JobAngel Az álláskeresők védangyala

Szösszenetek a Nemzetközi Nőnap végefelé

2018. március 08. 19:00
17 hozzászólás

flower.jpgSok kedves kolléga ad ilyenkor virágot a hölgyeknek, nőknek, mert ez a nap a Nemzetközi Nőnap, jó alkalom ez a figyelmességre. Szerencsére a legtöbb munkahelyen nőnap előtt és után is jó ott dolgozni, nemcsak 1 napon. Köszönet az ezt megteremtő embereknek, nőknek és férfiaknak egyaránt.

Szerencsére én is ilyen kellemes helyen dolgozom, magam okán efféle panaszra nincs is okom. Hanem...

 ... amikor ingyenes, rászorultaknak szóló tanácsadásokat tartok, ott 80%-ban nő vesz részt… Nekik „sikerül” 2 diplomával közmunkásként megmaradni annál a cégnél, ahol azelőtt teljes jogú munkavállalók voltak. Többen anyaként kerültek hátrányos helyzetbe, tipikusan nem vették vissza GYED/GYES után. Hiszen merészelt pár évig azzal foglalkozni főállásban, amiről talán már gyerekkorában is álmodott: anyaként, gyermeket ellátva élt, és nem egy irodában, raktárban, gyártósoron, boltban stb. termelte a GDP-t. Most arról kérdezik a sorstársaikat álláskeresős fórumokon, hogy akkor a férjezett nevét hogyan is írja be a CV-be, mert ő … Jánosné, de hát Kedves Jánosnéként nem fogják tudni válaszban megszólítani, akkor inkább lenne Mária vagy egyéb Keresztnév, akiként anyakönyvezték először, szabad-e úgy írnia a nevét. (Természetesen szabad.) Gyerektelen nőnek sem könnyebb lenni az álláspiacon, ők másképp „gyanúsak”: hát miért nincs? (Mindenkinek magánügye.)

Itt most megragadnám az alkalmat, és felhívnám a figyelmet arra, hogy a nőket szabad nőknek hívni.* Nem muszáj folyton – amúgy politikusan – hölgyeknek titulálni bennünket (esetleg „nőügynek”, amivel nem foglalkozik vezető, a nyugdíjunkkal is csak akkor, ha azt a tudjukkik elvennék tőlünk – ennyit a „nőpolitikáról”).

A „nő” nem lehet egy lealacsonyító, pejoratív szó, semmi bajunk vele nekünk nőknek. Nem kell hát elkerülni a „nő” szó használatát a hölgyezéssel mindenáron, minden mondatban. Emellett érdemes nem foglalkozni az egyes szakmák űzőinek nemével: nem női mérnök, női programozó – a női fehérnemű mintájára? – lehetünk simán mérnök vagy mérnöknő, doktornő, programozónő, kolléga akár kolléganő helyett. A „női” ne legyen egy minőségjelző, kicsinyítőképző,ha emberekről, szakmákról beszélünk.

Ha álláshirdetésben azt látjuk „pultoslányt, varrónőt” stb. keresnek, tudhatjuk: elsősorban azért nőt, mert ezek a szakmák a fejekben nőkhöz rendelődtek, mint rosszul fizetett, nehéz munkák. Nem a férfiakat akarják kizárni, csak épp nem is gondolják, hogy ilyen munkákra férfi akarna jelentkezni. Ezzel szemben mérnöknős álláshirdetést még valahogy sosem láttam… Persze ez diszkrimináció, és mint ilyen, tilos, de a férfiak nem kérik ki maguknak: nem vágynak „női” munkára, alulfizetett létre, nem érzik hátránynak, ha ilyen hirdetés jelenik meg. Mert nőnek lenni maga a hátrány, és ezt mind tudjuk. Ezenfelül közkeletű nézet, hogy nincs is nagyobb feminista egy svéd férfinél :) Ők már tudják: a társadalomban férfi, nő és gyerek akkor boldog, ha egyénenként mindenki megtalálja a maga boldogságát. Nem olyan bonyolult: félre kell tenni a hatalmi vágyakat egy másfajta jóért.

Na de, fel a fejjel hölgyek, nők, asszonyok és lányok, a világ felénk is változik. A munkaerőhiány elhozta, hogy bárhol, bármilyen szakterületen megjelenhetünk, szakértők lehetünk. Már „csak” a munka-magánélet egyensúlyt kell valahogy megteremtenünk :), nyomokban már van részmunkaidő, home office, munkahelyi ovi-bölcsi. Ezt kellene általánossá tenni, hogy mindenkinek (férfiaknak is) könnyebb legyen.

