2017.09.11. 15:45 jobangel

Milyen álláskeresői tanulságai vannak az X-Faktor szereplőválogatásának?

casting.gifAz X-Faktornak általában csak a casting részét nézem, mert addig izgalmas igazán az álláskereséssel kapcsolatban. Most például a zsűri visszajelzésein és az arra kapott reakciókon döbbentem meg. Idén úgy látszik, hogy a nagy kiborulásokat tartják showelemnek. De ezek a kiborulások egészen hasonlók ahhoz, amit az álláskeresőknél tapasztalunk.

Pedig az álláskeresők – elmondásuk szerint – elvárják a visszajelzést. Mi nem volt jó, miért nem őt választották? Mert fejlődni akarnak, mondják ők. Néha abban a helyzetben vannak a kiválasztók, hogy őszinte kritikát adhatnak, mire sokszor anyázás a válasz. Mint az X-Faktorban most.

Tény, hogy a zsűri is lehetne kulturáltabb, amikor kritikát fogalmaz meg, de ez ugye nem kultúrműsor, aki jelentkezett, tudhatta (és én is vessek magamra, hogy ilyet nézek :) A kommunikáció minőségét nem tekintve, a mondanivalójuk viszont helytálló. „Neked nem kellene énekelned”, hangzott a kritika, és zenében ugyan laikus vagyok, de az adott hölgynek tényleg nem kellett volna énekelni. Ő pedig, mérgében „majdmegmutatja” Youtube-karrierrel, csakazértis. A sértettsége miatt nem értette, hogy az energiáit hiába pazarolja erre, ez neki nem való. A tipikus kitartó önsorsrontó. Az ő és társai helyzetét súlyosbítja, hogy a család, barátok biztatják: nem merik megmondani neki, hogy ez csak kornyikálás, ami a fürdőszoba magányában esetleg elviselhető… Felelőtlen a környezete is, mert hagyja, hogy olyan vágyakba lovallja magát, olyasmire költsön szegény tehetségtelen, amiben sosem lesz jó. Fura, az ismerős HR-esek által javított sikertelen önéletrajzosok is pont így járnak: az ismerős nem meri megmondani az igazat, mert nem akarja megsérteni. És brutális kárt, időveszteséget okoz ezzel: a hiú remény lélekromboló, főleg, ha akaraterővel, szorgalommal is párosul. Küldözgeti szegény a rosszul megírt CV-t, és nem érti: hát HR-es ismerős azt mondta, hogy jó! És mikor én azt mondom, nem jó, megindoklom miért nem, javaslatokat teszek a változtatásokra, mindig arra gondolok: miért tette ezt vele az ismerőse?

Ha most én szembesülnék azzal úgy, mint a zsűri, hogy olyan szakterületre keresnének állást a jelentkezők, ami nem való nekik, én is eltanácsolnám őket. Nyilván más stílusban, de ugyanezzel a mondanivalóval: ezt hagyja, keresse meg, miben tehetséges valójában, arra építse az életét, azt fejlessze. Mert egy tehetségtelen kemény munkával talán fejlődhet középszerűvé is, de az még mindig nem lesz elég a boldogsághoz. Énekesként pláne nem, de bármely más szakterületen sem.

A másik rácsodálkozásom az, hogy ha valaki egy szépnek ígérkező vagy egy már meglévő karrier helyett akarna celeb lenni. Huszonéves bankár, kereskedő, marketinges, újságíró stb. Ráadásul ezeken a szakterületeken még gyors karrier is építhető. Mégis vállalja azt, hogy közröhej tárgya legyen, megmutassa, mennyire nem ismeri a saját korlátait. Kedves bankár, marketinges, irodista: nem énekelsz jól, de ez nem is baj, nem ez a munkád. Amit tanultál, abban jó eséllyel jó vagy, ha felvettek, dolgozhatsz benne, odaengedtek a munkához. Ezt nem értik, de miért nem? És persze kritikát sem bírják, bemutogatások, anyázások révén vezetnék le a csalódottságukat. Nem lennék a főnökük… Az obligát „nem érdemelnek meg engem” és „az ők veszítettek, nem én” kiszólásokat már sírnivalóan dühítő volt hallani, nézőként is. Álláskeresési tanácsadóként is ezeket töröltetem először a Facebook-profilba írt felsőoktatási intézmény mezőjéből. A legtipikusabb jele a túlkompenzált kisebbrendűségi érzésnek. Az pedig abból jön, hogy neki sem elég, amit fel tud mutatni – akkor másnak miért lenne elég?

Csodálkoztam a 40-45+ éves, stabil egzisztenciával rendelkező embereken is. Akik majd most énekelni kezdenének… Miért? Ha abban, amiben van, nem boldog, miért nem azt keresi, amiben az lenne? Ha meg boldog benne, miért nem él benne? Miért akar mást, ami nem való neki? A tehetségtelenségük felismeréséhez már lenne kellő élettapasztalatuk is, de valami mégis mellémegy náluk.

Amikor az álláskeresős cikkek az önismeret, önbecsülés fontosságát hangsúlyozzák, erre gondolnak. A fentiek súlyos tünetei ezek hiányának. Aki annyira nem értékeli saját magát, hogy valós esélyeket keressen, annak a visszajelzések sem fognak segíteni, sőt, talán még erősebben lökik őket a rossz irányba. („csakazértis”)

Az elégedetlenség, a jobbra vágyás természetesen nem rossz, ha ambícióként nyilvánul meg, nem kétségbeejtő próbálkozásként. Az útjukat keresőknek ezért kell megfogadni az őszinte, érdekmentes kritikákat. A valódi, nekik való tevékenység, hely megtalálásában pedig csak az önismeret fog segíteni.

banner1.jpg

JobAngel - Álláskeresés a gyakorlatban

Az álláskeresés első szabálya: soha ne add fel!!