosítására.

@Amadeus62: Akkor nem vesznek fel, ha az önéletrajzot azonnal kukázza a HR-es vagy a főnök...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.26. 13:54:40

és ez a rész a cv-be kerüljön? ne a mot/kísérő levélbe?

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.26. 13:56:15

@doggfather: Igen, CV-be, személyes adatok után.

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.26. 14:00:17

@Online Távmunkás: ez a pozíció-dolog érdekes, mert ugye olyan FEOR szám nincs, hogy "International Distribution Relations", márpedig emberünk ezt csinálta, hiába is 4112 általános irodai adminisztrátor FEOR szám alá. Az ügyfélkapcsolati menedzser is legalább ilyen izgalmas, mert a FEOR besorolás nem tud ezzel mit kezdeni és még sorolhatnám. Innentől én is azt javaslom, hogy a pozíció megnevezése a ténylegesen betöltött feladatokat írja le, ne a munkaszerződéses megfogalmazást. Lódítani nem érdemes, mert ha referenciát kérnek, és kiderül, hogy nem is volt emberünknek 8 alkalmazottja, hanem ő volt az egyik a 8-ból, akkor gáz van...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.26. 14:23:02

@jobangel: Olyannal már találkoztam, hogy egy volt beosztott pályázott és a CV-ben az szerepelt, hogy ő volt csapatvezető főnöke... De olyat is láttam, hogy diploma szerepelt a CV-ben, pedig 2 év után megbukott vagy éppen 9-10 év helyett azt írta, hogy 5 év alatt végzett. Az is gyakori, hogy a munkanélküliséget próbálják elfedni az állások dátumának megváltoztatásával. Olyan is volt, hogy simán megadott egy referenciaszemélyt a "projektmenedzser", aki véletlenül ismerős volt, így gyorsan kiderült róla, hogy csak asszisztensként dolgozott.

Ezek csak a magyar példák, az indiaiaknál simán volt olyan, aki egy ismerősének fizetett, hogy interjúzzon helyette, 25 évesen olyan szakmai minősítéseket hazudott magának, ami az egész világon maximum 1000 embernek van meg külön-külön, de egybe valószínűleg senkinek, vagy éppen 4 oldalon keresztül részletezte miért ő a megfelelő csoportvezető a kemény 3 hónapos munkatapasztalatával...

igi1 2014.03.26. 16:40:20

@pingwin: egy munkát akarok, ahol rendesen be vagyok jelentve

Már itt elbúcsúznánk a cégek 4/5-től :)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.26. 16:41:25

@igi1: nem okosba' megoldó kkv-knál kell próbálkozni, hanem jónevű multiknál.

supanova 2014.03.27. 23:18:44

az a baj ezzel, hogy tőlem állásinterjún kérdezték meg többször, hogy mi a karriercélom az adott cégnél, hogyan képzelem el a jövőmet. csak lestem, hogy mi van? kb. annyit tudtam kinyogni, hogy nyilván fix állást szeretnék. meg is mondtam hirtelen, hogy amíg nem ismerjük egymást, addig nyilván nem tudunk hosszú távban gondolkodni, később fog kiderülni, hogy esetleg alkalmas vagyok-e más pozícióra. később gondolkodtam el rajta, hogy talán így akarta kiszedni belőlem a hr-es csaj, hogy mikor szeretnék gyereket szülni, csak ugye már (elvileg) nem kérdezheti meg.

ilyesmire mit lehet válaszolni? hogy képzelem el a jövőmet mondjuk 5 év múlva egy cégnél, ahol éppen állásinterjúzom?

HellsAngel 2014.03.28. 03:34:37

A kihivasokrol annyit, hogy a kihivasok olyanok, mint a nagyon szep nok, foleg
azok vagynak rajuk, akiket meg soha nem volt komolyabb dolguk veluk. Nehany
kihivassal toltott ev utan a legtobb ember foleg arra vagyik, hogy labdakat szedjen
egy golfpalyan, esetleg hamburgereket susson egy nem tul forgalmas helyen.

Ugyhogy a vilagon az egyik legerdekesebb es lenyugozobb dolog, amikor valaki
harminc, kihivasokkal toltott ev utan is hajlando onkent, felugorva, lenduletbol,
fejjel elore rohanni neki a vasajtonak. Mindig megdobbent es elgondolkodtat, amikor
ilyen embereket latok, hogy vajon mi hajtja oket.

supanova 2014.03.28. 08:55:51

hoppá, megtaláltam a kérdésemre a választ :)

www.profession.hu/cikk/20140326/a_10_legidetlenebb_interjukerdes/4056

9. Hogyan látja magát 5 év múlva?
Ezt a trükkös kérdést a negatív kérdésekhez hasonlóan nem érdemes őszintén megválaszolni - írja a Forbes magazin. Ne beszéljünk arról, hogy az aktuálisan meghirdetett állást 2-3 évig szeretnénk csinálni, majd szívesen előre lépnénk a vállalati ranglétrán, esetleg az interjúztató állására pályázunk. A helyes válasz: "ez az állás ötvözi azokat a készségeket, amelyeket eddig elsajátítottam és szeretnék bennük tovább fejlődni. Úgy vélem, hogy akár életem végéig képes lennék ebben a munkakörben tevékenykedni."

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2014.03.28. 08:56:01

@supanova: a jövőmet mindig szakmai úton látom ilyenkor, és nem akarom megérteni, hogy a gyerekvállalásra kérdez rá. Szóval, 5 év múlva is a szakterületemen, rutinosan, lelkesen fogom csinálni azt, amire éppen jelentkezem (szigorúan pozíciómegnevezés nélkül, hogy a fantáziájukra bízzam, akarok-e feljebblépni).

GaborV 2018.08.08. 11:24:24

@jobangel: mutass már kérlek egy álláshírdetést ahol nem kell hazudni. ez sok cikkedben elő jön, de ahol én eddig voltam (az asztal bármelyik oldalán) ott gyakorlatilag elemi elvárás volt az ordenálé hazudozás.

A motivációs levél önmaga egy intézményesült hazugságáradat:
"Azért akarok itt dolgozni, mert kell a pénz és pofoznám felfelé a karrierem." Pont, ami ettől hoszsabb és eltér az 99% hazugság de legalábbis féligazság.

Én próbáltam igazat írni bele többször, mindig pofáraesés volt, be se hívtak vagy ha igen akkor is közölték, hogy "nem elég meggyőző", amint telehazudtam azonnal lett állásom.

A marketing a hazudozás tudománya, az önmarketing pláne. Aki ezt vitatja az próbáléjon eladni egy sampont. Az XY nem jobb mint a H&S, ez se szedi le a korpát és drágább is, viszont nekünk legalább sárga a dobozunk."...

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2018.08.09. 10:21:52

@GaborV: Egyetlen álláspályázatban sem kell hazudni, soha. És azt is javasolnám, hogy ne írd le, hogy hazugsággal kaptál állást, mert lehet, hogy a munkaadóid is olvassák, és az nem lesz jó. Feltételezem, hogy a hazugsággal megszerzett állás mégsem álmaid állása, mert így szokott történni. Aki hazugsággal talál állást, nem lesz komfortos az adott állásban, mert nem volt önazonos már a kiválasztáskor sem. A sok alakoskodás viszont stresszt és frusztrációt szül, ami nem segíti a helyzetét.