 

*Ez az egyik legkomolyabb tanulság volt, amit megtanultam, amikor önkéntesként kezdtem nőkkel tematikusan foglalkozni. Remélem, olvassa, aki tanította, és köszönöm neki!

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr9013724950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bafana 2018.03.09. 08:30:10

Ezt a Nőnaposdit el kellene végre felejteni. Egy kommunista csökevény, ami rajtunk maradt.

Bafana 2018.03.09. 08:47:25

@jobangel:
"A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg."
Tehát a válaszom: Igen, kommunista csökevény, ami rajtunk maradt.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.09. 08:52:04

@Bafana: a kokárdát sem dobtuk el (szerencsére), csakmert egyszer egy párt kisajátította saját jelképnek.

kukatr 2018.03.09. 08:52:33

Csóró egyetemista koromban megörültem egy "hétvégi munkára eladót keresünk" hirdetésnek egy közeli pékség ajtaján. Amikor mondtam, hogy engem érdekelne, elhajtottak, hogy nőt keresnek...

HellsAngel 2018.03.09. 08:55:36

Nagyon sok a tennivalo meg ezen a teren, sok evtized el fog telni, mire vegleg eltunnek ezek az "uvegfalak", ha valaha eltunnek. Mert nem csak a direkt akadalyok vannak, hanem rengeteg rejtett eloitelet, meg maga a palya is ugy epult, hogy a nok kapuja fele lejtsen.

A legenda szerin a 80-as evekben az IBM-nel elore lehetett tudni, melyik programozot fogjak kirugni. Ez mindig ugy kezdodott, hogy eloszor mas szinu ingbe kezdett jarni, mint a tobbiek, aztan egyszer azt mondta a fonokenek, hogy "bocs, de most nincs igazad". Na most ilyen kornyezetben nyilvan azok erzik jol magukat, akik nem kerdeznek, nem beszelnek, mint a Nevtelen Ember Sergio Leone trilogiajaban:), semmi igenyuk sincs a kulso vilag fele. Szoval sokszor a kornyezet is ugy epul fel, hogy csak macho ferfiak "erezzek benne jol maguk". De egyebkent pont ez az oka annak, hogy miert erdemes aktivan dolgozni az ugyert, mert ep elmeju ember nem akarhat ilyen kornyezetben elni.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.09. 10:44:33

@kukatr: Egy Facebook csoportban a napokban meghirdetett egy gyártósoros cég munkát, női munkatársakat keresve. Megkérdeztem, hogy az Y kromoszóma hogyan akadályozná a munkavégzést. Hát hogy nem akarnak férfit, mert mindenki nő ott... Szóval igen, a diszkriminációt nemcsak a nők ellen alkalmazzák, hanem akár a megújulás, a diverzifikáció ellen is. Nehogymár ne úgy legyen, mint 30 éve...

vanek ur 2018.03.09. 11:12:02

@jobangel: Diszkrimináció témára szomszédblogból: fapadosinfo.blog.hu/2018/03/08/diszkriminalja_a_wizz_air_az_idosebb_es_tulsulyos_noket
Érdemes elolvasni a kommenteket...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.09. 11:54:58

@vanek ur: Na igen... Ilyenkor mondom, hogy a fejekben kell rendet tenni. Ha már repülőtársaság, meg kellene nézni, hogy pl. az USA-ban a belföldi járatokon milyen korú sztyuvik dolgoznak, példaértékűen (nagymamakorúak). Ehhez mondjuk az is hozzátartozik, hogy a lakosság általános egészségi állapota alapján ott egy hetvenéves olyan testi fáradtsággal él, mint nálunk egy 50 éves. Mi valahogy hamarabb "elhasználódunk", talán azért, mert a 8 órás munka valójában 14 órás felénk...

Joecy 2018.03.10. 12:26:04

Megértem, és jogos a megkülönböztetés sértő mivolta, de a nők is szeretik a különbségeket kihangsúlyozni, gondolok itt például a fizetett szabadság havi 2 nap erejéig mensturáció miatt. Na ez mi, kérem szépen?! :) Egy férfi mikor kap évi +24 napot?

