JobAngel Az álláskeresők védangyala

Mesélj a munkamódszeredről állásinterjún!

2016. január 11. 06:00
18 hozzászólás

Az állásinterjú mára sok helyen valami félresikerült, előre megírt kérdésekre adott előre megírt válaszokból készült színdarabbá silányult, aminek nincs közönsége, és ha lenne, se tapsolna. De lehet ez másképp is, és mindkét félen, az interjúztatón és az álláskeresőn is múlik ez.

Az interjúztatónak nyilván kell egy olyan kérdéslista és interjúforgatókönyv, ami biztosítja, hogy minden jelölt azonos kérdéseket és azonos bánásmódot kapjon, a korrektség jegyében. Ám ennek tartalma is lehet kreatív, de ha mégsem az, még nincs veszve semmi, álláskeresőként legyünk mi kreatívak.

Ehhez a munkamódszert, tapasztalatot, vagy más, sztorizásnak helyet adó kérdések jó alkalmat kínálnak. Íme pár olyan munkamódszer, amivel az álláskereső sikeresen eladta magát:

Kreatív értékesítő

(A sztori elég régi ahhoz, hogy már ne lehessen lemásolni, így az illető hozzájárult a közléshez.) Faxgépeket forgalmazó cég kereskedőjeként járta kb. 20 évvel ezelőtt az irodákat, meggyőzendő az embereket, vegyenek faxot tőle.rose.jpg

Vitt magával egy gépet, bemutatta, majd felvette a rendelést. Akkoriban mindenki így értékesített, nem volt ebben semmi extra. A legtöbb értékesítő vitt magával egy mintadarabot, megmutatta, hogy milyen szép csillivilli a gép, majd várt a rendelésre. Ami, ha ott azonnal nem történt meg, mehetett vissza, tovább győzködni, vagy esetleg el is úszott az üzlet. Emberünknek módszere az volt, hogy kikérdezte a döntéshozót: mit csinál a házastársa? Irodában dolgozik? Van ott is fax? Akkor küldjünk neki egy képeslapot – ezeket maga gyártotta – rózsát, "szeretlek" vagy egyéb cuki üzenetet…, választhatott egyet az ügyfél. A mintapéldány gép gyors üzembehelyezése után elküldték. Lám, a gép szépen működik, saját szemével látta az ügyfél. Ha nem jött azonnal a megrendelés, nem volt baj. Tapasztalatai szerint másnapra 80%-ban megérkezett. Mert az ügyfél és a kedves férje/felesége otthon is beszélgettek egy kicsit a faxolásról. Sőt, egymásnak ajánlgatták őt. Ez az emberke a CV-n „A Képeslapos” megjegyzést kapta a HR-estől, aki aztán büszkén mesélte a leendő főnöknek, kit talált. Az értékesítési vezető már ennek tudatában hívta emberünket állásinterjúra, ahol további hasonló sztorikat hallhatott. Felvették, hosszú évekig sikeresen dolgoztak együtt.

Valóban ügyfélközpontú pultos a kávézóban

barista.jpgA hölgyet egy irodaház-komplexum reggeliző büfé-kávézójában ismertem meg. Nem tudom, vajon hány száz vevője van, de nála a következőképp megy a kávérendelés: elsőre megkérdezi, mit kérsz, hogyan szereted a kávét. Másodjára megkérdezi, hogy ugye, jól emlékszem … és adja, amit kérnél. Harmadjára, már csak annyit, hogy „a szokásost?” Majd minden reggel, mindenkinek pontosan azt a kávét adja, amit szeret, bögrében, papírpohárban, ki hogyan szereti. Hihetetlenül gyorsan és hatékonyan szolgálja ki a reggelente hosszúra nyúlt sort. Természetesen, ha valaki nem kávézik, hanem más napi rutinja van, azt is tudja (milyen pogácsa, milyen bagett, milyen szendvics). A hosszú sor így nem riaszt el senkit, úgyis tudja mindenki, hogy hamar sorra kerül, így egy vendég sem veszik el. Mikor megkérdeztem tőle, ezt mégis hogy csinálja, azt mondta, olyan ez, mint irodistának a napi munkája. Mi az egérrel kattintgatunk, ő meg ezt tudja. Ha kávézóm lenne, én felvenném pultosnak :)

Rendmániás irodista – aki a mailboxában is rendet tart

precise.jpgA precízségnek olyan szintje volt ez, amit sem előtte, sem azóta nem láttam, és még utánozni is képtelen vagyok, pedig elég mániákusan rendszerezgetek én is.

