JobAngel Az álláskeresők védangyala

Ismerős HR-es megnézte…

2013. február 13. 08:00
2 hozzászólás

consultant.jpgA hozzám véleményezésre kerülő álláspályázatok egy része ezzel a megjegyzéssel jön. Hogy HR-es is látta, és mégsem működik, miért nem?A magyarázat a jelenségre szerintem többrétű, de semmiképpen sem az adott ismerős HR-es, és úgy általában HR-esek szakértelmét vonja kétségbe.

Ismerős

Szerintem az egyik kulcsszó, amibe a probléma feltárásakor kapaszkodhatunk, az „ismerős”. Ha a megkérdezett egy ismerős, barát, rokon, akkor nyilván fontos vagy neki, és szakmailag igyekszik a legjobb tudása szerint segíteni, ez kétségtelen. Ellenben nem szeretne megbántani, így túl kemény kritikát nem fogalmaz meg. Mivel ismer, kedvel, ismeri a körülményeidet, próbál ezekben „felmentést” találni az önéletrajzod hibáira. Valójában ő sosem fog objektív képet alkotni rólad, mert számára több vagy, mint a CV-d, ellenben azokkal, akiknek élesben küldöd a pályázatodat.

Az is előfordulhat, hogy az ismerős HR-es egészen más területen dolgozik, pl. gépészmérnököket toboroz, interjúztat. Így egy vendéglátóipari, vagy titkársági állásra jelentkező önéletrajzát nem tudja szakmailag értékelni, csak alapszinten. Lehet, hogy figyelmeztetett a helyesírásra, formátumra, megfogalmazásra, és ezeket ki is javítottad, de a CV mégsem fog működni, mert a te szakterületeden elvárt hívószavak, melletted szóló érvek nem kerültek bele.

Hozzáteszem, szokott látszani a HR-es keze nyoma egy-egy CV-n.

Objektíven

Ha egy álláshirdetésre ismeretlenül pályázol, akkor az anyagod megítélése sokkal objektívebb lesz. A munkáltatót az érdekli, el tudod-e és el akarod-e végezni a munkát, amit ő ajánl. Ő nem tudja„mentő” körülményként értékelni, hogy sietve dobtad össze az önéletrajzod ebédidőben a céges gépen, mert az otthoni gépedet el kellett adnod a megélhetésedért, hogy egy bátortalan, szerény ember vagy, aki nem meri a pozitív tulajdonságait felsorolni. Amikor munkáltatóként megkapunk egy (sok) pályázati anyagot, csak azt tudjuk értékelni, ami ott le van írva.

Mint már írtam régebben, kb. 20 másodperc jut egy anyagra, így életbevágóan fontos, hogy az olvasó azt lássa, ami az elvárása volt eredetileg. Azt pedig leírta az álláshirdetésben, tehát nem kell gondolatolvasónak lenni, hogy megoldjuk ezt a feladatot.

--------------

Hiszek abban, hogy több szem többet lát, így érdemes minél több véleményt kérni a pályázati anyagról, ettől lesz egyre jobb, így fejlődik (és te is így fejlődsz). Ehhez persze az is kell, hogy elfogadd a negatív véleményt is, és ne sértődj meg rajta, hanem változtass.

A segítők valóban segíteni akarnak, és ha nem lennénk őszinték, akkor az nem is lenne segítség.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr685077171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

levendulabandi 2013.03.10. 08:52:13

Mert minden Hr-esnek más a heppje. Egyik az amerikait dobja a kukába, csak europasst fogad el, egyiknek a bal felső sarokban kell lennie a fotónak, mert így tanulta a hr szakon anno, h ez a szabályos, és aki a jobb felsőre rakta az már kuka is...és ezek csak a formai okok.
Nem egy CV-t néztem át magam is, ezeknek 90%a jó volt, helyesírási és formai hiba nélküli. A maradék 10% hibát zömében a fizikai dolgozói állásokra pályázok követték el, de ott elég volt a 8 általános is...

Tartalmi ok: csak azt tudom tartalmi hibának elfogadni, ha vki nem felel meg a kiírt feltételeknek:pl közgáz egyetemmel és német nyelvtudással keresnek vkit, de könyvtáros jelentkezik angol tudással...

Az a büdös helyzet, h IQ 100 felett már ennyi esze mindenkinek van, h csak olyanra pályázzon, ahova a kiírásnak megfelel (nyilván van pár kirívó eset, akik már mindenhova pályáznak, hátha..alapon).

Akkor mi van, ha beérkezik egy céghez 250 CV, ebből 200 maradéktalanul megfelel a formai és tartalmi feltételeknek (mert ez szokott előfordulni, ha pl adminisztratív és nem spec. szakemberről van szó).

Na akkor jönnek a háttérfeltételek, amikről a jelöltek mit sem tudnak, hogy szőke, 25 év alatti, hosszú hajú kell! És ilyenkor szoktak csodálkozni, h jééé, vissza se jelezni, holott megfeleltem a kiírt feltételeknek, sőt még az "előnyök" feltételnek is?

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2013.03.10. 10:07:46

@levendulabandi: nincsenek heppek szakmai HR-es körökben. Egy CV leír egy embert, _a leírás alapján_ az ember vagy jó a feladatra vagy nem. Ergo, jó leírás kell. Tökmindegy, melyik oldalra tette a fényképet, beszuszakolta-e a Europassba, vagy képes volt egy normális template-et letölteni. Általában self-made-man kkv vezetőknek vannak heppjeik, pl. a Europass, néhányat már sikerrel rávettem arra, hogy tán a tartalmat kellene nézni, hátha úgy megfelelő embert talál, és nem kell tovább siránkoznia, hogy a sok szemét munkavállaló. Persze a HR-es szakmát egyik sem ismeri el, de aztán van csodálkozás, hogy jééé, erre nem is gondoltam. "Tombolás" cimke alatt találsz pár olyan hirdetést, ami ilyen heppes emberek keze alól kerülhetett ki, és HR-es sosem látta.

És ha már tartalmi ok: az, hogy szerinted csak szakmai hiányosság létezik, azt mutatja, hogy nem járt még egy állásra 500 CV-s pakk a kezedben. Bizony, tartalmi hiba az is, ha valaki csak annyit ír magáról, hogy "szakmunkás végzettség", de hogy cukrász vagy hegesztő, az már nem derül ki. Az is tartalmi hiba, ha beírja, hogy "nem fejeztem be az egyetemet, de..." "sajnos kirúgtak, de..." stb. És még sorolhatnám százával.

"Akkor mi van, ha beérkezik egy céghez 250 CV, ebből 200 maradéktalanul megfelel a formai és tartalmi feltételeknek (mert ez szokott előfordulni, ha pl adminisztratív és nem spec. szakemberről van szó)."

Csodálkozunk. Inkább az a jellemző, hogy 1% alatti a megfeleltek aránya. Mert azt állítja, felsőfokú angolja van, a motlevele meg alapfok alatti szövegezésű, vagy profi word tudás beírása mellett space-szel rakja középre a címet. Vagy minden stimmel, de a fényképen a dekoltázsa a leghangsúlyosabb. A személyiségről ne is beszéljünk, néhány motlevélből látszik, hogy jaj...

"h IQ 100 felett már ennyi esze mindenkinek van, h csak olyanra pályázzon, ahova a kiírásnak megfelel"

Szép is lenne. Inkább jellemző, hogy kicsit sem tudja, amit kell, de hátha...