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.10. 13:55:57

@Joecy: Ezt a nők többsége sem támogatja (én sem), és nem azért mert +24 nap nem jönne jól (egyébként több, mert 21+7 nap egy normál ciklus :) , hanem mert nem gondolják ők sem, hogy ez jó ötlet. Nem is fest úgy, hogy megvalósul, mert sok nő nagyon nem szeretné közölni, mikor menstruál, és azt is értem :)

IT Knight 2018.03.10. 22:17:07

így is túl sok privilégiumuk van a nőknek, túl lett tolva a feminizmus.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.11. 10:16:58

@IT Knight: Sorold fel ezeket a "privilégiumokat"! Mert az alacsonyabb fizetés, az iskolától folyamatosan sulykolt alsóbbrendűség nem az. (Az megvan, hogy a mostani hetedikes bioszkönyv szerint a nők szellemileg gyengébbek? És ez tananyag. Vagy a matekkönyv címlapján szenvedő kislány fényképe? A matektól a lánynak kötelező szenvedni, ez az üzenet).

Így felnevelkedve jön a "minek neked karrier, gyereket kell szülni, fogyamagyar", de a törvényeink alapján a nő gyerekvállalása egyet jelent a nincstelenséggel anyagi és szakmai értelemben is: éljen meg a GYES havi 28500 Ft-os összegéből, vagy a GYED max. havi bruttó 193 ezer forintjából. Emellett rendben lássa el a gyereket is ekkora összegből. Persze, erre az a mondás, hogy dehát a férje jövedelme is van... Így lesz megágyazva a családon belüli bántalmazásnak, törvényileg, mert az anyagi kiszolgáltatottság törvény által garantált. Ebből a helyzetből próbáljon meg állást találni, ha tud.

Nőként az álláspiacon az összes előítéletet végig fogja járni egy álláskereső: először fiatal, biztos férjhez megy, gyereket szül, inkább nem kell. Ha elég jól néz ki, akkor nem is a szakmaiság lesz a fontos, hanem hogy tetszik-e a főnöknek, és hajlandó-e hivatásként tetszeni neki (emlékszünk-e még az elhíresül Deichmann üzletvezető hirdetésére, aki simán beleírta az álláshirdetési elvárások közé a heti 2 alkalom szexet).

Ha már nem olyan fiatal, akkor vagy gyereke van és biztos az fontosabb neki, mint a munkája (nyilván, normális ember a gyerekét helyezi fókuszba a gyártósorhoz képest), vagy nincs, és akkor gyanús, miért nincs, biztos lombikozni akar, felmondási védelmet kell kapnia, inkább nem veszik fel. Ha meg még öregebb, és esetleg önellátó gyerekei vannak már, akkor öreg, és nem elég "fiatalos és dinamikus".

Tehát, hol is vannak a privilégiumaink?

IT Knight 2018.03.11. 14:31:00

@jobangel: röviden válaszolok, köszönetként azért, hogy ezúttal nem cenzúráztad ki a kommentemet. Kicsit túlérzékeny(ek) vagy(tok) egyébként, ha fiú sírna a matekkönyv címlapján, akkor meg az lenne a baj, hogy miért fiú van rajta...

Na mindegy, a kérdés nem ez volt, szóval a privilégiumok közül néhány:

-korábban mehettek nyugdíjba
-ha vállaltok gyereket, elengedik a diákhiteleteket
-rengeteg dolog ingyen van nőknek (programozó tanfolyamtól a night club belépőn át jobangel ingyenes tanácsadásáig tényleg ezernyi dolog ingyen tálcán van kínálva nektek)
-női klub, női kvóta, női konditerem az ok, de a gentlemen clubok meg szexisták
-sokkal megengedőbb dress code munkahelyen, eseményeken
-nő megüthet férfit, de ha a férfi megvédi magát, akkor egyből megy a femirinya
-hasonlóléppen: nő megmarkolja a férfi fenekét, az enyjebejnye, fordítba meg egyenesen nemi erőszak
-bíróság mindig a nőknek ítél válóperekben
-nőnap van, titeket ünnepelnek, férfinap nincs
-girl power teljesen ok szlogen, bezzeg ha férfiak próbálnának meg valami hasonlót...
-ha a nő eltartatja magát, az társadalmilag ok, ha a férfi eltartatja magát -> hímringyó
-a legtöbb munkahelyen egy nő sokkal kevesebb teljesítménnyel előre tud jutni, csak hogy a vállalat elmondhassa, hogy ott aztán diversity van

de ezt a végtelenségig lehetne sorolni, de neked hiába sorolom. Csak azért írtam le, mert kérdezted.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.11. 15:03:54

@IT Knight: Lásd be, az az előző komment nem ütötte meg a mércét, amit egyébként szoktál hozni... No offense.