A módszer egyszerű, de hihetetlen önfegyelmet kíván. A kolléga reggelente megérkezett, mailboxát megnyitotta (eddig mindenkinél stimmel), majd nekiállt a leveleit egyesével „kivégezni”. Kitől jött, mennyire fontos (a fontos vs. sürgős problémát is ismerjük, tudjuk is kezelni), válasz rá, a hozzá kapcsolódó intézkedések megtétele, megfelelő flag rá. Majd ment a megfelelő témára létrehozott folderébe, mint elvégzett. Nap végére az Inboxa üresen állt, és mindent el tudott végezni. Amihez nem kellett jelen lenni az irodában, munkaidőben lenni, és nem volt sürgős, azt esetleg elhalasztotta otthoni, esti, hétvégi munkának. Ahogy most leírom, úgy látszik, munkamániás volt, de nem. Pont azért jutott ideje mindenre, mert semmit sem halogatott, minden mindig frissen volt tartva, így könnyen keresett a szükséges adatokból, és nem felejtett el semmit, hiszen ami az inboxban van, azzal munka van…

----------------------------------

Az ilyen történetek jobban jellemzik az embert, mint az önéletrajza, motivációs levele, referenciája együtt. Ha egy leendő közvetlen főnök ilyet hall egy álláskeresőtől, máris tudja, nem zsákbamacskát vesz, biztosra megy. Alaposabban tájékozódik, mint a sabloninterjú sablonkérdéseire adott sablonválaszokból. Érdemes hát kitörni a sablonokból: interjúztatóként ilyen sztorit kérni (kompetencia-alapú interjúnak hívják, ugye), álláskeresőként felkészülni ilyen sztorikkal.

Fontos, hogy a sztori igaz legyen, mert 1. referencián keresztül ellenőrizhetik, 2. ha felvesznek, ezt fogják keresni, és ha nem találják, könnyen vége lehet a munkaviszonynak próbaidőben.

 banner3.png

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr258252254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2016.01.11. 16:39:15

mailboxot rendezni rotfl... megcsinálja a gép helyettem.
a munkamódszeremről meg nem beszélek, jobban járnak, ha csak utólag jönnek rá :P

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.01.11. 20:18:47

@Bambano: A gép nem intézi el helyetted, azzal, hogy csinálsz egy rule-t, nem dolgoztál :)

Ha a munkamódszered nem tetszik nekik, akkor próbaidőben gyorsan orvosolhatják a problémát...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.11. 22:04:46

A mailbox rendszerezésről vajon mit gondolnak azoknál a cégeknél, ahol a hatékonytalan e-mail megszüntetése a jelszó?

Ilyen pultost gyakran találni, ha régóta ott dolgozik és sok a törzsvendég. Velem nem járnak jól, nem szokásom mindig ugyanazt kérni...

Az értékesítő semmi extrát nem csinál, csak azért feltűnő, mert manapság a legtöbb értékesítő nem ismeri a legősibb értékesítési technikákat sem...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.01.11. 22:13:06

@Online Távmunkás: Nem láttam még ilyen jelszót :) Sokkal általánosabb, hogy mindenki azon panaszkodik/henceg, hogy 60-160-1600 olvasatlan mailje van. Mindig. Sosem ér a végére.

Pultost ilyet még nem láttam, pedig nem kevés helyen megfordultam, törzsvendég is sok helyen vagyok.

Az értékesítő módszere ma már nem működne, ma már nem így hoznak döntéseket emberek. De akkoriban nagy újság volt, hogy valaki ilyen technikával nyomult (sales tréningeken mindig a törhetetlen üvegárus kalapácsos fickót mesélgetik, mert azt az egyet hallották csak a trénerek is :)

Trisi · www.alphawing.hu 2016.01.12. 08:49:21

Tisztelettel, éppen sok helyen jöttek rá hogy az email sok minden csak nem jó megoldás a munkaügyekre. Egyszerűen követhetetlen, sok helyet foglal, folyamatosan mentegetni kell és az automatikus archiválások miatt szimplán elveszhetnek a levelezések, amik mentésben megvannak ugyan csak nem mindenki gépén. Az ha valakinek 60 olvasatlan emailje van az probléma, mert túl sok felesleges levelezés is folyik ezen cégeknél, minden levél 1 sor... minek?
Erre hasznos például a Jira amiben beépített chat funkció van a feladatokhoz csatolva. Így minden egy helyen van, nem kell keresgélni.

