2018.01.29. 06:00 jobangel

Felmondott a beosztottad? Felmondtál a cégednél? Hol hibáztatok?

employee-leaving1.jpgSikeres álláskeresők számolnak be nekem sokszor nemcsak az új állásról, hanem a felmondásuk körülményeiről is. Ennek persze sok munkáltatói tanulsága akad, mégis inkább a munkavállalói tanulságokkal foglalkoznék most. Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy hol is romlik el egy munkakapcsolat. Felveszünk egy új kollégát, nyitottak vagyunk, segítjük, érdeklődünk iránta. Ő meg lelkes, tanulja a folyamatokat, ápolja a kapcsolatokat, rendbehozza az elődei hibáit akár. Majd hosszabb-rövidebb idő múlva elkezdik utálni egymást. Lusta a beosztott, hülye a főnök, rossz a cégnél a hangulat. Mi történt? Párkapcsolati tanácsadók szokták mondani, hogy naponta dolgozni kell a párkapcsolaton. Mindenféle terapeuták helyre is tudják tenni a félrement kapcsolatokat egy jó drága terápiával, de a cégnél ez is veszett fejsze nyele. A hivatásos csapatépítők eljutottak arra a szintre, amikor több kárt csinálnak, mint hasznot a programjaikkal.

De vissza a fősodorba, szóval munkavállalói felmondás.

business-jumper.jpgEgyik esetben egy ismerősömet elhívta egy régi kollégája egy új cégbe. Ment. Felmondott hát, ahogy kell, korrekten közölte, leírta. A főnökével együtt mentek a munkáltatói jogokat gyakorló nagyobbacska főnökhöz közölni a hírt. Aki hüledezett.

  - De hát miért?
  - Több pénz, előrelépési lehetőség, szakmai fejlődés, érdekesebb munka.
  - Miért nem szóltál, hogy ez hiányzik? Hát mi is tudtunk volna adni ilyesmiket. Mi is a végzettséged?

Gondolom, most többen felsikítottatok, a párbeszéd utolsó mondatát olvasva, pedig ez így történt. Ha a főnökember azt sem tudja, ki dolgozik neki és mit, akkor hogyan is volt ápolva az a kapcsolat? Ellenben felmerül a munkavállaló felé is pár kérdés. Tájékozódtál, kérdezted, kaphatsz-e ilyesmiket? Igen, még fizetésemelést is lehet kérni (a konkrét beosztott egyébként próbálkozott, de a közvetlen főnöke lerázta - a nagyobbacska meg nem is tudott róla, hogy voltak ilyen próbákozások).

 

A másik eset valahol még rosszabb. Adott egy lelkes fiatal, első komoly munkahelye volt. Sokévig tanult, hogy ezt a szakmát űzhesse, szűk is a szakterület, örült, hogy bekerült a céghez. Dolgozott lelkesen, tanult, és nem jutott előbbre. Mi több, kezdőként csak az aljamunka jutott neki, és persze kezdő fizetés. Évek múlva sem változott a helyzet, de közben látott a cégnél sok olyasmit, amit nem akart volna látni. Megmaradt kezdőnek. A szakma partriarchális, tekintélyelvű emberekkel van tele, nem is számít igazán a szakmaiság, aki erősebb, annak van igaza szakmailag is. Innováció vagy bármilyen újítás esélytelen. Ez így nem elfogadható számára.

Felmondott, új karrierbe kezdett, a szakmát is elhagyva, pedig erre gyerekkorától készült. Most viszont másra vágyik, és úgy érzi, melléválasztott, elrontotta az életét a szakmával, amire egy évtizedet áldozott. Szerencsére talált mást, így most nem vergődés és kudarc a sorsa, hanem remény. A felmondásakor a főnöke elképedt: hogy ilyen esetek vannak az ő cégénél? Ő azt hitte, hogy az ő cégénél jó dolgozni, és hogy szeretik ezt a céget a kollégák, és jó a hangulat. Hogy ő ezekről a problémákról, mint szexizmus, tekintélyelvűség, szakmai fejlődés szabotálása, fiatalok csicskáztatása nem is tudott… Hát miért nem szólt? (mert aki erős, annak van igaza itt, ez önmagában lehetetlenné teszi a visszajelzést… Mit gondolhat itt egy junior? Hogy ugyan ki hinne egy ilyen helyen neki, ha a „már 30 éve” ember mást állít?)

Igen, itt a beosztottra lett tolva a felelősség. Ő a hibás, miért nem szólt. Ahelyett, hogy a főnök gondolkodott volna: hogyan szerezhetett volna erről tudomást? Mit tett azért, hogy ilyen ne legyen? Miből gondolta egyáltalán, hogy az ő cége jó munkahely? A történet attól igazán szomorú, hogy itt mindenki vesztes, igazi lose-lose helyzet: a munkavállaló, aki csalódott a szakmában, és nem a szakterület miatt, hanem az azt képviselők miatt pályaelhagyó lett. Vesztett a társadalom, ami az ifjonc szakmai képzésére fordította az adóját, mégsem lett szakembere. És vesztett a cég is, drágán kereshet új szakembert. Vajon ezeket a veszteségeket hány főnök, cégtulajdonos látja, amikor egy ilyen fojtó légkört megteremt?

----

A két történet közös eleme a „miért nem szólt?” Beszélgetek most épp egy másik problémás munkahely dolgozóival. Ők szólnak. Hiába. Lerázzák őket, nem hiszik, hogy ezen problémák megoldása hatékonyabb munkát, és végső soron nagyobb profitot jelentene. Nekik pedig még nem késő, még nem mondtak fel. Mit tehetnek?

A szakszervezetek erre lettek kitalálva, de ismerve a helyzetet ezügyben, ezt én sem gondolom komolyan. (Bocsánat.) A hiba, amit most elkövetnek, hogy egyesével, informálisan szólnak. Így nem látszik a probléma nagysága, nem problémának tűnik, hanem egyéni nyafogásnak. Mit tanácsolnék nekik? Szedjék össze közösen, mit kérnek, és amit kérnek, az hogyan segíti elő a cég hatékonyságát? (pl. nem mondanak fel a dolgozók, nem kell újakat keresni, betanítani sok pénzért, nem lesz kieső forgalom…) Szervezzenek akár munkahelyen kívül találkozót a főnökkel, mondják el, magyarázzák el neki. Győzzék meg, hogy ezek kellenek. Kérdezzék meg, mit tud ebből támogatni? Egyezzenek meg, hogy erre a beszélgetésre hivatkozva ezeket a javaslatokat elküldik írásban is (e-mailben). Nem követelésként, javaslatként.

Utána ne hagyják magukat. Kérdezzék háromnaponta, hetente, hogy helló főni, léptél-e tovább? Nekünk kell-e továbbmenni? Végül meg lehet fogni a főni kezét, és vinni a nagyfőnihez…

Ha a dolgozó nem mondja meg, mit akar, és arra vár, hogy majd a munkáltató megkérdezi, sosem jutunk előbbre. A fenti történetek tanulsága az is, hogy: szólj, ha bajod van! Megpróbálhatja persze a munkáltató maga megkérdezni, hol lehet javítani. De kétlem, hogy kap annyi bizalmat, amennyivel ez jól sül el. Ezt ők is tudják, ezért nem is kérdezik. El kell kezdeni építeni ezt a bizalmat - menőn fogalmazva ez az employer branding. A munkavállaló is tegyen egy lépést: mondja el, ha baja van!

JobAngel - Álláskeresés a gyakorlatban

Az álláskeresés első szabálya: soha ne add fel!!