Szóval:

- a nyugdíj a kevesebb fizetés miatt kevesebb lesz. Többet nyomoroghatunk...
- ha vállalunk gyereket, lehet, hogy elengedik a diákhitelt, de amire felvettük (rendes diploma), megy is a kukába, a fentebb már részletezettek miatt
- ingyenes dolgok: jobangelnél férfi is kaphat ingyen önéletrajzjavítást. De nem hiszem, hogy bárki is vágyna a bántalmazott, rászorult nő státuszára a férfiak közül, nekik van ingyen sokminden. Pl. kimentés az állat párjától, és anyaotthon... night klub belépő miatt a night klubnál kell reklamálni, volt már eset, amikor valaki meg is tette. Ingyenes programozói tanfolyam: ha még a matekkönyv ellenére is alkalmas, ez nem értem, miért fájdalmas egy férfinak. Nem ő lesz szegényebb tőle, hanem a tanfolyam szervezője - de megintcsak, mint a night clubnál, reklamálni kell...
- női kvóta: jómagam kvótaellenes vagyok, a többi női tömörülést megcsinálhatják maguknak a férfiak is (konditerem, fürdő, klubok léteznek is)
- dress code: sokkal komolyabb probléma, mint hiszed. Volt vámtiszt nő ismerősöm, aki azt imádta a munkájában, hogy reggelente nem kellett gondolkodni, mit vegyen fel, egyenruha és kész. Azelőtt meg valamibe mindig belekötöttek, mert lehet: a hosszú szoknya slampos, a rövid kurvás. A dekoltált felső kurvás, a magasan záródó vénasszonyos. Namostakkor... Ti köttök egy nyakkendőt, és kész az irodai öltözék.
- nő sem üthet meg férfit, nincs ilyen kitétel a Btk-ban. És nem tagadtam soha, hogy vannak bántalmazott férfiak is, de az őket segítők pl. nők... Mert maguk a férfiak taszítják ki maguk közül a bántalmazottat, mint nyápicot. Zaklatás ugyanez: ha egy férfi áll elő ezzel, a többi férfi fogja kiröhögni, hogy nem jó alkalomként kezelte.
- bíróság: 2 férfi ismerősöm is van, ahol a válásnál a gyerekeket, lakást is ők kapták. Nem is igazságtalanul.
- Férfinap: november 19 :) Apák napja: június 17.
- a nőnek egyes törvények szerint el kell tartania magát, fent kifejtettem, hogy is van ez a gyerekvállalással összekapcsolva. Nem valami vonzó állapot, amire nők hajtanának.
- diversity: az érem két oldala: a nő kisebb teljesítményt tud felmutatni, mert nem kap nagy projektet pl. Vagy én valahányszor megérkeztem egy céghez, mindig az évek óta nullás forgalmú partnereket kaptam, persze 0-ból bármilyen növekedés már végtelenszeres, és ez nem kisebb teljesítmény, de abszolút értékben mégiscsak kisebb fizetést és több munkát jelentett...

Amiket felsoroltál, azok nem valós előnyök...

IT Knight 2018.03.13. 20:54:06

@jobangel: nem akarok vitatkozni, úgysem tudnálak meggyőzni, ha te azt gondolod pl, hogy a férfinap ugyanakkora jelentőségű a társadalomban, mint a nőnap, akkor hidd, te dolgot.

Én csak azt látom, hogy egy kislány kilibben a suliból, ingyen alátolják a tanfolyamot (amiért a fiúk fizetnek), felveszik a céghez kevésbé sikeres teszttel is (hogy legyen egy lány is a csapatban), majd a team viszi a kislányt a hátán. 5-en dolgoznak 6 helyett.

Ez sajnos tapasztalat.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.14. 09:49:50

@IT Knight: Akinek kalapácsa van, mindent szögnek lát. Téged a sérelmeid vezetnek ezügyben, ez már a "kislányozáson" is látszik, megalázóan beszélsz egy nőről, csakmert nő. Ezzel szemben itt a másik oldal, ízelítőnek egy ma reggeli FB csevejből:

m.blog.hu/jo/jobangel/image/mommy.jpg
süti beállítások módosítása