Ismerek olyan vezetőket, akinkek a beosztottjai fejenként egy levelet küldenek egy nap ami így napi 200 levelet jelent. Mégis kinek van arra ideje hogy mindegyikkel foglalkozzon? Mikor fog valóban dolgozni? Na ezért kellene felhagyni az email-es kommunikációval. Ahogy az excellel is, mert abban oldanak meg egyesek mindent, ami nem oda való azt is! :)

HellsAngel 2016.01.12. 13:34:49

Azert az email elonye, hogy
- rendszerezheto es keresheto
- ha leir valaki valamit, az le van irva
- fegyelmezetten lehet kommunikalni, mert van idod beleeditalni a mondanivalod
lenyeget 3 sorba, vagyis
- tomor is

Nalunk minden problema emailezes formajaban kezdi az eletet, amit minden erintett kollega lat. Nem tudom, hogy ezt hogy lehetne hatekonyabba tenni, pl. hogy jo lenne-e, ha chatlogokbol mindenki maganak banyaszna ki az igazsagot. Vagy pl. mi van azokkal a dolgokkal, amik sosem jelennek meg problemakent, mert tul sok energiaba kerul a megoldasuk es tul kis haszonnal kecsegtetnek, ezekrol is erdemes volna-e vegtelen hosszusagu dokumentaciokat irni, nem-e eleg egy elhalt levelezes. Vagy mi van azzal, hogy ha X-et kerdezed, lehet, hogy pont nem jut eszebe az, ami Y-nak igen. X-t es Y-t valos idoben egyszerre akarod zavarni, vagy boven eleg az, ha Y mondjuk egy nappal kesobb korrigal? En nem hiszem azt, hogy az email ordogtol valo volna.

teeszmalac 2016.01.12. 13:54:25

"és nem volt sürgős, azt esetleg elhalasztotta otthoni, esti, hétvégi munkának."

Naná. A nem sürgős munkát végezd otthon, este, hétvégén, ingyért.

Hát egy lófaszt.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.01.12. 14:40:12

@HellsAngel: Igen, én is így látom. A chat nagy hátránya, hogy pl. ügyfelekkel nem feltétlenül működik, és nekem nem is tűnik elég "nyakkendősnek" egy ajánlatküldéshez mondjuk. Másik nagy hátránya a chatnek szerintem, hogy azonnali választ vár rá mindenki. Úgyhogy nálam a chatek jól "ne zavarj" státuszra vannak állítva :)

Bambano 2016.01.12. 16:11:48

az emailról: két dolog szokta elárulni a mailezők hatékonyságát és hozzáértését:
- a hatvankétméteres disclaimer a mail végén, ami semmire sem jó
- a válaszok sorrendje.

az internetre későn érkezők zöme fordított sorrendben írja a leveleit, ami nettó baromság, de nem lehet kiirtani a netről. a cégek zöme pedig azt hiszi, hogy a levél végéhez csapott jogi hablatyot komolyan veszik, pedig nem.

a levelezés helyett rendes workflow menedzsmentet érdemes használni szerintem.

@jobangel: fiatal koromban árultam zöldséget a piacon. nem vagyok egy nagy zseni, de én is megtanultam 1 szezon alatt, hogy ki kicsoda. oké, nem elsőre. de 1-2 hét alatt biztosan.

Bambano 2016.01.12. 16:14:40

@jobangel: az, hogy a munkamódszerem tetszik vagy sem, illetve kinek tetszik, mindig relatív.
többször is dolgoztam már úgy, hogy az alsóbb szintű vezetők és a beosztottak nem akarták végrehajtani a nagyfőnök utasításait, míg végül a nyakukra lettem ültetve, hogy vágjak rendet. evidens, hogy ilyenkor engem mindenki utált a cégnél. szóval lehet, hogy akinek tetszene a munkamódszerem, az nincs ott a kiválasztásban, aki meg ott van, az gyorsan rájön, hogy rá nézve veszélyes vagyok, és rögtön nem fog tetszeni semmi se.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.13. 22:05:52

@jobangel: Alapvető sales technika, hogy működés közben mutatják meg a terméket és az üzletbe a feleség érzelmeinek bevonása is ősi trükk. Persze a céges vásárlások manapság általában már nem így működnek, de hasonló elven működő megoldások még mindig vannak.

