JobAngel Az álláskeresők védangyala

Te is úgy érzed, hogy nagy rád a felajánlott kabát?

2015. november 09. 06:00
3 hozzászólás

sharpei.jpgAz utóbbi időben hárman is érkeztek hozzám ilyen „problémával”. Aggódtak, hogy a nekik felajánlott pozíciót túl nagy felelősséggel járónak, túl sok tudásanyagot kérőnek érzik. Az idézőjel a problémára nem véletlenül került. Ez nem probléma ugyanis, hanem lehetőség.

Bárki kérdez ilyenkor, azonnal azzal kezdem, hogy meg kell próbálni. Ha nem jön be, alacsonyabb pozícióra onnan is lehet váltani. De ez itt egy lehetőség, nem érdemli meg, hogy futni hagyjuk.

Úgy tűnik, hogy az okok a bizonytalanságra többnyire lelkiek: szorong, mert épp álláskeresésben van, nem tudja, mi lesz a közeljövőben, nem érez stabilitást a karrierjében. Tehát ezt keresi, stabilitásban gondolkodik inkább. Ami sajnos előrevetíti, hogy egy kevésbé jó helyen fog kikötni, korlátozott fejlődési lehetőségekkel. Stabil lesz, mégsem fogja szeretni.

Vedd fel a nagyobb kabátot!

Igen, kicsit lógni fog rajtad, ami azt jelenti, hogy sokszor kell igazítani: tudást, tapasztalatot kell gyűjteni, gyorsan és hatékonyan. A tudásanyag megszerzésére a net nagy barátunkká válik. Ha a szakmai alapjaid stabilak, és a cég bízik benned, akkor nagy baj nem lehet.

Fontos a cég bizalma. Ha felvettek, még egyszer őszintén meg kell mondani munkábaálláskor, hogy ilyet még nem csináltál ilyen léptékben, de mindent meg fogsz tenni, hogy jó legyen az eredmény. Tőlük viszont támogatást vársz, például ésszerű határidőkben, megvalósítható eredményekben meghatározva (és persze a saját szakterületeden te tudod, mi kell neked leginkább a hatékony munkához, ezt kell kérni).

A következő tanácsom álláskeresőként nem biztos, hogy a legelőnyösebb, de mindenképpen a legkorrektebb: ilyen esetben – a cég bizalmát megszolgálva, és csak akkor, ha te is bízol a cégben – érdemes külön próbaidős fizetést kérni, majd a rendes státuszra újragondolni a fizetési igényt. Egy ilyen megállapodást mindenképpen munkaszerződésben, írásban kell megtenni!

Mit kockáztatsz?

Semmit, röviden. Hosszabban azt, hogy nem jön be a dolog, és vége lesz próbaidőben.

De még akkor is beljebb vagy némi tapasztalattal, gyakorlati tudással, és anyagilag is jobban jártál így, hogy dolgoztál, mintha munkanélküli lettél volna ugyanebben az időszakban. Megismertél embereket, lettek új kapcsolataid. Igen, tudják, hogy nem sikerült, de nem baj. Nem te leszel az első a világtörténelemben, iparágban, ismerősi körükben, akinek nem sikerült valami.

Miért éri meg?

Az ilyen feladatokban nagy lehetőség van szakmai elismerést szerezni, ranglétrán feljebb jutni, jobb fizetést kapni. Szakmailag nagyon sokat fogsz fejlődni, mert sokat kell tanulnod, gyorsan és hatékonyan, nem lesz idő tankönyvízű hülyeségeket böngészni, lényegretörő megoldásokat fogsz egyből megismerni. Beleláthatsz egy olyan szintű munkába, ami eddig esetleg rejtve maradt előled Pl. a cégtulajt közvetlenül, vagy a menedzsmentet kell meggyőznöd egy-egy megoldásodról, ötletedről. Tudni fogod, hogy nekik mire van szükségük, milyen érvek hatnak rájuk, később ilyen szintű vezetőkkel könnyebben tárgyalsz – még akár egy állásinterjún is.

Saját tapasztalat

A fentieket nem kibicként írom, hanem gyakorlati tapasztalatokból. Ifjú koromban (fiatalság = bolondság) egy nagy cég stratégiai területét vállaltam így el, teljesen egyedül kellett nemzetközi termékmenedzsmentben a beszerzést, logisztikát megszerveznem, úgy, hogy szervezetten azelőtt nem volt ilyen. Na nem azért vállaltam, mert olyan nagyon telve voltam önbizalommal, hanem azért, mert át sem gondoltam, hogy ennek veszélyei lennének. Lelkesen belevágtam, örültem, hogy a szakterülethez értek annyira, hogy megbíznak bennem, ismertem a termékkört, fel sem merült bennem, hogy ne menne. Bizony jól ment, így bátran ajánlom mindenkinek ugyanezt: ha megfelelőek a szakmai alapjai hozzá, vágjon bele, tanuljon sokat, legyen lelkes, és az eredmény nem marad el.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr577881518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.11.09. 21:35:41

Egy nagy kockázat van ebben, amitől sokan rettegnek: a próbaidő alatti kirúgás, ettől sokan hónapokig a padlóra kerülnek.
Egyébként szerintem nem az a jellemző választási helyzet, hogy túlméretezett pozíció vagy munkanélküliség...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2015.11.10. 07:30:16

@Online Távmunkás: a munkanélküliek számára, ahogy egyre távolodnak időben az utolsó állásuktól, egyre inkább túlméretezettnek látszik a legtöbb pozíció, akár csak egyetlen olyan feladat miatt is, amit azelőtt nem csinált. Még akkor is, ha egyébként minden tudása megvan hozzá.

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.11.11. 11:19:50

Korábban én is éreztem magam ilyen helyzetben, de talán már "megértem" annyira hogy mostmár kifejezetten vágynék egy ilyen nagy kabátra. Ez mind fejlődés, mind előmenetel szempontjából sokat lendítene rajtam.
süti beállítások módosítása