Erre a hétre esettanulmányokat gyűjtöttem, a tanulságok változatosak, a kommentelők véleménye kifejezetten érdekel. Főleg, ha más ötlete van az adott esetekre, mint amiket én felvázoltam.

Főszereplőnket nevezzük Klárinak, jó féléve találkoztam vele. 35 éves, dél-magyarországi kis faluban élő hölgy. Egy ötéves, tartósan betegnek minősített kislánya van, Klári tehát a gyermek 10 éves koráig fog GYESt kapni. A munkalehetőségek szűkösek, férje a közeli nagyváros gyárában dolgozik, naponta ingázik, nem túl nagy fizetésért. Háziállatok (baromfi, sertés) tartásával próbálnak segíteni magukon, tojás, hús „megterem” az udvaron, persze sok munkával, és az állatok takarmánya is pénzbe kerül. A házukat a szüleitől örökölte, kicsi, takaros, de egy felújítás-fűtéskorszerűsítés ráférne, ha lenne miből. Hiteltartozásuk szerencsére nincs, ellenben sajnos tartalékuk sincs.

Klári próbálna GYES helyett munkát keresni, mert a kislánya állapota szerencsére folyamatosan javul, hamarosan mehetne iskolába. Végzettsége szakközépiskolai érettségi, gyors- és gépíró szakmával. Érettségi után sokáig egy élelmiszerboltban volt kisegítő, ennyi a munkatapasztalata. A suliban tanult angolt, de alacsony színvonalú volt az oktatás, és érettségi óta nem is foglalkozott vele. Tanulni nem tud, mert nincs pénzük tanfolyamra, munkaügyi központ által szervezetten is kell önrészt fizetni, és a közeli nagyvárosban tartott tanfolyamra is utazni kellene, naponta sok pénzért. Próbálkozott takarítói állással, azt sem kapott, oda túlképzettnek tartották.

Kézenfekvőnek tűnik a képzés, a költözés, főleg, hogy a kislány még nem iskolás, időszerű is, de a valós lehetőségek ennél szűkösebbek. A ház eladhatatlan, arrafelé egész utcányi eladó-eladhatatlan házat találhatunk. Az egyetlen pénzforrás az állatok eladásából látszik, de ez még egy albérlet kéthavi kauciójához is szűkösen elég a fővárosban, ráadásul akkor már nullán vannak, és élni is kellene valamiből, ez tehát nem járható út.
A tanácsom az volt, hogy több lépésben, de hajtsák végre a költözést, bár egyelőre bizonytalanok, az első lépéseket kisebb kockázatvállalással is megtehetik, ha akarják.

1.    Először böngésszék az álláshirdetéseket, nézzék végig, máshol milyen állásokat vállalhatna a férj. Szerencsére netes elérésük van.
2.    Adjanak be álláspályázatokat, jó nagy számban, minden elvállalható munkára – szinte válogatás nélkül - hogy lássák, milyen érdeklődést keltenek a munkáltatókban.
3.    Ha interjúkra kell menni, egy napra 2-3 interjút szervezzen össze, hiszen szabadságot kell kivennie, és utaznia kell.
4.    Ha a férj talál állást, ahol többet kereshet, mint a jelenlegi fizetése+albérlet, a létező legolcsóbb albérleti szobát keresse meg, és költözzön. Havonta 1 hazajárásra lesz reálisan lehetősége, ezt ki kell bírni a hosszútávú boldogulásért. Klári gyakorlatilag egyedül végzi a ház körüli teendőket most is, hiszen a férje reggeltől estig távol van. A jövőben plusz munkaként hétvégén is egyedül kell vinnie a háztartást.
5.    Ha egy kis többletre tesznek szert (ez kb. fél év lehet), akkor el lehet kezdeni munkát keresni Klárinak is, ha találnak, nagyobb albérlet is kell, de költözhet ő is a kislánnyal (ne feledjük, a gyermek beiskolázása sem lesz olcsó!). Lehet, hogy takarítói, vagy más kisegítői munkával kell kezdenie máshol is, de legalább dolgozhat, nem a GYES nevetséges összegét könyvelheti el jövedelemnek. És ha csak havi 5-10 ezer forint plusz marad valamilyen képzésre, akkor már előbbre is léphet.

Gondos tervezésre van szükség, de a helyzetük nem olyan reménytelen, mint elsőre tűnik. Viszont szemléletváltásra is szükség van, mert a szokásos félelmek felmerültek:
-    Mi lesz a házzal? Legfeljebb beköltözik egy ismerős fiatal pár, akiknek semmilyen önálló lakáslehetőségük sincs, hogy ne maradjon lakatlanul, fűtetlenül. Már így is megéri, még akkor is, ha pénzt nem tudnak kérni érte, legalább az állaga megmarad. Hátha később változik az ingatlanpiac, és eladható lesz. Vagy teremtődik valamilyen biztosabb munkalehetőség a vidéken, és visszaköltözhetnek, ha akarnak.
-    Mi lesz a barátokkal, rokonokkal? A válaszom erre, hogy és velük mi lesz? Egyébként kár ettől félni, a 21. században nem lehetetlen a kapcsolattartás távolról sem. Ha lesz elég pénzük rá, havi 1 hétvégi látogatás is belefér.
-    De ez ismeretlen, és nagy kockázat – a jelenlegi helyzetükből másképp nem lehet kitörni, bennragadni meg nem érdemes, mert jobb így nem lesz, csak rosszabb. (Pl. amikor már a GYES sem jár majd, Klárinak nem lesz jövedelme, csak az emelt összegű családi pótlék marad meg)

Fontos megjegyezni, hogy ők önhibájukon kívül vannak nehéz helyzetben. Olyan vidékre születtek, olyan körülményekkel néztek szembe, amiket lehetőségeikhez képest jól megoldottak, bár emberfeletti munkával. Klárinak nem volt esélye továbbtanulni érettségi után, hiszen a szülei már nem éltek, magát kellett ellátnia. A férje szintén anyagi okok miatt egyetlen szakmunkásképzőt tudott elvégezni, 17 évesen családfenntartóvá vált, akkor még a szüleit kellett eltartania.

Még nem döntöttek, fontolgatják, hogy merjenek-e lépni. Felajánlottam további segítségemet, ha lépni akarnak, egyelőre többet nem tehetek értük. Az egyetlen beszélgetés után nem kerestek meg újra.

Van még ötlete valakinek?