Céges e-mailek megszüntetése:
www.forbes.com/sites/tykiisel/2011/11/30/ceo-bans-email/
444.hu/2015/11/11/egy-olasz-cegnel-egy-hetig-betiltjak-a-belso-levelezest
www.businessinsider.com/founders-of-life-is-good-stopped-using-email-2015-12

@Bambano: Rendes cégeknél a belső levelezésben elvárás, hogy a levél végén rövid aláírás legyen, ne zavarja az olvashatóságot a két oldalas szöveg. Én csak a nálam később és minimum 40 évesen internetezni kezdőknél láttam olyat, hogy az e-mailre válaszolva nem felülre írnak, hanem lentre. Ez csak abban az esetben jó, ha valaki utólag kapcsolódik be a levelezésbe és végig akarja olvasni, de a mindennapos levelezésben a válasz a lényeg, nem az előtörténet.

Bambano 2016.01.13. 23:18:12

@Online Távmunkás: jaja, rendes cégnél elvárás, hogy rövid aláírást tegyél a levél végére, majd ők hozzávágnak még 30 sor jogi marhaságot, ami egyrészt senkit nem érdekel, másrészt nulla eredménye van.

Azt, hogy felülre írja valaki a választ, top-postingnak hívják, és rendkívül műveletlen tahónak állítja be a küldőjét. normális internet júzer a szöveg közé szúrja be a válaszait, mert ha nem, felborul a szöveg kronológiai sorrendje. a könyveket sem úgy nyomtatják, hogy a lap aljára kerül az első sor és fölé a második stb.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.14. 22:15:48

@Bambano: Nem igazán találó a könyvnyomtatás a kétirányú (vagy többirányú) kommunikációhoz hasonlítani. Szerintem te kevered a Usenet fórumok szokásait a levelezéssel, pedig a kettő nem teljesen egyforma, a Usenet jobban hasonlít a könyvnyomtatásra (vagy még inkább az üzenőfalra), de a levelezésnél gyakran külső fél is bekapcsolódik, akinek könnyen olvasható formában, az időrendnek megfelelően kell megismernie a levelezést.

A top-posting manapság azért is alapértelmezett minden elterjedt levelezőrendszerben, hogy az 1-2 soros válaszokhoz ne kelljen a mobilon letölteni a teljes levelet. Nem véletlen, hogy így működik az Outlook, a Gmail, az angol/német/amerikai/belga üzleti partner is kivétel nélkül így válaszol.

Az interleaved posting még valamennyire elterjedt, amikor az előző levél kérdéseibe beleírják a választ, de azt tipikusan csak akkor használják, ha a levélben egymás után több kérdés volt felsorolva (esetleg direkt külön sorokban, ezzel megkönnyítve az ilyen típusú válaszokat).

A bottom-posting gyakorlatilag kihalt, csak ritkán használják, tipikusan idős kezdő internetezők és azok, akik még mindenhol a Usenetet keresik...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.01.15. 09:12:40

@Online Távmunkás: Brrr, de utálom, mikor a kérdéseimre a választ beírogatják az eredeti levélbe. Mondjuk én HTML-ben küldtem, ő txt-ben tud csak fogadni (kedvenc amerikai multi partnerem...) , és egy szétesett izémifenét kapok a szépen rendezett kérdéseimre válaszul. Telefonon még izgalmasabb értelmezni.

Én még nem találkoztam bottom-postinggal, de nem is szeretnék :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.03.30. 11:12:02

@Bambano: "mailboxot rendezni rotfl... megcsinálja a gép helyettem."

Ó tényleg, mesélj még erről. Honnan tudja az Outlook, hogy valamit megcsináltál, vagy hogy pl melyik projecthez tartozik? Láthatóan fogalmad sincs arról, amiről beszélsz.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.03.30. 11:16:04

@jobangel: én se láttam még olyat. Bambano tényleg valami párhuzamos univerzumban él levelezésileg :D
süti beállítások módosítása